Szoboszlai bringával gurult be a magyar edzésre, ahol szóba került a Svájc elleni vereség is

2024. június 16. – 13:58

Szoboszlai bringával gurult be a magyar edzésre, ahol szóba került a Svájc elleni vereség is
Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Három évvel ezelőtt is átélhetett a magyar fociválogatott egy demoralizáló vereséget az Európa-bajnokságon, de aztán összekapta magát a társaság, és a franciákkal 1-1-et játszottak. Akkor Fiola Attila kiemelte, hogy egymás hibáztatása nélkül kell továbblépnie a csapatnak.

Fent: Nagy Zsolt, Dibusz Dénes, Gazdag Dániel és Kleinheisler László érkezik a gyakorlásra, most is kíváncsiak voltak rájuk a nézők; lent: Marco Rossi elismerte a felelősségét, mellette a segítője – Fotó: Huszti István / Telex Fent: Nagy Zsolt, Dibusz Dénes, Gazdag Dániel és Kleinheisler László érkezik a gyakorlásra, most is kíváncsiak voltak rájuk a nézők; lent: Marco Rossi elismerte a felelősségét, mellette a segítője – Fotó: Huszti István / Telex
Fent: Nagy Zsolt, Dibusz Dénes, Gazdag Dániel és Kleinheisler László érkezik a gyakorlásra, most is kíváncsiak voltak rájuk a nézők; lent: Marco Rossi elismerte a felelősségét, mellette a segítője – Fotó: Huszti István / Telex

Most is nagy feladat vár rájuk szerdán a Svájc ellen elszenvedett kudarc után, hiszen a házigazda németekkel találkoznak szerdán, akik egészen könnyedén intézték el a skótokat 5-1-re. A jövő vasárnapi, skótok elleni meccs lesz persze a legfontosabb, mert egy győzelemmel megmarad az esély a továbbjutásra, hiszen a hat csoportharmadik közül négy folytathatja a tizenhat között.

A játékosok differenciáltan edzettek vasárnap a bázisukon, Weiler im Allgauban. 20 fok körüli hőmérséklet és szikrázó napsütés fogadta őket.

Akik többet játszottak, azok kevesebbet gyakoroltak, mint azok, akik nem, vagy csak kevés lehetőséghez jutottak. Szoboszlai Dominik bringával érkezett, ahogy Schäfer András is. Ők a kispadon, Gulácsi Péterrel kiegészülve beszélgettek még a szombat délutánról.

Kupaktanács – Fotó: Huszti István / Telex
Kupaktanács – Fotó: Huszti István / Telex

Nagy Ádám már a meccs után azt mondta Kölnben, hogy összeülnek és kibeszélik egymás közt, mi volt a hiba, és mi az, amire lehet építeni. Egyébként is egy összetartó társaságról van szó, akik az erejüket egymásból is képesek meríteni.

Labdás gyakorlatok – Fotó: Huszti István / Telex
Labdás gyakorlatok – Fotó: Huszti István / Telex

Minden tornának örök tanulsága, hogy egy vereséget ugyanolyan gyorsan le kell zárni, mint a sikert, nem szabad hosszan örülni vagy bánkódni, mert néhány napon belül jön a következő lehetőség, és a pozitívumokat kell továbbvinni.

Fejlemény a csapatról, hogy a kisebb sérüléssel Loic Nego már labdás edzést végzett, sprinteket futott, a skótok ellen hasznosak lehetnek a védekezőmunkája mellett az elfutásai is a jobb oldalon.

A csapat hétfőn és kedden is Weilerben készül, kedd délután megy át Stuttgartba, szerdán pedig 18 órától összecsapnak a németekkel. Az előző három meccsen a németekkel pozitív a mérleg, két döntetlen mellett egy győzelem.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!