Egy évre levitték az elévülési időt, majd elévülésre hivatkozva lezárták a Sebestyén Júlia ellen indított fegyelmi eljárást

2023. október 27. – 21:06

Másolás

Vágólapra másolva

Megszűnt a Gór-Sebestyén Júliával szemben a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetségnél (MOKSZ) indított fegyelmi eljárás, amit azután kezdeményeztek, hogy több szülő is kifogásolta Sebestény edzői, pedagógiai módszereit. Leveleikben többek között elcsattant pofonról, megszégyenítő kivételezésről, sértegetésről, valamint a rá bízott műkorcsolyázó gyerekek megalázásról számoltak be – írta a 24.hu.

A MOKSZ október 16-i közleménye azt ugyan nem írta, hogy a vizsgálat lezárultával fel is mentették volna Sebestyént a vádak alól, ám mégis az eljárást megszüntető határozatot hoztak. Ezt azzal indokolták, hogy: „A bejelentésekben megjelölt és a szakvéleményben részletezett időpontok kizárják az esetek Etikai és Fegyelmi Bizottság (EFB) általi kivizsgálásának lehetőségét a vélt fegyelmi vétségek elévülésére figyelemmel.”

A megszüntető határozat lehetőségét maga a szövetség teremtette meg azzal, hogy a 2017 óta használt szabályzatukat pont egy nappal a fegyelmi eljárás május 4-i megindítása előtt, május 3-án cserélték le egy új Fegyelmi Szabályzatra. Az új szabályzat pedig az addig hároméves elévülési időt egy évre módosította, így immár a műkorcsolyában „nem indítható fegyelmi eljárás, ha a fegyelmi vétség elkövetése óta – függetlenül a tudomásra jutás időpontjától – több mint egy év eltelt”.

A szülők által bejelentett esetek a hároméves elévülésbe még belefértek volna, az egyévesbe azonban már nem. Ettől függetlenül a korcsolyaszövetség bejelentést tett a rendőrségen az ügy miatt. Közleményükben kiemelték, hogy a szövetség bárminemű gyermekbántalmazást elítél és elutasít, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy a hozzájuk érkezett bejelentéseket pontosan felderítsék. „Ezért a MOKSZ a hozzá beérkezett írásos bejelentések alapján – az EFB javaslatával megegyezően – a gyermekvédelmi hatósághoz és a rendőrséghez fordul a Gór-Sebestyén Júlia személyét, illetve az SKSE működését érintő panaszok kivizsgálása miatt.”

Azt is írták, hogy a MOKSZ a gyermekvédelmi programjának keretében a jövőben jelzőrendszert kíván bevezetni, ezért átdolgozza az érintett szabályzatait, külön etikai kódexet alkotva a sportolók, az edzők és a szülők részére. „Emellett az edzőknek a korszerű edzésmódszerekről – különös figyelemmel a pozitív ösztönző eszközökre – továbbképzést szervez. A MOKSZ a holland és a francia korcsolyázó szövetséggel közösen résztvevője egy Erasmus+ gyermekvédelmi projektnek, melynek keretében – egyebek mellett – szeptemberben nemzetközi gyermekvédelmi konferenciát szervezett” – áll a szövetség közleményében.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!