A BL-ben sem mászott ki a gödörből a Manchester United, de látványosan küzdött érte

2023. szeptember 20. – 23:21

A BL-ben sem mászott ki a gödörből a Manchester United, de látványosan küzdött érte
André Onana, a Manchester United kapusa a Bayern München–Manchester United BL-meccs után szerdán – Fotó: Angelika Warmuth / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

A Manchester United az elmúlt években elköltött milliárdok ellenére nem kezdett túl jól idén az angol bajnokságban – erről éppen ma jelent meg nagyobb elemzés a Telexen –, és a Bajnokok Ligája csoportkörében is a lehető legnehezebb meccsel kezdtek, a Bayern Münchenhez látogattak szerda este. Ebből végül egy nagyon pörgős és gólgazdag meccs lett, amit ugyan a United 4-3-ra elvesztett, de legalább nem tűnt annyira kilátástalannak a játékuk, mint a Premier League-ben.

A meccset érzésre az angol csapat kezdte jobban, a 28. percben azonban Sané kényszerítőzött Kane-nel, majd lőtte kapura a labdát, amire Onana ugyan leért, de furcsamód csak belekapni tudott, így vastagon benne volt abban, hogy hátrányba került a csapata. Négy perccel később viszont már semmit nem tehetett, Gnabry lőtte be simán a Bayern második gólját.

A 2-0-s első félidő nem sok jóval kecsegtetett, és bár a második félidőben Højlund négy perc után szépített, utána viszont megint a Bayern talált be, egy kezezés után Kane büntetőből szerezte meg a harmadik gólt.

Az 56. percben a kapufa mentette meg a Unitedet az újabb góltól, a továbbiakban pedig Onana védett többször is, így egy darabig úgy tűnt, hogy marad a 3-1, a hajrában viszont felpörögtek az események. A 88. percben Casemiro esett el a tizenhatoson belül egy támadás végén a labdával, de az végül ott maradt a lábánál, így fektében még el tudta lőni két Bayern-védő között, ezzel megszerezte az angolok második gólját. Innentől pedig jött az őrület:

a hosszabbítás első percében a Bayern lőtt kapufát, majd egy perccel később gólt, a legvégén pedig Casemiro fejelt a kapuba, ezzel beállítva a 4-3-as végeredményt.

A United így pontot nem szerzett, és az angol bajnokságot is idevéve sorozatban három meccs óta nyeretlen, de főleg a második félidőben azért úgy tűnt, hogy volt valami koncepció a játékukban. A többi BL-meccsen nagy meglepetések nem születtek, de említésre méltó, hogy az Arsenal 4-0-ra verte meg a holland PSV-t, a sorozatban újonc Union Berlin pedig a korábbi meccsek egyikén egészen a hosszabbítás utolsó percéig őrizte a 0-0-t a Real Madrid ellen, Bellingham azonban a végén megszerezte a győzelmet a spanyol csapatnak.

A szerdai BL-eredmények:

  • Galatasaray–FC Copenhagen 2-2
  • Bayern München–Manchester United 4-3
  • Arsenal–PSV Eindhoven 4-0
  • Sevilla–Lens 1-1
  • Real Madrid–Union Berlin 1-0
  • SC Braga–Napoli 1-2
  • Benfica–Salzburg 0-2
  • Real Sociedad–Inter 1-1
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!