Az osztrák kapitány nem fogja Wöber szemére hányni az öngólját

2024. június 18. – 11:25

Másolás

Vágólapra másolva

A hétfői osztrák-francia meccs legfontosabb utózöngéje kétségtelenül Mbappé orrtörése, ami miatt a francia csatár kénytelen lesz maszkban játszani az Eb-n, de természetesen osztrák részről is érkeztek értékelések a meccs után. A legfontosabb itt Maxi Wöber öngólja volt, melynek kapcsán Ralf Rangnick szövetségi kapitány egyértelműen kijelentette, hogy senki nem fogja a a hátvéd szemére hányni a balul sikerült fejesét – írja a Reuters.

A franciák annak ellenére, hogy toronymagas esélyesei voltak a meccsnek, elég nyögvenyelősen tudtak nyerni, és Rangnick is kiemelte, hogy 100 perc alatt egyszer sem találtak be az osztrák kapuba. Wöber viszont a 38. percben Mbappé beadását fejelte be védhetetlenül oda, az osztrákok edzője azonban gyorsan leszögezte a meccs után, hogy ezért senki nem fogja őt hibáztatni.

„A legfontosabb, hogy ő se hibáztassa magát, mert a csapattársai és az egész stáb pontosan tudja, hogy egy nagyon szerencsétlen helyzetbe került, pont a fejére érkezett a labda, és semmit nem tudott már tenni” – mondta Rangnick a játékosáról, akit már a pályán is vigasztaltak a csapattársai. Az osztrák kapitány felidézte, mindkét csapatnak voltak nagy helyzetei, de szerinte Deschamps eléggé megkönnyebbült a lefújásnál, ami sokat elmond a csapatáról.

Rangnick azt is szóvá tette, hogy Baumgartner hatalmas helyzete után szöglettel kellett volna jönniük, mert a labda egyértelműen Maignanról ment ki, de a játékvezető mégis kirúgást ítélt. Ez tényleg érdekes döntés volt, és nem is ez volt az egyetlen ilyen, a bíró Mbappé lecserélését is jelentősen megnehezítette, és végül csak úgy sikerült lekapnia őt Deschamps-nak, hogy a támadó begyűjtött egy sárgát, amiért vérző orral ült a pályán.

Persze a spanyol játékvezetőnek fel lett adva a lecke hétfőn, mert az osztrákok rendkívül agresszíven játszottak, és már az első félidőben tizenkilenc szerelést mutattak be – többet, mint amennyit addig bármelyik csapat egy egész meccs alatt. A végére huszonhétig jutottak, ebből tizennyolc volt szabálytalan, és öt osztrák játékos kapott sárga lapot, köztük Wöber is, aki Dembélét borogatta fel. Később ő küldte bele Griezmannt is a falba, amitől a francia homloka vérezni is kezdett, de ezért nem kapott még egy lapot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!