23 másodperc után leforrázták az albánok az olaszokat, de végül ez is kevés volt

2024. június 15. – 22:56

Másolás

Vágólapra másolva

Albánia igencsak bekezdett az Európa-bajnoki címvédő Olaszország ellen az Eb második játéknapjának harmadik, utolsó meccsén, Nedim Bajrami ugyanis az Eb-k történetének leggyorsabb góljával már 23 másodperc után vezetést szerzett Albániának. A Sassuolo játékosa egy elég nagy olasz védelmi hibát használt ki, Federico Dimarco bedobásánál Alessandro Bastoni, nem mozdult a labdára, amire Bajrami csapott le, majd egyből be is vágta a labdát a jobb felső sarokba.

A rekordgól viszont nem sok jót hozott az albánoknak, az olaszok gyorsan rendezték a soraikat, ráadásul az első gólt részben összehozó Bastoni hamar javított, a 11. percben ő maga egyenlített a hosszú sarokból visszatett fejesből, ráadásul a gólhoz vezető kisszögletnél Dimarco is ott volt. A 19. percben pedig már a fordítás is megvolt az olaszoknak, Nicolò Barella távoli lövésére mozdulni sem tudott Thomas Strakosha az albán kapuban.

Olaszország a fordítás után végig fölényben maradt, az albánoknak egy-egy jobb momentuma, nagyon helyzete volt csak. Sőt, igazából a kapus Strakosha volt az, aki tartotta csapatát, a bravúrjai nélkül sokkal nagyobb is lehetett volna az olaszok győzelme.

Thomas Strakosha többedik védése Davide Frattesi ellen az Olaszország-Albánia Eb-csoportmeccsen június 15-én – Fotó: Ozan Kose / AFP
Thomas Strakosha többedik védése Davide Frattesi ellen az Olaszország-Albánia Eb-csoportmeccsen június 15-én – Fotó: Ozan Kose / AFP

A csereként beállt Arbër Hoxha játéka ugyan hozott némi pluszt az albánoknál, de az olasz válogatott simán hatástalanította az ő próbálkozásait is a fáradó társak mellett, így komoly veszéllyel nem kellett számolni a címvédőnél. Némileg érthetetlen módon még a hajrában sem adott fel mindent Albánia 2-1-es hátrányban, így nem tudtak folyamatos nyomást teremteni. A 90. percben aztán egy nagy ívelt indítás után Riccardo Calafiori mellett ment el Rey Manaj, aki kicsit kisodródott helyzetből próbálkozott, végül Gianluigi Donnarumma védése kellett ahhoz, hogy biztos ne legyen meg az egyenlítés.

A nagy helyzet után egy berohanó szurkoló hozott még izgalmakat, és végül az 5 perc hosszabbítás sem hozott változást. Ezzel egy forduló után a B csoportban Olaszország és Spanyolország is egy-egy győzelemmel áll, Albánia és a horvátok nulla ponttal várják a folytatást.

Olaszország–Albánia 2-1

  • gólok: Bastoni 11', Barella 19', illetve Bajrami 1'
  • sárga lap: Pellegrini 21', Calafiori 51', illetve Broja 52', Hoxha 74'

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!