Három hónap után távozik a Ferencváros női kézilabdacsapatának dán sztáredzője

2023. október 4. – 15:05

Másolás

Vágólapra másolva

Három hónap után távozik a Ferencváros női kézilabdacsapatának dán vezetőedzője, Martin Albertsen, aki júniusban érkezett a 15 év és egy friss Bajnokok Ligája-ezüstérem után távozó Elek Gábor helyére.

A klub honlapján publikált szerdai közlemény szerint a csapat irányítását ideiglenesen az eddigi másodedző, Allan Heine veszi át.

Albertsen illusztris pályafutással a háta mögött érkezett a Ferencvároshoz. 2002-ben a Viborg HK vezetőedzője lett, bajnokságot, kupát és EHF-kupát nyert a nagy múltú dán együttessel. Ezt követően 2004-ben a német Leipzighez igazolt, amellyel két évvel később elhódította a bajnoki trófeát és a kupát is. 2014 decemberében vette át a német Bietigheim irányítását, és a klubot története első bajnoki címéhez segítette 2017-ben, sőt, ugyancsak ebben az évben EHF-kupa-döntőt is játszhatott, de a Rosztov-Don ellen végül alulmaradt együttesével. 2019-ben is bajnokságot nyert a Bietigheimmel, majd 2020-ban távozott. 2018-tól párhuzamosan betöltötte a svájci szövetségi kapitányi posztot is, a válogatottat 2022-ben története során először kijuttatta az Európa-bajnokságra, illetve ő felelt 2020 óta a svájci kézilabda-akadémia munkájáért is.

Ezekről a tisztségeiről mondott le, amikor júniusban kinevezték a 15 év után távozó Elek Gábor helyére. Irányításával a Fradi női kézilabda-csapata (hivatalos nevén FTC-Rail Cargo Hungaria) mind a négy bajnokiját megnyerte, a Bajnokok Ligájában azonban az elmúlt idény döntőséhez méltatlan módon kezdett: három vereséggel és egy döntetlennel mindössze a hetedik, utolsó előtti helyen áll a csoportjában.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!