Összecsap a nehézsúly két veretlen bajnoka, Tyson Fury és Olekszandr Uszik

2023. szeptember 29. – 22:37

Másolás

Vágólapra másolva

Aláírták a szerződést, így összejön a két veretlen nehézsúlyú ökölvívó, a brit Tyson Fury és az ukrán Olekszandr Uszik közötti címegyesítő összecsapás – írta az MTI.

Az évszázad meccsének beharangozott összecsapásról egyelőre annyit lehet tudni, hogy Szaúd-Arábiában, Rijádban rendezik majd, várhatóan december végén vagy január elején.

A 2012-es londoni olimpián aranyérmes, amatőrként világ- és Európa-bajnok Uszik – aki a Boksz Világszövetség (WBA), Nemzetközi Bokszföderáció (IBF), Boksz Világszervezet (WBO) és Nemzetközi Bokszszervezet (IBO) címét birtokolja – legutóbb augusztusban a WBA regionális bajnokát, Daniel Dubouis-t győzte le Lengyelországban, 21-0-ra javítva ezzel mérlegét.

Uszik a háború kitörése után önként ment a frontra, majd rábeszélték, inkább a ringben szerezzen hírnevet szülőhazájának. Uszik mellett még sok ukrán élsportoló beállt a hadseregbe, róluk itt olvashat.

Fury pályafutása során eddig 33-szor győzött, egyszer döntetlent ért el. Legutóbb tavaly decemberben lépett ringbe, akkor honfitársát, Derek Chisorát legyőzve tartotta meg a Boksz Világtanács (WBC) nehézsúlyú világbajnoki címét.

A sportág történetében legutóbb 1999-ben hirdettek „vitathatatlan bajnokot” – aki mindegyik nagy szervezetnél a legjobb –, akkor a brit Lennox Lewis az amerikai Evander Holyfieldet győzte le.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!