A szövetségi kapitány Milákról: Pénzt kap érte, ne beszéljünk mellé

2023. december 3. – 08:09

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Most lenne a csúcson, ezért fájdalmas nekem, akármi következik innen. Ha végigdolgozta volna az egész szezont, és a vb-t sem hagyta volna ki, olyan időt úszott volna az olimpián, hogy ha kilenc másodpercet futnak síkon, akkor is róla beszéltek volna. Ez már biztos nem lesz” – mondta a felkészülését korábban határozatlan időre felfüggesztő olimpiai és háromszoros világbajnok Milák Kristófról az úszók szövetségi kapitánya, Sós Csaba az ATV pénteki műsorában.

Sós szerint Milák már újra edzésbe állt, de egyelőre még nem a medencében készül, hanem szárazföldi gyakorlatokat végez, „márpedig ezt a sportágat a vízben űzik” – tette hozzá. A kapitány számára azért is nehéz, ami most történik, mert elmondása szerint közel áll hozzá a sportoló, akinek nagyon élvezi az úszását. Azt is mondta, hogy ha

Milák januárban keményen beleáll a munkába, a párizsi arany még meglehet, de azt az időeredményt nem lesz képes elérni, ami a tehetsége alapján benne lenne.

Sós Csaba a 2022-es úszó-Eb-n – Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI
Sós Csaba a 2022-es úszó-Eb-n – Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

A műsorban megkérdezték Sóst Wladár Sándor úszóelnök korábbi nyilatkozatáról is, amiben azt mondta, hogy Milák tartozik Magyarországnak. Sós úgy válaszolt, hogy „Elnök úr szó szerint azt mondta: tartozik annyival magának és Magyarországnak, hogy lejár az edzésekre. Ezt a részt kihagyták belőle és kvázi úgy jött le, hogy az elnök azt mondta volna, hogy sikerrel vagy pénzzel tartozik”, majd amikor visszakérdezett a műsorvezető, hogy Milák nem önmagáért úszik-e, Sós azzal folytatta, hogy

„pénzt kap érte, ne beszéljünk mellé! Ha valaki amatőrként szórakozik, lemegy a szigetre, fut két kört, az kifejezetten a maga dolga, itt azért nem annyira”.

Sós elmondta azt is, hogy Milák továbbra is kapja az anyagi támogatást, mert bíznak benne ott, ahol megvonhatnák tőle – ezzel Gergely Istvánra, Milák klubja, a Honvéd elnökére utalt. Az úszókapitány azt is elárulta, hogy nem tud kapcsolatba lépni az úszóval, mert az nem veszi fel neki a telefont. Ebből viszont nem akar nagy ügyet csinálni, azzal zárta, hogy várják vissza.

Az olimpiai és világbajnok úszó Milák Kristóf júniusban a szurkolók számára teljesen váratlanul bejelentette, hogy kihagyja a július végi világbajnokságot Fukuokában. Akkor abban maradt az edzőjével, hogy szeptemberben majd újratervezik a jövőt. Az edző, Virth Balázs később azt mondta, hogy Milák csak az edzései felén jelent meg az uszodában, és mivel nem akar a hírnevéhez méltatlan produkciót nyújtani, kihagyta a budapesti világkupát is – aminek amúgy ő szerepelt a beharangozó plakátjain. Virth korábban azt is mondta, hogy Milák egész olimpiai felkészülése a 24. órában van, októberben már mindenképpen edzenie kellene a jövő nyári versenyre. Arról is beszélt, hogy a legnehezebb feladata most egyáltalán az úszósportban tartani a versenyzőt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!