Marozsán Fábiánt már óriások gyilkosaként emlegetik

Legfontosabb

2024. április 3. – 17:36

Marozsán Fábiánt már óriások gyilkosaként emlegetik
Marozsán Fábián tavaly már azt elfogadta, ha a nyolcvanadik helyen áll a ranglistán ilyenkor, ehelyett a 38. – Fotó: MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Marozsán Fábián a teniszezők legfrissebb, hétfőn nyilvánosságra hozott világranglistáján a 38. helyre lépett előre. A magyar teniszező karrierje során másodszor jutott be ATP 1000-es tornán (ez a Grand Slam alatti szint) a legjobb nyolc közé. Miamiban két top tízes játékost verve került be a nyolc közé – magyar játékosnak ilyen bravúr még sohasem sikerült egy tornán –, és az őt végül kiejtő, olimpiai bajnok német Alexander Zverev ellen is jól tartotta magát. Zverev nemcsak egyszerűen hátba veregette a kézfogásukkor, hanem azt mondta neki, hamarosan a top tízbe kerülhet.

Marozsán a salakos szezonra Magyarországon készül, próbálja átszoktatni a gondolatait is, a testét is, mert salakon egészen másként pattan a labda. Az átprogramozás közben sajtótájékoztatót tartott, és utána interjúkat is adott, ahol az elmúlt időszakban mutatott teljesítményéről és a további céljairól is kérdeztük.

„Dolgozz keményen, csendben, és hagyd, hogy a sikered beszéljen helyetted”

– ez a Frank Ocean énekes-dalszerzőtől származó idézet szerepelt mottóként a mellette lévő poszteren.

Menedzsere, Somogyi Zsolt azzal kezdte, hogy az előző év vége nem úgy sikerült, ahogy tervezték, mert sokszor volt beteg a játékos, több vírusos betegséget is elkapott, így a decemberi alapozó időszak teljesen kiesett. A kimaradt munkát valahogy tudták pótolni, és sikerült kijönni ebből a kisebb gödörből. Januárban az új-zélandi Aucklandben megverte három szettben a francia Gaël Monfilst, és az Australian Openen a harmadik körben az amerikai Taylor Fritz ellen szenvedett vereséget. A játékára a szponzorok is felfigyeltek, a Hold Alapkezelő lett az egyik támogatója.

Edzője, Balázs György nemcsak a kamerák miatt gratulált neki a sajtótájékoztatón, hanem mert a nagy rohanásban eddig még nem volt rá alkalma. Balázs gondolatban visszament a majdnem harmincnapos túra legelejére, mint mondta, már a repülőn sok pozitív előjel utalt arra, hogy Marozsán nemcsak néhány meccsen lesz a pályán. Azt szűrte le, hogy a jelenlétüknek örülnek szerte a világban, ilyen gesztusokat tett Carlos Alcaraz vagy Jannik Sinner is. Jól mentek az edzések, az ütések, jól sikerült edzőpartnereket választani, ami a pozitív megérzéseit csak fokozta, plusz melléjük állt egy kis szerencse a sorsolásnál is. Azt kérte tőle a versenyző, hogy a hullámvölgyeket próbálják lerövidíteni, és ennek összességében eleget is tett.

„Most voltam először Amerikában, jó versenyeket tudtam játszani, kellemes emlékekkel tértem haza, sok munkát tettünk bele, hogy így legyen. Fontos állomás volt, és nem szeretnék itt megállni. A chilei Jarry ellen az első tornán hátrányból visszajöttem, ami nem jellemző rám, és ez beindított” – mondta Marozsán.

Indian Wellsben, a világ második legnagyobb teniszstadionjában összecsapott a spanyol Alcarazzal, akit világszenzációt okozva legyőzött tavaly Rómában, amikor még jócskán kívül volt az első százon. Most jött el a visszavágó. „Tudtam, hogy más mérkőzés lesz, ő is nagyon készült, mert kifejezetten rosszul érezte magát a római vereség után. Érződött a játékán, hogy külön készült belőlem, nekem pedig ezzel együtt nehezebb dolgom volt” – mondta a végül simán kikapó Marozsán.

Miamiban a legnagyobb figyelmet a dán Holger Rune legyőzése váltotta ki, akit 6:1, 6:1-gyel valósággal lelőtt a pályáról. A világranglista hetedik helyén álló riválisa többször elveszítette a higgadtságát is, nagyon nem ilyen meccsre számított.

„Az egy olyan rövid meccs volt, hogy nem volt időm felfogni sem, mit értem el. Időm sem volt örömködni utána, nem tudtam hátradőlni sem, nemhogy lubickolni a sikerben,

mert másnap helyi idő szerint már délelőtt tizenegykor várt rám Popirin, aki akkor még előttem állt a rangsorban. Félig álmosan kezdtem, álmoskásan is folytattam, de valahogy ki kellett mászni ebből. Sok nehéz pillanat volt, ezért is volt ennek a kétjátszmás sikernek nagy értéke. A harmadik nap jött az ausztrál De Minaur, ott volt egy nem túl szép 0:6-om a második szettben, nem tudtam, mihez nyúljak, mi tud kisegíteni ebből a helyzetből, de végül rátaláltam, és jól jöttek ki a dolgok. Megtörtem egy olyan ellenfelet, aki csak idén 16 meccset nyert meg, de másodszor is sikerült megvernem.”

Meseszerű szárnyalás

Tavaly áprilisban Marozsán még Splitben játszott egy kis challenger tornán, ahová ő maga vezetett, és már rögtön az első fordulóban kipottyant. Megkérdeztük tőle, emlékszik-e még arra a két versenyre, ahol egy éve ilyenkor mindjárt az első fordulóban kiesett, és hogyan jellemezné az azóta eltelt egy évet.

„Emlékszem mindkettőre, sőt, volt egy harmadik is. Ha Splitben játszanék legközelebb, akkor is autóval mennék. Ez egy ilyen szakma, van, amikor gyorsan kiesünk. Nem lehet mindig a verseny legvégéig maradni.

Valami lehet, hogy átkattant bennem. Lehet, hogy a hit, hogy egyszerre csak elkezdtem bízni magamban, és remélem, hogy még van bennem, álmodhatok még ennél is nagyobbat.

Ez már innentől mentális játék, hogy a döntések és a reakciók hogyan jönnek. Ha akkor azt mondják nekem, hogy egy év múlva a 38. leszek, el sem hiszem. Nem gondoltam volna, a legmerészebb álmaimban sem. Már a legjobb nyolcvanat is aláírtam volna. Akkor is keményen dolgoztam, nehéz megfogalmazni, hogy miért most jött ki belőlem. Egy biztos, hogy van már mögöttem egy csapat, amelyik mindenben segít, nemcsak edző és menedzser, hanem dietetikus, erőnléti edző is. Sok kicsi sokra megy, minőségi edzéseket kapok, másképpen készítenek fel. De igen, óriási az, amin egy év alatt átmentem.”

Balázs György kiemelte: hatalmas fegyvertény, hogy Marozsán megtalálta a ritmust Popirin ellen, holott az ausztrál próbált mindent megtenni annak érdekében, hogy ez ne sikerüljön. Egy kicsit az edző is aggódott, de ezt palástolta, és nem vette észre a tanítványa, aki utána rátalált a játékára, és továbbment.

Balázs György edző – Forrás: Marozsán Fábián menedzsmentje
Balázs György edző – Forrás: Marozsán Fábián menedzsmentje

„Próbálok már úgy gondolkodni, hogy Fábinak mik az erősségei, és ha én lennék az ellenfél edzője, akkor mit mondanék ellene. Tagadhatatlan, egyre komolyabban veszik. Ezt nem sajnáljuk, részben nagyon örülök neki, de most már nehezebb dolga van, bárhol álljon is rajthoz, mert ez a helyezés már kötelez, célponttá vált ő is.”

Balázs szerint hízelgő, hogy Zverev megemlítette a top tízet, de ez idén még nem reális cél – ami nem jelenti azt, hogy erről lemondanának. Szerinte nagyobb önbizalom kell Marozsánnak a röptékhez és a szervákhoz. „Hinnie kell abban, hogy ha felmegy a hálóhoz, akkor az előkészítés megfelelő volt, szépen zárja a szögeket, és nehéz elütni mellette. Nagyon jó, és hosszú a keze, ügyes is, helyenként még sincs meg az átütő erő, hogy ott a helye a hálónál. A szervánál még nem olyan emberes, pár kiló izommal, a vállövet megerősítve tud még tizenöttel vagy akár hússzal gyorsabb is szervát ütni, öt-tíz könnyebb pont pedig nagyon jól jön az olyan meccseken, mint amilyen a Zverev elleni volt, mert nem kell állandóan sprintelni az alapvonalon, és tud spórolni az erejével.

Ezt a pár kiló izmot szeretném hozzáépíteni, ez a komplexitás kell még ahhoz, hogy még magasabbra érjen.

Nagyon jól irányítható játékos egyébként, amit mondok neki meccs közben, látszik, hogy célba ér, megfogadja, ami művészet olyan adrenalin és terhelés mellett, amit kap egy-egy komolyabb játékossal szemben. Ez rám is nagy felelősséget ró, de ennek csak örülök.”

Balázs rászólt többször, amikor nem volt elégedett a testbeszédével, hogy húzza ki magát, legyen pozitívabb, emelje fel a fejét, hogy ne lássák azt, hogy lógatja a karját. Szerinte az erény, hogy kiolvashatatlanok az indulatai, a gondolatai, nem tudnak a szeméből olvasni az ellenfelei.

„Dolgozunk azon is, hogy mondjon egy »come on«-t, hogy rázza az öklét a maga módján egy jó megoldást után. Ha átnéz, rám kinéz, és ökölben van a keze, az azt sugallja, hogy nagyon is akarja ő azt a következő pontot. Valahol láttuk leírva, hogy giant killernek nevezik, vagyis óriások gyilkosának, innen kezdett el terjedni, hogy hidegvérű gyilkos, de annak azért van negatív tartalma, míg az ő személyisége nem ilyen.”

Marozsán öröme, a háttérben Rune – Fotó: Rebecca Blackwell / AP
Marozsán öröme, a háttérben Rune – Fotó: Rebecca Blackwell / AP

Marozsán világos célokat fogalmazott meg a közeljövőre: szeretne bejutni a legjobb harminc közé a világranglistán, és kiemelt szeretne lenni egy Grand Slamen.

Az, hogy Monte Carlóban játszani tud-e a jövő héten, még nem derült ki. A mostani ranglistája alapján már főtáblás lehetne, de a nevezés idején még kívül volt az ötvenen. Ha ott lesz a főtáblán, akkor ott folytatja, ha nem, akkor majd csak Barcelonában április közepén, utána pedig Madridban május elején. Úgy gondolják, hogy nincs értelme a selejtezőben rajthoz állni.

„Az olimpia is nagy célom, mert nem sokszor tudom a hazámat képviselni, és ha 24-25 évesen sikerülne, az egy újabb fontos állomás. Sokszor halljuk a teniszben, hogy nem ez a fő verseny, de azért nagyon jól hangzik, ha kimondom: az olimpikon. Mindent megteszek azért, hogy jó eredményt érjek el. Mivel Párizsban lesz az olimpia, egy évben kétszer jól játszani a Roland Garroson felemelő lenne” – összegzett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!