A magyar válogatott jutott szöglethez, amit szokás szerint Szoboszlai végzett el. Mindenki beívelést várt, ehelyett ő laposan középre lőtte be. Ez Sallait is váratlanul érte, de azért összehozott egy lövést. Ez a kapu előtt tömörülő ír védők egyikének kezében akadhatott el, de a bírók nem fújták le, és ezen a meccsen nincs videóbíró sem.
A szurkolók nagy részét foglalkoztatja az a kérdés, hogy az Európa-bajnokságon ki lesz a kezdőkapus a válogatottban. Ezt egyelőre Marco Rossi sem tette egyértelművé, Dibusz és Gulácsi is jó formában van, mindketten jó döntésnek bizonyulhatnak.
Félidő van, a háborús egyperces híradó mellett a statisztikákon is lehet lamentálni. Az egyik érdekes az, hogy az írek 242 perce nem szereztek gólt, így Idah hálózörgetése jókor jött az ír népléleknek. Ez egyébként nem jelent gyalázatos teljesítményt, legutóbb otthon Svájc verte őket március 26-án, előtte 0-0-t játszottak a belgákkal otthon, illetve 1-0-ra kikaptak Hollandiában. A nem épp világverő focijáról ismert Gibraltárt azonban 4-0-ra verték – csakhogy ez tavaly októberben volt.
Nemrég még MLSZ-videókat posztolgattunk a nyugodt hangulatú meccsen, most meg felrobbant a gyepszőnyeg, pillanatok alatt esett két gól. A magyar válogatottat réges-régen sok kritika érte, hogy kapott gól után nehezen vagy nem tud felállni, Szoboszlai és társai viszont mintaszerűen oldották meg a krízist. A VAR tehát nem működik az Aviva Stadionban, de a lesgyanút azért sikerült megúszni. A félidő legalább pörgősen zárul.
A kaputól úgy negyven méterre jutott szabadrúgáshoz a magyar csapat, Szoboszlai próbálta felívelni, de egy ír védőn irányt váltott a labda. Ebbe tudott belecsúsztatni Orbán, aki ezzel a bal oldalon érkező Langot hozta helyzetbe. Az előrehúzódó védő három méterről kotorta be aztán a labdát.
Sokáig az ír kapu előtt zajlott a játék, egymás után adták el a csapatok a labdát, aztán az írek hozhatták fel. A jobb oldalon Smallbone könnyedén ellépett, majd a középre ívelt labdáját Idah két magyar védő, Dárdai és Orbán között fejelte be a kapuba. Gulácsinak nem volt igazi esélye védeni.
Miközben kisebb-nagyobb helyzetecskék vannak mindkét oldalon, de igazi fölhördülésre még nem volt ok, megmutatjuk az MLSZ Instagram-oldalára feltett imázsvideót arról, hogy érkezett meg a válogatott Dublinba:
Mindkét csapat hosszas passzolgatott, majd a félpályánál egy magyar becsúszó szerelés után gyorsultak fel az események. A kontránál emberfölénybe kerültek Szoboszlaiék. A csapatkapitány középről jó ütemben kitettem a bal oldalán érkező Kerkeznek, aki bal lábbal egyből kapura tűzte. Kelleher bravúros védése mentette meg aztán az ír kaput.
A magyar csatár jobbról átkerült a bal szélre, ahonnan sikerült is beívelnie a kapu elé a labdát. Úgy tűnt, hogy a társakat is meglepte ezzel, meg sem próbáltak kilépni a védők mögül a magyar támadók.
Csendben csordogált el az első negyedórában eddig a mérkőzés, főleg a magyar csapat előtt nyíltak helyzetek, de az ír védelem, a kapus vagy a kapu melletti légüres tér eddig mindent hatástalanított. Alapvetően a középpályán gyűrjük a skótokhoz hasonlított játékstílusú íreket, és azért érdemes megemlíteni, párszor eljutottak ők is a tizenhatosig, de nagy veszélyt nem okoztak.
Az írek meglóduló 10-ese a magyar tizenhatosnál ütközött, majd esett el, de sokkal inkább ő kereste a kontaktot, mint Lang. A játékvezető jól látta a jelenetet, fel sem merült, hogy büntetőt adjon.
A magyar kapus rontott ki Smallbone szabadrúgásból betekert labdájára, amit aztán határozottan kiöklözött a mezőnybe, esélyt sem hagyva a támadóknak.
Sammie Szmodics az előbb már megforgatta a magyar védőket, de nem lett komoly ír helyzet ebből. Azért is hoztuk fel, hiszen feltűnően magyaros írásmóddal használja egyébként délszlávosan csengő nevét. Szmodics ugyan Angliában született, de apai nagyapja magyar. 2021-ben hívták be először a felnőtt válogatottba, első két meccsének egyike épp Magyarország ellen volt.
Márciusban aztán üzengetésbe keveredett Marco Rossival, hiszen elterjedt a pletyka, hogy Rossi országváltásra bíztatná Szmodicsot, azonban fájlalta, hogy Szmodics kiszivárogtatta ezt az információt. A Blackburn játékosa tagadta ezt, és közölte, csak az ír válogatottra koncentrál.
A jobb oldalon Varga egy nehezen összekapart labdát játszott be középre az üresen hagyott Negóhoz, aki jól meg is nézhette a kaput, de a lövése mellé-fölé ment. Ennél tisztább lövőhelyzet nem biztos, hogy lesz majd.
Mindkét csapat megkontrázta a másikat, némileg kaotikus jelenetek után Dárdai fejelte ki a középre beívelt labdát. Veszélyt igazán nem jelentettek az írek.
Eddig nagyon kevés támadóelemet láthattunk az írektől, két előreívelt labdán kívül nehéz bármi mást feljegyezni náluk. Cserébe a magyar csapat magasan védekezik.
Az írek jobbára csak távolról követték a saját térfélen passzolgató magyar csapatot, de egy hirtelen megindulás nagy veszélyt jelentett a hazaiaknak. Sallai futott fel a jobb oldalon, majd akadály nélkül középre adott. Nego Loic nem tudott kontrollált rúgást bemutatni, de így is az ír kapusnak kellett lehalásznia a kapu felé tartó labdát.
Hivatalosan 452 magyar szurkoló utazott ki és vett jegyet a felkészülési mérkőzésre, de erős a gyanú, hogy a masszív magyar közösséggel rendelkező Írországban több kárpát-medencei nemzettársunk szoríthat Sallaiékért.
Az MTI a teljes közönségről azt írta, a meccsre – részben a hazai csapat utóbbi időben elért szerény eredményei miatt – mérsékelt az érdeklődés. Így várhatóan jó, ha 30 ezer szurkoló tekinti meg a 2010-ben átadott, több mint 51 ezer néző befogadására alkalmas Aviva Stadionban, ahol két hete még az Európa-liga döntőjét rendezték.
Napos-felhős idő fogadja a magyarokat az ír fővárosban, délután akár záporok is tarkíthatják az óceáni, nedves éghajlatot. Az ír közszolgálati RTÉ arról ír, 14-16 fok várható, de az északnyugati szél miatt hűvösebbnek fogják érezni a játékosok és szurkolók. Aki tud angolul vagy gaelül, itt részleteiben is megnézheti, mi várható.
„Szoboszlai a szomszédom Liverpoolban, nagyon erős játékos, de elvégeztük a vele kapcsolatos házi feladatunkat. Megnéztük pár összevágott videót róla, nagyon jó játékos” – idézte az Independent Séamus Colemant, az ír csapatkapitányt.
Coleman Kerkez Milost is ismeri a Bournemouth-ból, és nagyon támadó szellemű hátvédnek tartja, aki ellen nehéz lesz játszani. Úgy gondolja, hogy a 14 meccses veretlenségi sorozat is önmagáért beszél, nehéz meccset várnak a magyarok ellen.
John O'Shea Sallai Rolandot, a Freiburg csatárát is veszélyesnek tartja Szoboszlai mellett. Hogy miben látja a magyarok sikerét, arra is válaszolt a szövetségi kapitány.
„A csapat felépítése lenyűgőző, amihez játékszabadság is társul, ez is lenyűgöző. És megvan az éhségük is, de nem ez a legjobb szó rájuk. Nagyon keményen akarnak dolgozni csapatként, egységesek, látod, ahogy visszarendeződnek a védekezés miatt.”
A magyar válogatott középpályása, Callum Styles jól ismeri az ír válogatott magját, mert sokuk ellen játszott az angol másodosztályban a Sunderland futballistájaként. Szerinte jó képességű játékosok szerepelnek a középpályán és a támadósorban. Úgy vélte, Josh Cullent kell megállítani a középpályán, mert akkor a magyarok diktálhatják majd a tempót.