Nagy jövő vár Szoboszlaira a Liverpoolban, ha így folytatja

Ha az angol bajnokság nyitó fordulójában összejön egy Chelsea–Liverpool-meccs, általában nem kell különösebb extra motiváció, hogy figyelje az egyszeri focirajongó, de a most vasárnapi derbi legalább három szempontból különleges volt. Az összecsapást a pályán és azon kívül is elemezzük, fókuszban természetesen a Premier League-ben debütáló Szoboszlai Dominikkal és sok más érdekességgel.

Átigazolási háború és előzmények

Két, csalódást keltő idényt maga mögött tudó gárda vágott neki a 2023–2024-es idénynek. Persze ez relatív, elvégre a Liverpoolnál már az is csalódás, ha csak az El-indulásig jutnak a bajnokság végén. A Chelsea viszont Todd Boehlyék hatalomátvétele óta gyakorlatilag a közröhej és a mémek között lavírozik, 38 meccsen 44 pontot szerezve a 12. helyen futottak csak be, miközben még az Abramovics-érából örökölt pénzügyi szabálytalanságok miatt egy 11 millió eurós büntetésben is kiegyeztek az UEFA-val. Az új vezetés, kimaxolva az amortizációs kiskaput, három átigazolási időszak alatt az egymilliárd eurós bevásárlási számlához közelít.

Ezzel szemben Liverpoolban agyondicsérik a lassan két éve Jürgen Klopp és Pepijn Lijnders irányítása alatt álló játékosigazolási politikát, aminek elsősorban a tavaly neuralgikus ponttá váló középpálya radikális újratervezése volt a feladata. Klopp szavaival: Liverpool reloaded. A Milner, Oxlade-Chamberlain, Naby Keïta hármas ingyen távozhatott, a csúcson már túl lévő Fabinho és Henderson szaúdi eladása viszont közel hatvanmillió eurót hozott. Talán az egész nyár legjobb ár-érték vételét csinálták az univerzális, mindhárom középpályás posztot és tízest is fantasztikusan bejátszó Alexis Mac Allisterrel (42 millió, plusz öt évre 39 milliónyi fizetés), és persze ott van Szoboszlai Dominik 70+30 millió euróval, szintén öt évre, és szintén a megújulás, dinamika és a kreatív megoldások jegyében, a Bundesliga egyik tavalyi legjobbjaként érkezve.

Ha az utolsó liverpooli évébe lépő Thiago, vagy az ultratehetséges Bajcetic ehhez még hozzá tud tenni, akkor a támadójátékkal nem lesz gond. Azzal már annál inkább, hogy Fabinho távozásával az egyetlen igazi védekező középpályását vesztette el a Liverpool, és a pótlása nem egyszerű, lévén hogy a Crystal Palace 70 millió eurót követel Cheick Doucourért, míg a Southampton 65 milliót Roméo Laviáért. Utóbbi külön pikantériája, hogy pont a Chelsea a másik kérője, és úgy néz ki, a 19 éves belga mellettük tette le a garast.

Hasonló a helyzet a Brightonnál tavaly az év játékosának választott Moisés Caicedo ügyében. Az ő leigazolásáért a Chelsea egész nyáron küzdött, aztán a Liverpool az utolsó utáni pillanatban egy 111 millió fontos ajánlattal túldobta őket. De hiába, mert az ecuadori középpályás mégis a londoniakat választotta, akik végül 133 millió eurót szurkoltak le érte. Kloppék meglehetősen jól sikerült nyara így hirtelen biztosíték nélkül maradt, mint Van Dijkék egy-egy rosszul megszervezett letámadás után.

Szóval már csak az átigazolási háborúskodás miatt is többről volt itt szó, mint egy szimpla első fordulós meccsről. Elvégre viszonylag ritkán fordul elő, hogy egy 1–1-es döntetlen után az egyik fél feljelenti (spoiler: nem a Chelsea) a másikat az UEFA-nál, majd a liga hirtelen módosítja a pénzügyi szabályait.

Ez persze eső után köpönyeg, mi nézzük inkább a meccs taktikai oldalát, hiszen mind Klopp, mind Pochettino mutatott néhány olyan újdonságot, amik az egész idényt meghatározhatják.

Milyen volt Szoboszlai és a liverpooli középpálya?

Az eddigiekből már nyilvánvaló volt, hogy a vörösöknél nincs nagy választék a középpályán, így a kérdés leginkább az volt, hogy ki játszik Szoboszlai és Mac Allister mellett. A megoldás az előző idényben amolyan hamis 9-esként a középpályára visszalépett Cody Gakpo lett. A felállás tehát Gakpo bal oldali nyolcasként, Szoboszlai a jobbon, az argentin világbajnok Mac Allister pedig amolyan kényszerhatos a 4-3-3-as felállásban. Mivel a tavalyi idényhez hasonlóan Trent Alexander-Arnold, alias TAA idén is hibrid szerepkörben játszott (labdával ő volt a második mélységi irányító Mac Allister mellett, nélküle jobbhátvéd), a Liverpool főleg a Chelsea bal oldalán tudott bontani, aminek eredménye volt például ez a kiváló betörés Szoboszlaitól:

A másik opció, amit TAA befelé játszása (itt is kialakult a 3-2-2-3 formáció) eredményezett, a szélek megnyílása Szalah és Szoboszlai számára. Ezeket főleg az első félidő közepén kiválóan támogatta kimozgásaival Mac Allister is:

Ezekben a szituációkban a belépő TAA és a felmozgó Mac Allister miatt Szoboszlainak gyakran a biztosító szerepe maradt, és így nem véletlen, hogy 11 labdafelszedést és 8 lefülelt labdát is összehozott.

Tehát egy sokoldalú, amolyan „box to box” meccs volt ez Szoboszlai számára a liverpooli bemutatkozás, amin a csapatból kiemelkedő Mac Allister mellett egyértelműen jó teljesítményt mutatott. A kelleténél talán több energiája ment el a mély védekezésre, és a biztosító szerep miatt az átmenetekben is kevesebbet láthattunk, mint Lipcsében megszoktuk. Pedig, ahogy azt a második félidő elején is láthattuk, Szoboszlai ezen a szinten is képes a labda elleni munkájával a semmiből helyzetet teremteni.

A Chelsea dominál?

A Chelsea amerikai felkészülési meccsein begyakorolt, a két szárnyvédő magasabb pozíciójával 3-2-4-1-es felállást láthattuk Pochettino csapatától, mindezt egy középpályás boxban, talán inkább 3-2-2-3-ban.

A koncepció szerint a szélességet biztosító, az ellenfél védőnégyesét széthúzó és mélyebben tartó Chilwell és James megnyitja a területet Sterling és Chukwuemeka számára, illetve a középpálya átjátszása-ívelése után a szélen kettő az egy ellen mehetnek a liverpooli védelemmel szemben. A Chelsea csapatszélessége 47, míg a Liverpoolé 41 méter volt.

Íme, egy példa, ahol a szűken védekező-csapdázó vendégcsatárok (Jota nem ér oda Thiago Silvára időben) mögötti Enzo Fernandezre fel kell lépnie Szoboszlainak, így viszont Chukwuemekának lesz területe, vagy Chilwell mehet egy az egyben TAA ellen:

Az más kérdés, hogy Jackson, ha lekötné Konatét, az nem tudna fellépni Chukwuemekához, és ő szabadon indulhatna a szélen, illetve ha Chilwell maga alá engedné a labdát, akkor még így is tovább lehetne tenni. Mindenesetre Pochettino csapata legkésőbb az első fél óra után egyértelműen átvette az irányítást – részint stabil és jól megtervezett labdabirtoklási fázisai miatt, másrészt mert a Liverpool presszingje messze volt az évekkel ezelőtti szintektől.

Sterlingék nehéz döntések elé állították a Liverpool három középpályását, így a vörösöknek erős presszinggel kellett visszafelé fordítaniuk a belső védők labdajáratását. Főleg a Brightonnál kölcsönben hatalmas tavaszt futó, mellesleg friss U21-es Európa-bajnok bal oldali szélső védő Colwill mélységi passzjátéka volt itt hatalmas fegyver. A meccsen mind a 12 támadóharmadba érkező passza jó volt, oldaltól függetlenül. Saját oldalán Ben Chilwell előszeretettel támadta a Liverpool utolsó vonalát, főleg Alexander-Arnold ellen, a másikon Colwill bontotta meg a Liverpool letámadását.

A középpályás box újabb dimenzióját nyitotta meg a januárban 105 millióért a Benficától elhozott Enzo Fernandez, akiről a világbajnokságon derült ki igazán, miért ér meg minden pénzt. Az utóbbi évek egyik legkomplettebb és legérettebb középpályás játékát mutatta be vasárnap a Stamford Bridge közönségének, annyira egyértelműen kimagaslott a mezőnyből, hogy az még Michael Owennek is feltűnt, pedig az ő neve argentin körökben szitokszó.

Nem tűnt véletlennek, hogy Pochettino az általában mélységi labdafelvevő Enzót több alkalommal is a liverpooli középpályássor mögé pozicionálta, így választás elé állítva az ellenfél középpályásait: vagy csatlakozik a presszinghez Mac Allister (akit ők kipasszolnak, vagy átívelnek), vagy Enzo mélyebbre tolja a Gakpo–Mac Allister–Szoboszlai-triót. Szép példa erre ez a zseniális jelenet a 11. percből:

Aztán Conor Gallagher egy tisztázás utáni kontránál elveszítette Gakpót, ebből lett előbb Díaz helyzete, majd Szalah kapufája. Az egyiptomi ezután gyorsan háromszor is el tudott indulni kontrából egy az egyben Colwill ellen, az első kettőnél még mentettek, ám Szoboszlai tökéletes lekészítése után Mac Allisterre már nem ért fel Enzo Fernandez, az indítás Szalahhoz mesteri volt, az egyiptomi belőtt labdája a becsúszó Diaznak pedig a vezetést jelentette. Sőt, a 28. percben csak centiken és a videóbírón múlott, hogy nem kettővel mentek a vendégek.

Miután megúszták a második félidő eleji rohamokat, Enzo és Sterling vezetésével a Chelsea szebbnél szebb akciókat vitt végig, főleg a jobb oldalon. Igaz, hogy nem mindig volt megfelelő a befejezés: a 46 támadásukból csak 8, azaz 17 százalék fejeződött be lövéssel. Ez mindenképp javítandó, ahogy a kisebb helyezkedési és koncentrációs hibák is.

Mindkét csapat számára van tanulság

Kaptunk egy kiemelkedő színvonalú és lüktető meccset, ahol a Liverpool orrnehéz csapatának hiányosságai továbbra is nyilvánvalók – talán a Chelsea nem is mindig használta ki ezeket kellőképp. Pozitívum Klopp számára Mac Allister kiváló és Szoboszlai jó debütálása és beilleszkedése, de a több elemzői modell által is vázolt ezüstérem a bajnokságban egyelőre túl optimista tervnek tűnik.

Pochettino csapatától szervezettségben és labdával többet kaptunk az elvártnál, több kiemelkedő egyéni teljesítménnyel (Enzo, Chilwell, Sterling, Colwill, Thiago Silva), és Caicedo leigazolásával még erősebbek lehetnek, hiszen Enzo még többet mehet előre. A labdabiztosság és a védekezés is javul, nem beszélve a keretmélységről. Nem elképzelhetetlen számukra a top 6-os végső pozíció, bár Nkunku csak decemberben tér vissza, Jackson és Armando Broja duója pedig rutintalannak tűnik. Nem beszélve a bombaerős konkurenciáról: ott van az Arsenal, a címvédő City, a Newcastle, vagy éppen a második fordulóban egymással játszó MU és Spurs.