Harmadosztályú csapat ejtette ki a Fehérvár FC-t a Magyar Kupából

2023. szeptember 16. – 18:17

Másolás

Vágólapra másolva

Az előző szezonban az NB I.-es tagságot éppen csak megőrző Fehérvár FC-nek a mostani idénye sem kezdődik túlságosan reményt keltően, hiszen a Magyar Kupában még a legjobb 32 közé sem tudott bejutni a futballcsapat. Szombaton a csak harmadosztályú ESMTK ejtette ki 1-0-val a nem túl régen még nemzetközi kupákban is szereplő klubot.

A korábban hét éven át mindig dobogós fehérvári futballcsapat a 2022/23-as szezonban meg sem közelítette korábbi sikereit, az idény végén még e bennmaradása is kétséges volt. Székesfehérvár polgármestere, Cser-Palkovics András márciusban minden idők leggyengébb csapatként írt a klubról, amelyet szerinte tankönyvi példába illően züllesztettek le négy-öt év alatt.

A szezon végén aztán távozott a csapat egyik legnagyobb szponzora, a Mol, majd a klubtulajdonos Garancsi István azt nyilatkozta, hogy alacsonyabb költségvetéssel fog működni a futballcsapat, amelyik így csak álmodhat a bajnoki címről.

Az ESMTK szurkolói a Fehérvár FC ellen játszott Magyar Kupa-meccsen – Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI
Az ESMTK szurkolói a Fehérvár FC ellen játszott Magyar Kupa-meccsen – Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Mindezekkel együtt a Fehérvárnak megugorható feladat lett volna az, hogy bejussanak a legjobb 32 csapat közé a Magyar Kupában. A Fehérvár az első félidőben sok helyzetet is kidolgozott, majd a második félidő elején is több lehetősége volt a gólszerzésre, de nem tudtak betalálni a klub játékosai. Az ESMTK-nak viszont sikerült. A 75. percben egy felívelés után Lucz Viktor lépett ki a leshatárról, majd 15 méterről a kilépő Tóth Balázs kapus fölött lőtt a hálóba, amivel beállította az 1-0-s végeredményt.

Magyar Kupa, 3. forduló (a 32 közé jutásért):
ESMTK (NB III.)-Fehérvár FC 1-0 (0-0)
Evolution Hungary-Cigánd SE (NB III.)-ZTE FC 0-4 (0-2)
Credobus Mosonmagyaróvár (NB II.)-Puskás Akadémia FC 0-2 (0-1)
BKV Előre (NB III.)-Paksi FC 0-7 (0-3)
Eger SE (NB III.)-Debreceni VSC 1-2 (1-1)
Budaörs (NB III.)-BFC Siófok (NB II.) 1-2 (0-0)
Dorogi FC (NB III.)-Budapest Honvéd (NB II.) 2-4 (0-3)
Bajai LC (megyei I.)-Szeged-Csanád Grosics Akadémia (NB II.) 0-7 (0-2)
Putnok FC (NB III.)-Budafoki MTE (NB II) 0-1 (0-0)
Debreceni EAC (NB III.) – HR-Rent Kozármisleny (NB II.) 1-2 (1-2)
Dunaharaszti MTK (megyei I.)-Vasas FC (NB II.) 0-1 (0-0)
Nagyecsed RSE (megyei I.)-Ferencvárosi TC 0-8 (0-3)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!