F1: Hamiltont és Leclerc-t is kizárták Amerikában

2023. október 23. – 08:27

Másolás

Vágólapra másolva

Néhány órával a leintés után alaposan átalakult az austini Amerikai Nagydíj végeredménye, a versenybírák ugyanis a FIA technikai vizsgálata után a második helyen végző Lewis Hamiltont és a hatodik Charles Leclerc-t is kizárták az autójuk padlólemezének túlzott kopása miatt. Így végül a McLaren pilótája, Lando Norris lett a második, Carlos Sainz pedig a harmadik helyre lépett előre – olvasható a Forma–1 hivatalos honlapján.

Max Verstappen nem várt izgalmak után szerezte meg ötvenedik futamgyőzelmét vasárnap, Lewis Hamilton ugyanis az utolsó körben 2 másodpercen belülre került a futam második felében fékproblémákra panaszkodó pilótához. Verstappen autója végül éppen kitartott a kockás zászlóig, de így is kis híja volt, hogy nem Hamilton nyerte a futamot. A Ferrari kockázatos, egykiállásos taktikája eközben nem jött be Charles Leclerc-rel, aki a futam végére eléggé lemaradt, és éppen hogy sikerült elcsípnie a hatodik helyet George Russell előtt.

Végül persze egyikük eredménye sem számított semmit, mert Leclerc, és az erre a hétvégére új alvázzal érkező Hamilton autóján is túl sokat kopott a padlólemez hátsó része a futam utáni vizsgálat alapján. A két csapat megpróbált azzal érvelni a versenybíróknál, hogy ennek hátterében valószínűleg a hepehupás pálya és a sprintfutamok összezsúfolása áll, amely miatt nem volt idő rendesen átnézni az autókat, a bírók úgy ítélték meg, hogy a versenyszabályzat világosan fogalmaz a padlólemezek kopásáról, és kizárták a két versenyzőt.

Így amellett, hogy Lando Norris második, Carlos Sainz pedig harmadik lett, Sergio Pérez a negyedik helyével ismét sokkal kényelmesebben vezet a pontversenyben a kizárt Hamilton előtt. A pilóták közti csata a kizárás után jelenleg így néz ki, az természetesen nem változott, hogy Verstappen már fixen világbajnok. A hétvége nagy nyertese egyébként így a Williams lett, amelynek a két kizárás után mindkét pilótája pontszerző helyre került, Alex Albon kilencedik, Logan Sargeant pedig tizedik lett. A 22 éves amerikai pilóta ezzel most szerzett először pontot a F1-ben, ráadásul éppen hazai pályán sikerült ezt összehoznia.

Arról, hogy mi ez a padlólemez, amely miatt most két versenyzőt is kizártak, de korábban például Michael Schumachertől is vettek el miatta futamgyőzelmet, ebben a cikkben írtunk részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!