19 éves, és egy stadion árát fizették ki érte

Hivatalosan is a Real Madrid játékosa lett a Bundesliga újdonsült királya, Jude Bellingham: a 19 éves angol középpályás 103 millió euró, azaz 38 milliárd forint ellenében hagyja el a Borussia Dortmund csapatát. A madridiaknál a különböző teljesítménybónuszokkal ez még a harmadával nőhet egyébként, de még ezek nélkül is kijelenthető, hogy nagyjából egy közepes hazai stadion árát fizették ki érte. A hónapok óta nyílt titokként kezelt átigazolást – tőzsdei kötelezettségei miatt, szokás szerint – a BVB közleményben tudatta a nyilvánossággal.

Ismerjük meg a főszereplő Jude Bellinghamet, vonjuk le a tanulságokat az eddigi karrierjéből, és gondoljunk bele egy kicsit, hogy mit várhatunk még tőle.

Biztos családi háttér és a titkos fegyver

Bellingham igazi futballistacsaládban nőtt fel: édesapja hétszáznál is több gólt lőtt az angol futball alacsonyabb osztályaiban, még jóval a negyven felett is aktív játékos volt, emellett a West Midlands-i rendőrségnél őrmester. De még nála is fontosabb szerepet játszik az életében édesanyja, Denise, aki Dortmundba is vele tartott. „Az anyukám szerepe óriási… Azt hiszem, jelenleg a fontosabb szerepet tölti be bárki közül, hogy őszinte legyek, talán még az edzőimnél és a menedzsereimnél is nagyobbat” – mondta a katari vb után a Timesnak.

„Hihetetlenül udvarias, szerény, két lábbal a földön jár. Ő az, aki az edzés után rendet rak és elviszi a dolgokat az edzőpályáról. Mentálisan nagyon erős, felkészült a negatív időszakokra. Igazi érettség van abban, ahogyan a helyzeteket kezeli. Hihetetlenül magabiztos, ami segít neki abban, hogy a legmagasabb szinten teljesítsen, és elhárítsa a hibákat. A legtöbb játékos az ő korában nagyon más” – ezt már a BVB tehetséggondozás-vezetője, Otto Addo mondta Bellinghamről egy Athletic-cikkben.

Tehát a középosztálybeli családi háttér minden értelemben ideális volt Bellinghamék számára, de a kivételes képességei nem csak a pályán jelentkeztek nagyon hamar. 13 évesen már ott volt az angol U15-ös válogatottban, 14 évesen pedig a birminghami U18-ban is bemutatkozott. Nem volt nehéz megtalálni a játékosfigyelőknek, és a dortmundi megfigyelő részleg hamar észre is vette: „Nem a fizikai képességei miatt tűnt ki, hanem azért, mert ő volt a kapitány, és a pályán azt a felelősségtudatot sugározta, amit most is látunk tőle. Felelősséget vállalt, volt karizmája és személyisége, bátor volt, és megfelelt a vezetői kritériumoknak. Volt érzéke ahhoz, hogyan kell elrendezni a játékot a középpályán, és hihetetlen munkabírása volt.”

Már az első németországi meccsei alapján látszott, hogy 17 évesen minimum Bundesliga-kezdőjátékos, aki intelligens és kitartó védőmunkája, pozicionális rugalmassága és a fizikai adottságai révén gond nélkül, és rövid úton eljuthat a Bajnokok Ligája szintre is. Labdás játéknál vissza tud lépni, és nem fél felvenni a labdát nyomás alatt, de ezt passzjátékkal is meg tudja oldani, kreatív és bátor megoldásokat keresve. Kiváló atlétikus képességei mellett hihetetlen a taktikai intelligenciája: már 17 évesen is olyan réseket vett észre, olyan ütemben és határozottsággal lépett be a játékba, amit Bundesliga-veteránok tíz év után sem mutatnak.

Azóta, a teljesség igénye nélkül, a következőket mutatta be a német bajnokságban:

• négy felnőtt idény, a negyedikben 28 góllal és 26 gólpasszal;
• 145 meccs, több mint tízezer játékperc a lábában, 20 BL-mérkőzés;
• még nem volt 18 éves, amikor ő lett a legfiatalabb angol Eb-résztvevő, miután 2020 szeptemberében előbb U21-es, aztán novemberben felnőtt válogatott lett;
• az angol vb-csapat talán legfontosabb középpályásának számít 2022 végétől;
• Bundesliga-MVP lett.

Egy kicsit mélyebbre merülve az adatok tengerében: a 2022/23-as Bundesliga-szezonban ő vívta és nyerte a legtöbb párharcot (482), box-to-box középpályásként a második legtöbb szabálytalanságot követték el ellene a ligában (73), a passzainak 84,9 százaléka volt sikeres, az ötödik helyen állt a sprintek (884) és az intenzív futások (2526) rangsorában. A bajnokság utolsó harmadában a Dortmund játékosai közül ő lőtt a legtöbbször kapura (65), nyolcszor volt eredményes, és négy asszisztot is adott.

Mit várhat tőle a Real Madrid?

Dortmundi szempontból amekkora volt a kezdeti öröm, olyan hamar ütött be a realitás – nagyjából tavaly nyárra már az volt a kérdés, hogy meddig tudja megtartani őt a BVB, és az optimista válasz az volt, hogy legfeljebb egy évig. Hiába ajánlották neki a 2025-ben lejáró szerződésének meghosszabbítását, ő ezt a szintet már kinőtte. A távozás szükségszerű volt: játékosként itt már elért a csúcsra, MVP lett, a ligán belül nem tudják megfizetni, miközben a világ egyik legnagyobb klubja lassan másfél éve ostromolja.

Meglehetős naivitásról – ami szurkolói szemszögből persze bocsánatos bűn – árulkodik, ha valaki komolyan teszi fel a kérdést: miért nem tudja megtartani a Dortmund a tehetségeit? Hiszen pont az a lényeg, hogy ez fordítva értelmezendő: a Dortmund azért tudja a Dembélé, Sancho, Haaland, Bellingham-féle szupertehetségeket megszerezni, mert garantált és bizonyított pályaívet kínál: egy-két éven belül sztárrá lenni és százmillió eurós játékosként eligazolni a világ legszűkebb focielitjébe, nos, ez már középtávon is a klub és a játékos érdekeit is egyaránt szolgálja.

A Dortmund egy fiatal, nagyon tehetséges és szorgalmas játékos számára tökéletes terep, ami ráadásul olyan komplett csomagot ajánl (nyolcvanezer néző, dobogóesély a Bundesligában, BL-ben a legjobb 16 közé jutás stb.), amivel szemben csak az abszolút elitklubok tudnak versenyezni. Náluk viszont egyáltalán nincs ilyesfajta modell a fiatal játékosok integrációjára. Talán ez is közrejátszott abban, hogy Bellingham az utolsó pillanatban bedobott Manchester United-ajánlatot is visszautasította, Sir Alex Ferguson ide vagy oda.

A dortmundi modellnek a fordítottját láthatjuk egy csomó csapatnál. Paul Pogbát 16 évesen megszerezzük, majd perspektíva hiányában ingyen elengedjük a Juvébe, aztán százmillióért visszavesszük. Ismerős? Vagy Párizs, ahonnan a Bundesliga és az olasz bajnokság élcsapatait látják el ingyen elengedett tehetségekből kinövő világsztárokkal. A szupergazdag klubok és globális brandek a szinte korlátlan pénzügyi hátterükkel ezt tulajdonképpen nagyobb következmények nélkül megengedhetik maguknak – lévén, ha beüt a mennykő, akkor még mindig rá lehet ígérni.

Szupergazdag és globális brand a korábban Galaktikusokként elhíresült Real Madrid is, de mégsem így viselkedik. A napokban távozó Eden Hazard volt az utolsó olyan százmilliós és a legjobb korban megvett megasztárjuk (2019-ben), aki nem vált be. Előtte meg az amúgy zseniális Kaká, aki Madridban csak ritkán tudott a milánói önmagához felnőni.

A Real az utóbbi években zseniális érzékkel igazol fiatalokat, hihetetlen érzékkel veszik észre a kirobbanó tehetségeket – ebben a Ronaldo barátjaként érkező brazil tehetségfelismerő Juni Calafat a kulcsfigura. Alig hibáznak – Luka Jović talán az egyetlen egyértelmű melléfogás –, de emellett az is példaértékű, hogy a top igazolások közül mennyien maradnak ott két-három szerződésnyi időt, mint Benzema, Kroos vagy Modrić. De az is fontos, hogy a csapatnál bármilyen okból perspektívát nem látó játékosokat (Odegaard, Kovačić, Illarramendi, Reguilón, Marcos Llorente, mostanában Kubo) milyen jól tudják értékesíteni, és ezekből a pénzekből finanszírozni az újabbakat.

Persze senki sem hibátlan, ott van például Hakimi vagy Theo Hernandez, akit nem lett volna szabad elengedni. De ezzel együtt is látványos az a szisztematikusság amivel az utóbbi három évben lépésről lépésre – és közben, mintegy mellékesen BL-t nyerve – megcsinálták a generációváltást: az öt évvel ezelőtti Liverpool elleni BL-döntő kezdőcsapatából mára csak a még egy-egy évet vállaló Kroos és Modrić, valamint Carvajal és Nacho maradt.

De nézzük, milyen kontextusba érkezik a Realhoz Bellingham.

Ott vannak először is nagy rutinnal rendelkező, kedvező áron megszerzett klasszisok (Courtois 35 millió euró, Alaba és Rüdiger ingyen), akikkel a védelmet nagyjából átmentették a Navas–Sergio Ramos–Varane-korszak után. Minden nyáron jött egy-két, 50 millió euró körüli, Bellinghamhez hasonló, fiatal potenciális világklasszis, akik közül Militao és Vinicius már megugrották ezt a szintet, és Tchouaméni, Camavinga vagy Rodrygo is közel vannak hozzá.

A Casemiro–Kroos–Modrić-középpályáról utóbbi kettő még bírja, de Tchouaméni vagy Camavinga mellé Bellinghamet odatenni támadó nyolcasnak egészen komoly minőség. Sőt, ott van még a vb előtt a gólokat futószalagon szállító Valverde – igaz, hogy a támadójátéka azóta eléggé visszaesett. És ha elfogadja a szerződéshosszabbítást, akkor Dani Ceballos is, akit nagyjából bármelyik elitcsapat szívesen látna. Ancelottinak tehát minimum hat, de lehet, hogy hét elit középpályása van három pozícióra, így szépen lehet pihentetni Kroost és Modrićot szükség szerint.

Elöl kicsit még bonyolultabb a helyzet, hogy Benzema egy évvel előre hozta a távozását Szaúd-Arábiába. A madridiaknak így jelenleg gyakorlatilag nincs tuti középcsatáruk (a 18 éves Álvaro Rodríguez majd lehet az), és mivel továbbra is várnak Haaland (2027) és Mbappé (2025) szerződéseinek és kedvének alakulására, gyorsabb alternatívák után kell nézniük. Az abszolút topjelölt Harry Kane nem tűnik valószínűnek, és talán nem is engedhetnek meg maguknak egy újabb százmilliós átigazolást. Talán – és itt a drukkerek komoly türelmére és hidegvérére lesz szükség – a legkézenfekvőbb egy időszakos megoldás lenne, például a Liverpoolt elhagyó Firmino. Az ő labda elleni munkája és visszamozgásai még inkább kihozhatnák Rodrygo vagy Vinicius befejezéseit.

Az is lehetséges, hogy az átmenetet a stuttgarti születésű veterán Joselu jelentheti: harminc gólt lőtt az elmúlt két idényben (ennél többet csak Benzema, Joselu viszont két kieső csapatnál), és a 281 megnyert légi párbaja is tiszteletet parancsol: ez a szám majdnem a duplája a toplista másodikjának. Talán nem a legizgalmasabb megoldás, de legrosszabb esetben cserecsatárként segíthet a csapaton, míg a fent említett brazil duótól is lehet több gólt várni, és a középpályáról optimálisan használva és vagy pihentetve őket, Valverde vagy éppen Bellingham is szállíthat tíz gól felett egy idényben.

Bár a generációs középcsatárokat elveszítő és nem pótló vagy házon belül megoldó csapatok (lásd legutóbb a Bayern) nem teljesítettek fényesen mostanság, talán egynek sem volt ilyen hátországa, és Bellingham személyében egy ugrásszerűen fejlődő, 19 éves leendő szupersztárja. Akárhogyan is folytatódik a történet, az idei idényt meglehetősen nehezen záró Real nyara nem lehet unalmas.