Lőw Zsolt: Keményen megdolgoztam azért, hogy én irányíthattam a Bayernt a Manchester United ellen

2023. szeptember 21. – 09:53

Másolás

Vágólapra másolva

Lőw Zsolt szerint hosszú évek kitartó munkájának és némi szerencsének is köszönhető, hogy szerda este ő irányíthatta a német bajnok Bayern Münchent a Manchester United elleni Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen, amelyet a Bayern végül 4-3-ra nyert meg – írta az MTI.

A Bayern München vezetőedzőjét, Thomas Tuchelt még az előző BL-szezon negyeddöntőjében, a Manchester City ellen kiesés alkalmával állította ki a játékvezető, amiért egymeccses eltiltást kapott. Emiatt Tuchel az új BL-szezon első meccsén nem ülhetett le a kispadra. Emiatt asszisztense, Lőw Zsolt „meccselt” helyette, és végig az oldalvonal mellett állva irányította a Bayern játékosait.

A 4-3-as végeredmény csalóka lehet, a Bayern a meccs nagy részében fölényben játszott, összességében jobbak voltak a Manchester Unitednél, több góllal kellett volna nyerniük. Azonban a védelmi gyengeségeik most is előjöttek, amikre majdnem ráfizettek.

„Kicsit idegesen, feszülten kezdtünk, sok hiba volt a játékunkban. Aztán 15-20 perc után sikerült megnyugodnunk, és folyamatosan sikerült fejlődnünk a mérkőzés folyamán. Szerintem a második félidő teljes mértékben a miénk volt. Statisztikában, látványban, mindenben. Ennek ellenére még mindig vannak hullámvölgyek a játékunkban, nem vagyunk képesek 90 percen keresztül magas szinten teljesíteni. Ezek a hullámvölgyek kisebbek, de sokszor góllal bünteti meg őket az ellenfél” – nyilatkozta Lőw az M4 Sportnak a Manchester United elleni mérkőzésről.

Lőw Zsolt a Bayern München-Manchester United Bajnokok Ligája-mérkőzésen 2023. szeptember 20-án – Fotó: Angelika Warmuth / Reuters
Lőw Zsolt a Bayern München-Manchester United Bajnokok Ligája-mérkőzésen 2023. szeptember 20-án – Fotó: Angelika Warmuth / Reuters

„Korábban, amikor kisebb csapatoknál dolgoztam, úgy gondoltam, milyen szuper lehet egy nagy csapat edzőjének lenni. Sokkal egyszerűbb, mindig nyersz. Aztán, amikor elkerültem ilyen csapathoz, és a saját bőrömön éreztem meg, hogy itt valójában minden mérkőzést meg kell nyerni. Háromnaponta játszik a csapat, az elvárás pedig az, hogy ne csak minden meccset megnyerj, hanem jól is játssz. Ez egy iszonyatosan nagy nyomást helyez az emberre, de együtt kell vele élni” – mondta.

Lőw megjegyezte, hazudna, ha azt mondaná, ez is csak egy meccs volt a sok közül. „Hosszú évek kitartó munkája van emögött, lassan tizenkét éve vagyok az edzői pályán, az a rengeteg tapasztalat, amit gyűjtöttem, ilyen szituációban jól hasznosítható. Ott állni az oldalvonal szélén, beszélni az öltözőben, folyamatosan döntéseket hozni, ennek súlya van” – mondta Lőw Zsolt, aki edzői karrierjével kapcsolatban megjegyezte, az osztrák harmadosztályból indulva rengeteg munkával és alázattal, és természetesen egy csipetnyi szerencsével érte el azt, ahol most tart.

„Keményen megdolgoztam azért, hogy ma én állhattam az oldalvonal mellett.”

Lőw tudja, milyen eljutni a Bajnokok Ligája döntőjéig, hiszen a Paris Saint-Germainnel és a Chelsea-vel is megtapasztalta. Most még az út elején járnak a Bayern Münchennel. „Borzasztóan fontos egy ilyen sorozatban a jó kezdés. Egy ekkora klubot, mint a Manchester United viszonylag magabiztosan megverni itthon, és három ponttal indítani, nyilván valóan jót tesz a klubnak, a játékosoknak és nekünk edzőknek is. Ez az első lépés. Elindultunk egy úton, és reméljük, hogy a vége hasonlóan szép lesz, mint a Chelsea-nél volt” – mondta

Lőw a hétvégi, Bochum elleni bajnokin nem ülhet le a Bayern kispadjára, mert múlt héten, a Bayer Leverkusen elleni 2-2-es döntetlen alkalmával kiállították.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!