Dominancia, kontroll, szabadság, káosz – gyorselemzés négy nagyszerű BL-negyeddöntőről

Kedden és szerdán négy remek mérkőzést hoztak a Bajnokok Ligája negyeddöntői. A Real Madrid fordulatos 3-3-at játszott a Manchester City ellen, az Arsenal és a Bayern München 2-2-re zárt, az Atlético Madrid 2-1-re verte a Dortmundot, a Barcelona pedig hátrányból fordítva nyert 3-2-re a Paris Saint-Germain otthonában. De min múltak az odavágók? Gyorselemzésben vesszük végig őket.

Dominancia a szabályszegő ellen?

Az Arsenal edzője, Mikel Arteta tömören összefoglalta a futballfilozófiáját: „Többet akarok a kontrollnál, dominanciát akarok. Dominanciát a megfelelő területen, és nem hagyni az ellenfélnek levegőt venni. Ez az, amit mi csinálunk. A pálya bizonyos területeit kontroll alatt tartani, ez egyáltalán nem érdekel, mert bajba kerülhetünk, ha ezzel próbálkozunk”.

Az Arsenal–Bayern-párharc londoni meccsének keretét az alapvetően mindenkit dominálni akaró Arteta-koncepció – a City elleni passzív 0-0 egy páratlan hármas bajnoki versenyfutásban józan kivétel volt – és a Bajnokok Ligájában, illetve nagy meccseken mindig is pragmatista Thomas Tuchel „vesszőfutása” adta meg. A keddi meccsen a világ talán aktuálisan legjobb csapata egy már menesztett edzői stáb ellen lépett pályára. A született szabályszegő Tuchel még a bajor ősbűnt is elkövette, miután egy újabb, a kínosnál is kínosabb, a Heidenheim elleni, 2-0-ról, már unalomig ismert kontrákból bekapott gólokkal elszenvedett 2-3-as vereség után beismerte, hogy a Leverkusen lesz a bajnok.

Arteta zseniális csapatának egyetlen gyenge pontja a West Ham és Aston Villa elleni bajnokik, illetve a Porto elleni BL-párharc után újra kiütközött. Olekszandr Zincsenko félidei behozataláig Martin Ødegaard vagy Declan Rice felesleges visszalépkedéseivel ismét elakadt a labdabirtoklási fázis.

A gól, ahogy a világ legjobb labda elleni csapata esetében idén számtalanszor már, visszatámadásból jött. A sors iróniája, hogy megalkotója, a hónapok óta ragyogóan játszó Kai Havertz, (joggal) az ellenfélnél edzősködő Tuchel egyik kedvence. Ám ellentétben az angol bajnokságban gyakran csak 1-0-ig kérdéses Arsenal meccsekkel, az ellenfél ezúttal fel- és visszatámadt.

A Bayern 4-4-2-nek induló, de gyakran 5-3-2-be váltó felállása egy relatíve passzív közepes, sőt olykor mély blokkban hagyta a vonalakat áttörni képtelen belsővédőpárost próbálkozni, hogy majd labdaszerzésből ellentámadást indíthassanak.

Ennek legszebb jelenete Manuel Neuer pimasz nyomástűrése volt. Az megvolt, hogy balra akarta a játékot az Arsenal terelni, de Neuer zseniális módon a labdát magának felpörgetve a hurrikán szemébe passzolta vissza azt, kioltva így a nyomást, amiből Leroy Sané sokadik kolosszális labdacipelésével megcsinálta a második gólt.

A második félidőben Zincsenko, ahogy szokta, látványosan emelte az első fázis minőségét, de persze a kockázatot is, amit az 1-2-es hátrány miatt hazai pályán vállalniuk kellett.

A jelentős vitatható bírói döntésekkel tarkított 2-2-t végül a mély blokkok kiváló feltörőjeként ismert Gabriel Jesus cselezőkészsége, és a sorozatban negyedik hazai BL-meccsén beköszönő Leandro Trossard, illetve egy kihagyott Kingsley Coman-helyzet hozták el. Mindenesetre, egy ennyire izgalmas és helyenként kiemelkedő színvonalú első meccs után az a szerencsénk, hogy csak napokat kell várni a szerdai müncheni visszavágóig.

Irányítás megtagadva, készülj fel a váratlanra!

A Bajnokok Ligája negyeddöntőinek remek párosításaiból értelemszerűen kiemelkedik a Real Madrid–Manchester City párharca, amit Jorge Valdano tavaly a félelmek harcaként aposztrofált. Itt a Guardiola-féle abszolút kontroll ütközött az Ancelotti-fajta szabadabb funkcionalitással. Ahogy az Opta predikciós modellje alapján is látható, a BL két legnagyobb esélyeséről van szó,. Még úgy is, hogy a City aktuális idénye picivel halványabb a megszokottnál – persze április eleje van és még mindig triplázhatnak, szóval óvatosan a halványsággal. A hiányzókat nézve azért súlyosabb volt a helyzet, Kyle Walker és a meccs előtt gyomorgondokkal kidőlő Kevin de Bruyne miatt fizikai okokból, Erling Haaland esetében pedig a formája miatt aggódhatott Guardiola. A bizalmat Jude Bellingham visszatérése, Rodrygo (2 gól a Bilbao ellen) és Vinícius formája (5 gól a legutóbbi 3 meccsen, a válogatott szünet előtt) is megingathatta az angoloknál.

A meccs legalapvetőbb taktikai kérdését is ez a látványosan a bal oldalra tolt hármas tette fel: Kyle Walker hiányában is ugyanúgy le akarja tolni a Realt Guardiola csapata?

Nos, a City nyomasztó, de meddő labdás játékkal, 55-59 méteren játszva kezdett. A válasz tehát igen volt a fenti kérdésre, pont ahogy arra Ancelotti számított – emiatt Viníciust meglepő módon nem a megszokott balszélen, hanem középen játszatta. A brazil támadó mély visszalépéseivel kicsalogatta a középhátvéd John Stonest, és Rodrygóval összejátszva őrjítették meg Manuel Akanjit.

A támadáshatékonyság és helyzetkihasználások terén leginkább az 50-55. perc közti három hazai kihagyott lehetőség volt problematikus. Guardiola Stones magasabbra tolásával Phil Fodennek nyitott területeket, aki idén gyakorlatilag nem tud nem hatalmas és fontos gólt lőni. Az szinte biztos, hogy annál jobban nem lehet erőből helyezni, mint ahogy ő tette a 66. percben, míg a baloldali belső védő Josko Gvardiol jobblábas bombája Lilian Thuram 1998-as Eb-góljait idézte.

A Real presszingje miatt még a fáradhatatlanul száguldozó Fede Valverde is elfáradt, de azért Bellingham vagy Brahim Diaz révén végig ott volt a veszély a kontráikból. Arról, hogy az idei BL legszebb góljait lényegében egy meccsen összehozzák, Vinícius löbbölése után Valverde futtában irtózatos gólt lőve tett. A végül 3-3-as döntetlennel az Opta szerint egyébként 60%-ról 65%-ra nőttek a City elődöntős esélyei.

Hasonló a hasonló ellen = legérdekesebb taktikai csata

A Paris Saint-Germain és a Barcelona közötti harmadik típusú stíluscsata felütését a 2017-es, azóta csak Remontadaként emlegetett, 4-0-s PSG-siker utáni 6-1-es Barcelona-győzelem, na meg persze a „ki az igazi Barcelona-edző?” kérdés adta meg. (Utóbbiért inkább a jelenlegi PSG-edző Luis Enrique a felelős.)

Persze aki egyfajta mentális hadviselésre gondol Xavi ellen, annak azért érdemes megnéznie, hogy üdvözölték egymást.

Xavi egyébként azóta veretlen, hogy bejelentette, az idény végén távozik a csapattól. Robert Lewandowski 5 bajnoki góljával talált magára, İlkay Gündoğan továbbra is termeli a helyzeteket, míg a BL-ben pedig a Lamine Yamal és Pau Cubarsí (tavaly még a magyaországi U17-es Eb-n láthattuk őket) duójával repesztenek.

Luis Enriquének Achraf Hakimi hiányát, valamint a nyáron távozó Kylian Mpabbé lecserélgetését kellett menedzselnie. Makroszinten amúgy már a Lionel Messi, Neymar, Marco Verratti (és társaik) távozásával megindult generációváltást, illetve Mbappé közelgő eligazolása miatt egy arculatváltását is kezelnie kell. Teszi mindezt a 23 év és 361 napos korával a PSG történelmének legfiatalabb keretével. És nem is rosszul, az előző BL-fordulóban a Real Sociedad ellen például egy rombusszal és Ousmane Dembélé tízesként játszatásával oltotta ki a baszk letámadást, amit a Barcelona ellen a második félidőben láthattunk. Az elsőben Marco Asensio kezdett kilencesben – a terv vélhetően Ronald Araújo elkerülése, kicsalogatása volt, Enrique úgy sakkozott, hogy João Cancelo vagy Cubarsí Dembélével szembeni, illetve Jules Koundé Mbappé elleni párharcában nekik áll majd a zászló. Főleg, ha a meccs elejét a magas emberezéssel megnyomják.

Ez 15 percig működött is, majd a Barça tíz lövésig és a vezetésig jutott: a fojtogató magas emberezős letámadásra Cancelo lefordulásai, Yamal magas pozíciója, Cubarsí zseniális vonalakat áttörő passzai a keresztbe futó Raphinhához voltak a válaszok.

Emellett, ahogy azt Roberto Mancini elemzője írja, a magasan támadó balhátvédek kiemelkedő szerepet játszottak, de hozzátenném, hogy védekezésben is meglátszott ez.

A sokszor egyedül a baloldalt elvivő Nuno Mendes rendre átverekedte magát a Yamal-Kounde duón, de Lewandowski hálóba tartó fejesét is kikotorta a gólvonalról. A támadó erényei miatt ismert Cancelo pedig nem átallott az idén ismét tarthatatlan Dembelét megállítani.

Enrique a szünetben Lucas Hernandezt és Marquinhost megcserélte a védelemben, míg Bradley Barcola jobbszélre való behozatalával visszaváltott a Real Sociedad elleni, már említett rombusztervre.

Dembélé és Mbappé is gyakrabban kerültek egy oldalra (1-1-nél), feljavultak az érkezések is a kapu elé, lásd I Kanging, Fabián Ruiz és Vitinha összjátékát a 2-1-nél. Sőt, a két gyors gól után Barcola keresztlécet is talált az 54. percben, míg már 2-2-es állásnál a 70. percben szinte behozhatatlan előnyből jött Araujo blokkolni. A mélyre szorult Barçában Pedri beállítása nyitott új dimenziókat egy „évente is ritka ilyet látni” gólpasszal Raphinának.

Christensen szögletből elért vezetőgólja – a védekezést nem fogják oktatófilmekbe rakni – után talán a legmeglepőbb a Barça iszonyatosan fegyelmezett mély blokkja volt, amit az erre született Mbappé-Dembéle duó nem hogy feltörni nem tudott, de még helyzetekig is alig jutott.

A fekete ruhás férfi a káosz képviselője ellen

Végül jöjjön a negyeddöntős sorsolás két legnagyobb nyertese – bár az ágon lévő PSG-Barca páros győztese is dörzsöli a tenyerét – avagy a saját bajnokságában a negyedik helyért és a BL-indulásért vért izzadó csapat, az Atlético Madrid és a Dortmund párharca

A mostani az Atlético hetedik negyeddöntője tizenegy év alatt Diego Simeonével, míg a németeket irányító Edin Terzić másodszor ért el idáig, így várható is volt, hogy más felfogásban lépnek majd fel a bajnoksághoz képest.

Simeonének nem volt nehéz dolga megtalálni a BVB labdás gyenge pontjait, főleg, hogy a meglehetősen szerény idényt futó Hoffenheimnek is sikerült ugyanez hetekkel ezelőtt. A négy plusz egyből Ian Maatsen beforgatasával három plusz kettőt csináló dortmundiak nyomástűrő képessége Raphaël Guerreiro és Jude Bellingham elvesztésével, illetve Julian Brandt padoztatásaval jelentősen csökkent. Az Atlético két csatárral támadott le, hozzájuk opcionálisan a három középpályás valamelyike csatlakozhatott. Simeone így emberezett, illetve hátul Axel Witsel fellépett Felix Nmechához, a hatalmas nyomás zavart is okozott: a szabad ember Gregor Kobel kapus a beforgó Maatsen bal lábához passzolt, a pörgetést az atléticós Rodrigo De Paul igen, a dortmundi Emre Can nem olvasta, így máris 1-0 volt. A BVB-nél az első félóra totális blackout volt: Mats Hummels főleg az idei BL-es és bajnoki sokadvirágzásához képest hihetetlen dolgokat művelt Nico Schlotterbeckkel együtt.

Az Atleti a gól előtt Álvaro Morata, utána Witsel és a többiek nagy helyzeteinek köszönhetően abszolút uralta a meccset, Antoine Griezmann és egy viszonylag alap taktikai elem révén.

A labda elleni 3-5-2-es felállás Samuel Lino feltolásával és Griezmann 10-esként játszatásával egy 4-2-3-1 lett, amiben a BVB jobboldalát támadták, ahogy pl. a Stuttgart is tette szombaton.

A Dortmund 33 percig lövési kísérlet nélkül maradt, majd 3-2-5-re váltott labdával úgy, hogy Marcel Sabitzer feljebb lépett. Ebből Karim Adeyemi, majd a 43. percben Maatsen okozott gondot a kapus Jan Oblaknak.

Simeone ezután pedig teljesen visszaállt, a második félidőben csak 28%-ot volt a labda az Atléticóná, nyilván a 2-0-s előnyben és a kontrákban teljes joggal bízva. Aztán a félidőben jött Brandt Nmecha helyett, majd nagyjából a hatvanadik perctől beindult a Dortmund: Jamie Bynoe Gittens és a pazar gólt lövő Sebastien Haller révén (talán még a nem BVB szimpatizánsoknak is jó látni, ahogy egyre inkább formába lendül) visszajött a meccsbe Terzić csapata.

Az, hogy ez megtörténhetett, talán az Atleticót egész idényben sújtó kiegyensúlyozatlanság számlájára írandó, ahogy például Hummels hibáját nem büntették meg Ángel Correa révén a 84. percben.

A 75. percben pedig a kapus Kobel volt az, aki a BL-ben idén nagyjából már nyolcvanhatodszor mentette meg a Dortmundot, ezúttal Lino ellen. Bynoe Gittens kapufáját és Brandt lehetőségét elnézve jogosan érezhette úgy maga Simeone, hogy a meccs 2-2-vel is végződhetett volna:

„Szerintem a BL-nek ebben a szakaszában minden meccs nagyon kiegyenlített. Ezt láttuk az összes meccsen, a miénken is. Nagyon nehéz riválissal állunk szemben. Szerintem az első félidőben fölényben voltunk, és hetven percig jó meccset játszottunk, irányítottuk a meccset, de a Dortmundnak is voltak helyzetei. A végén döntetlen is lehetett volna.”

Nem mernénk a Man in Blacknek (Simeone), sem a fekete mágiával jó barátsággal lévő Edin Terzićnek ellentmondani. Mindenesetre a négy nagyszerű negyeddöntő első felvonásai után abban egyetérthetünk mindannyian, hogy alig várjuk a folytatást.