Lionel Messi nyerte a 2023-as Aranylabdát

2023. október 30. – 22:33

frissítve

Lionel Messi nyerte a 2023-as Aranylabdát
Fotó: Franck Fife / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Lionel Messi nyerte az idei Aranylabdát a France Football hetilap éves díjátadóján, a díjat David Beckham adta át az Inter Miami játékosának.

Ahogy az Aranylabdánál lenni szokott, már korábban kiszivárgott, hogy Lionel Messi nyerheti az idei díjat, ezzel az argentin világbajnok a nyolcadikat nyerte meg összesen, annak ellenére, hogy 2022-ben még a jelöltek harmincas listájára sem került fel. Idén ebből a listából Cristiano Ronaldo maradt ki.

A 21 év alatti tehetségeknek járó Raymond Kopa-díjat a Real Madrid játékosa, Jude Bellingham kapta, aki 103 millió euró, azaz 38 milliárd forint ellenében hagyta ott nyáron a Borussia Dortmundot. Bellinghamről életéről és pályafutásáról itt írtunk korábban a Telexen.

A legjobb női játékos Aitana Bonmati, a 2023-ban vb-bajnok spanyol válogatott tagja, az FC Barcelona focistája lett.

Aitana Bonmati, az FC Barcelona középpályása – Fotó: Franck Fife / AFP
Aitana Bonmati, az FC Barcelona középpályása – Fotó: Franck Fife / AFP

A legjobb kapusnak járó Jasin-díjat az argentin Emiliano Martinez, az Aston Villa játékosa kapta. Erling Haaland kapta a szezon gólkirályának járó Gerd Müller-díjat az ötvenhat lőtt gólja után.

Az év női klubja a Barcelona, a férfi klubja a Manchester City lett.

A tavalyi első helyezett Karim Benzema a 16. helyezést érte el a France Football magazin éves rangsorában.

Az Aranylabda idei top tízes listája a férfi játékosokból:

  1. Lionel Messi
  2. Erling Haaland
  3. Kylian Mbappé
  4. Kevin De Bruyne
  5. Rodri
  6. Vicínius Junior
  7. Julian Alvarez
  8. Victor Osimhen
  9. Bernardo Silva
  10. Luka Modric
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!