Elengedett a ragasztó az olaszok mezén, sorra hullottak le az emblémák az albánok elleni meccsen

2024. június 16. – 09:15

Másolás

Vágólapra másolva

Mindössze huszonhárom másodpercig bírta kapott gól nélkül a címvédő olasz futballválogatott az idei Európa-bajnokságon. A szombat esti albán-olasz meccs legelején Federico Dimarco a lehető legrosszabb helyre dobta be a labdát, az albán Nedim Bajrami köszönte szépen a lehetőséget, és rövid felsőbe vágta az Eb-k történetének leggyorsabb gólját.

Az olaszok meze körülbelül ugyanannyi ideig bírta a gyűrődést, mint a védelmük.

A játékosaik épphogy csak beleizzadtak a mezbe, az ujjakra vasalt logók egyből megadták magukat. Ahogy Giovanni Di Lorenzo szerelésén is látszik, a 2020-as (valójában 2021-es) Eb-győzelemre emlékeztető embléma, valamint az UEFA jótékonysági alapítványának reklámja is fokozatosan elvált a meztől, és egészen addig ott lifegett, amíg teljesen le nem esett. Nem egyedi esetről volt szó, Jorginho és Riccardo Calafiori mezén is megfigyelhető volt az a jelenség, amit a meccsen lévő fotósok is kiszúrtak.

Fotók: Friso Gentsch / Getty Images, Claudio Villa / Getty Images, Gerrit van Keulen / ANP via Getty Images Fotók: Friso Gentsch / Getty Images, Claudio Villa / Getty Images, Gerrit van Keulen / ANP via Getty Images
Fotók: Friso Gentsch / Getty Images, Claudio Villa / Getty Images, Gerrit van Keulen / ANP via Getty Images
Fotók: Friso Gentsch / Getty Images, Claudio Villa / Getty Images, Gerrit van Keulen / ANP via Getty Images

Az olaszok végül megfordították a meccset. Az albán gólt részben összehozó Alessandro Bastoni már a 11. percben egyenlített egy fejessel, a 19. percben pedig Nicolò Barella lőtt távolról egy bombagólt. Olaszország a fordítás után végig fölényben maradt, és Thomas Strakosha bravúrjai nélkül sokkal nagyobb is lehetett volna a győzelmük. A B csoportban így Olaszország és Spanyolország is győzelemmel kezdett, az albánok és a horvátok nulla ponttal várják a folytatást.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!