Milák üzent 100 pillangón is, 51 másodperc alá került

2024. április 12. – 18:27

Másolás

Vágólapra másolva

Az országos bajnokság utolsó versenynapján Milák Kristóf a 200 után két nappal 100 pillangón is megnyerte az aranyérmet. A legnagyobb ellenfele az osztrák Simon Bucher volt, aki az idei vb-n második lett, igaz erősen foghíjas mezőnyben.

Milák már 25-nél tisztán vezetett, és még ha nem is jött jól ki a fordulója, simán elsőként fordult féltávnál. A második ötvenen is fokozatosan növelte az előnyét – több mint egy testhosszal nyert –, és csak az volt a kérdés, hogy képes-e 51 másodperc alá bekerülni. Egy századdal jött neki ez össze, ami jelezte: ezen a távon is döntőesélyes lehet az olimpián.

Az idei világranglistát egyébként a svájci Noe Ponti vezeti, aki 50,16-ot úszott egy hete. Az egyelőre nem látszik, hogy az amerikaiak közül, ki lehet ezen a távon olimpikon, a címvédő Caeleb Dressel be tud-e kerülni a visszatérése után a csapatba.

Hogy a korábbi edzője, Selmeci Attila hogy látja Milák jelenlegi teljesítményét, arról itt írtunk. Az biztos, hogy százon a tavalyi vb-t 50,14-gyel meg lehetett nyerni, 2022-ben Budapesten Milák is ennyivel győzött. A legjobb ideje 49,68, ezt a tokiói olimpián érte el.

200 háton Telegdy Ádám nagy fölénnyel nyerte a döntőt, idejével nemcsak belül került az olimpiai szinten ismét, hanem teljesítménye jobb, mint Kovács Benedeké, aki az előző vb-n ötödik volt. A belgrádi, június elején megrendezésre kerülő Európa-bajnokságig versenyezhetnek még egymással, ki lesz Kós Hubert mellett ott a párizsi olimpián.

A 15 éves Jackl Vivien a 400 vegyes csodás sikere után 800 gyorson egy bronzérmet is hazavihet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!