Verstappen a hatodik helyről vert mindenkit Amerikában, Hamiltont kizárták

2023. október 22. – 22:55

Másolás

Vágólapra másolva

Max Verstappen nem várt izgalmak után szerezte meg 50. futamgyőzelmét a Forma–1-ben a 2023-as Amerikai Nagydíjon Lewis Hamilton és Lando Norris előtt. Hamiltont és Leclerc-et a verseny után kizárták, így a McLaren versenyzője, Lando Norris a második, a Ferrari versenyzője, Carlos Sainz pedig a harmadik helyre lépett előre. A Ferrari kockázatos taktikája nem jött be Charles Leclerc-rel, az Aston Martin a boxutcából indulva hajtott végre kisebbfajta csodát, a McLaren pedig már a vb-pontverseny negyedik helyén.

A szokásos húsz helyett csak tizenhat pilóta sorakozott fel a rajtrácson az Amerikai Nagydíj rajtja előtt, miután a Haasnál és az Aston Martinnál is úgy döntöttek, egy jobb futam reményében a megengedett időszakon kívül nyúlnak az autóikhoz. Mivel ezt előre bejelentették, feltöltötték a többi versenyzővel a kieső helyeket – persze még enélkül sem lett volna olyan a látvány, mint a híres-hírhedt 2005-ös Amerikai Nagydíjon, amikor csak hat versenyzővel, elég foghíjas rajtráccsal indult a verseny.

A futam előtti beállításmódosítás felemás eredményt hozott a boxutcából induló négyesnek, Kevin Magnussen csak a 16., Nico Hülkenberg a 13. lett, Lance Stroll viszont a boxból indulva lett 9., míg Fernando Alonso a 49. körben jelentkező technikai hibája miatt pontszerző helyről esett ki. Ezzel az Aston Martin nagy eredményt ért el, de persze a futam nem elsősorban róluk szólt.

Inkább az volt a nagyobb kérdés, hogy a szombati sprintfutamon megint kimagasló tempót mutató Max Verstappen képes-e nyerni a hatodik helyről indulva, vagy az előle induló ötös ki tudja használni a ritkán adódó lehetőséget.

Ezzel a lehetőséggel elsőként Lando Norris próbált valamit kezdeni, a rajtnál egyet előzve, a két Ferrari előtt haladva viszonylag hamar nagy előnyre tett szert, a második körben bő 6 tizedmásodperccel volt gyorsabb a második helyen haladó Charles Leclerc-nél, aki villámgyorsan 2 másodperces hátrányba került.

A rajt után Lando Norris állt az élre – Fotó: Jerome Miron / USA TODAY Sports / Reuters
A rajt után Lando Norris állt az élre – Fotó: Jerome Miron / USA TODAY Sports / Reuters

A futam korai szakaszában több élesedő csatát is követni lehetett. Lewis Hamilton például aktívan támadta a harmadik helyért Carlos Sainzot (a negyedik körben meg is előzte), Oscar Piastri a McLarennel három kör alatt már négy helyet lépett előre a tizedik helyről indulva, de a rajtot elrontó George Russell és a pénteki időmérőt elrontó Sergio Pérez is megkezdte a felzárkózást az élmezőnyre.

Nekik kevésbé, a szombati tempóját jórészt átmentő Verstappennek, illetve Hamiltonnak jobban ment az előzgetés – Hamilton Sainz után pár körrel a másik Ferrarit is befogta, a háromszoros világbajnok Verstappen pedig az 56 körös futam 11. körére verekedte át magát mindkét Ferrarin, feljőve a harmadik helyre.

A verseny ezen szakaszában Hamilton volt a legjobb helyzetben, a 12. kört a legjobb köridővel fejezte be, és folyamatosan közeledett az élen haladó Norrisra, miközben Vrestappen, nyakában a két Ferrarival egyre inkább lemaradt mögötte. Norris csapattársa, Piastri ekkorra közben már kiesett – az ausztrál versenyző a rajtnál ütközött össze Esteban Oconnal, utóbbinál előbb, Piastrinál pár körrel később derült ki, hogy a versenyautója olyan mértékben károsodott, hogy kénytelen feladni a futamot.

Verstappen és a Red Bull a 16. kör végén némileg meglepte a riválisokat azzal, hogy az élmezőnyből elsőként vállalta be az első kerékcseréjét. A 17. körben Norris, Sainz és Pérez is követték a példáját, így átmenetileg Hamilton, Leclerc, Russell lett a sorrend az élen. A húzás Verstappennek jött be legjobban, aki a frissen kapott közepes keverékű gumikkal irtózatos tempóban kezdte közelíteni az előtte haladó négy pilótát, és mire mindenki letudta a kerékcseréjét, már a második helyen volt Norris McLarenje mögött.

Mire a 24. körre mindenki letudta az első kerékcseréjét, úgy tűnt, hogy Verstappen két kiállással tervez, az utolsóként kerékcserére menő Leclerc viszont bepróbálta az egykiállásos taktikát, Norris és a két Mercedes pedig nyitva hagyta a kaput a kétkiállásos opció előtt, de látszólag egy kerékcserére rendezkedtek be. Ekkor Norris, Verstappen, Hamilton, Sainz, Pérez, Leclerc, Russell, Pierre Gasly, Cunoda Juki és Fernando Alonso volt a top 10 sorrendje – Alonsónak tehát több mint bejött a futam előtti változtatás.

Az eltérő taktikák miatt Verstappen a 28. körben már be is érte és nagyon simán lehagyta Norrist, akire viszont a hozzá hasonlóan kemény gumival versenyző Hamilton is nagy sebességgel közeledett. Norris a 35. körben reagált arra, hogy az őt szendvicsbe fogó Verstappen és Hamilton is gyorsabb nála, és az élmezőnyből elsőként ment az első kerékcserére. Egy körrel később Verstappen és Sainz is így tettek, ám mivel Verstappen kiállása (főleg a Red Bull szintjéhez képest) kicsit lassúra sikerült, 1,7 másodpercre olvadt közöttük a különbség.

A texasi meleg és a vártnál jobban kopó gumik miatt sorra alakult a legtöbb csapat taktikája, a 38. körben Hamilton is már másodszor járt a boxban új gumikért, épp akkor, amikor Max Verstappen és Lando Norris is megelőzték Leclerc-t, az élre állva a versenyen. Hamilton kiállása pluszban érdekessé tette a helyzetet, mert Verstappennel és Norrisszal szemben ő nem kemény, hanem közepes gumikat kapott a végére, amikkel gyorsabb tempóra volt képes a két riválisnál.

Verstappen könnyedén előzte Norrist, utána már nem vehették el tőle a győzelmet – Fotó: Brian Snyder / Reuters
Verstappen könnyedén előzte Norrist, utána már nem vehették el tőle a győzelmet – Fotó: Brian Snyder / Reuters

Olyannyira, hogy a hajrára érve övé volt a versenyben elért leggyorsabb kör, aminek köszönhetően a 43. körben már a harmadik helyen volt Leclerc megelőzése után. Ekkor a második helyen haladó Norris 3,6, az élen haladó Verstappen pedig 6,2 másodpercre volt tőle. Előbbi gyorsan elfogyott, Hamilton már a 49. körben, jó félkörös csata után meg is előzte a McLarent, és 5,3 másodperces hátrányban állt be Verstappen mögé a második helyre.

Ekkor úgy tűnt, hogy az utolsó körökben a harmadik és az ötödik helyekért lesz érdemi, köszönhetően annak, hogy a Ferrari csapatutasítással élve Leclerc elé küldte Sainzot, mivel ő körönként egy másodperccel gyorsabb kört tudott autózni a harmadik helyen haladó Norrisnál. Csakhogy a Ferrari túl későn lépett, így kicsit két szék között a pad alá esős helyzetet hoztak össze: Leclerc hamar elvesztette az ötödik helyet Sergio Pérezzel szemben, és Sainz sem került igazán közel a harmadik helyhez.

A végére viszont jutott még egy kis nem várt izgalom: a futam második felében fékproblémákra panaszkodó Verstappen egyre több tempót kezdett veszteni, így Hamilton az utolsó körre 2 másodpercen belülre került hozzá. A Red Bullban viszont pont annyi volt még, hogy kitartson a kockás zászlóig, így Verstappen – az egyre idegesebb rádióüzenetek alapján – komoly gépészkedés után megszerezte 50. futamgyőzelmét az F1-ben.

Verstappen mellett Lewis Hamilton és Lando Norris lettek még dobogósok, majd Sainz, Pérez és az egykiállásos taktikával nem sokat nyerő Leclerc jöttek. A pontszerző helyekre még Russell, Gasly, Stroll, illetve a legvégén a futam leggyorsabb körét megfutó, ezzel plusz egy pontot bezsebelő Cunoda Juki fértek oda. Stroll kilencedik helyét érdemes kiemelni, a szombati időmérő 19. (és Alonso 17.) helye után hozzányúltak az autóhoz, ami be is jött, ha nincs Alonso technikai hibája, két pilótát is pontszerző helyre hoztak volna be a boxból rajtolva.

Négy versenyhétvégével a 2023-as F1-szezon vége előtt a két vb-cím már eldőlt, így csak a rend kedvéért mondjuk, hogy Verstappen 466, a Red Bull pedig 704 ponttal áll. A pilóták között élesedik az ezüstcsata a 238 pontos Pérez és a 219 pontos Hamilton között, de Alonso (183) sem lehet nyugodt a negyedik helyen, rá Sainz (168), Leclerc (159) és Norris (156) közelítenek. A csapatversenyben a Mercedes némileg növelte előnyét a Ferrarival szemben a második helyen (358–327), a McLaren viszont már most előzött, 239 ponttal a McLaren (232) elé kerültek, a negyedik hely megszerzése pedig dollártízmilliókban kifejezhető eredmény lenne számukra.

Frissítés: Lewis Hamiltont kizárták a második, Charles Leclercet pedig a hatodik helyről az Amerikai Nagydíj után, ugyanis szabálytalanságokat találtak mindkét versenyzőnél. Hamilton kizárása miatt a McLaren versenyzője, Lando Norris a második, a Ferrari versenyzője, Carlos Sainz pedig a harmadik helyre lépett előre. A versenybírók szabálytalannak nyilvánították Hamilton autóját a padlólemez alatti csúszásgátlók túlzott kopása miatt, írja a Formula-1.com.

Folytatás egy hét múlva a Mexikói Nagydíjjal.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!