Akkora kiskaput talált a Chelsea, hogy egy tél alatt többet költött, mint négy topbajnokság együtt

Roman Abramovics orosz oligarcha felbukkanása nemcsak a Chelsea jövőjét határozta meg évtizedekre, hanem az egész nemzetközi topfutballt. A végtelen pénzmennyiségnek és a minőségi játékosoknak köszönhetően a csapat ötven év (!!!) után lett ismét bajnok 2005-ben, a 2006-os címvédés pedig végleg bebizonyította, hogy rengeteg pénzből még egy angol középcsapatból is lehet európai topcsapatot kreálni. Abramovics azonban hiába épített nagy csapatot a Chelsea-ből, miután Oroszország katonai megszállás alá helyezte Ukrajnát, az oligarchától gyakorlatilag elvették a csapatát, hogy Todd Boehly amerikai üzletembernél kössön ki, aki már korábban is tett rá ajánlatot. Boehly pedig Abramovicshoz hasonló vehemenciával 120 milliárd forintnak megfelelő összeget fizetett ki a mostani téli átigazolási szezonban hét játékosért. Mindezt úgy, hogy egyszerűen kijátszották az UEFA azon szabályozását, aminek pont a túl sok pénzzel operáló klubok dominanciáját kellene kordában tartania.

Todd Boehly ugyan hivatalosan most először többségi tulajdonos egy sportklubban, egyáltalán nem áll tőle messze sem a sportbiznisz, sem a szórakoztatóipar. 20 százalékos tulajdonosa a Los Angeles Dodgers baseballcsapatnak, tulajdonrésze van a Los Angeles Sparks női kosárcsapatban, övé a DraftKings fantasy sportoldal, és két éve 27 százalékos tulajdonrészt vásárolt a Los Angeles Lakersben. Emellett befektetett az A24 filmstúdióba is, ami ahhoz képest, hogy csak 2012-ben alakult, a filmjeik már 49 Oscar-jelölésnél járnak, vittek már el legjobb filmnek járó díjat, és idén az ő filmjeiket jelölték a legtöbb kategóriában az Oscaron. Ezenkívül a Boehly-féle MRC a többségi tulajdonosa a South By Southwest fesztiválnak és olyan meghatározó médiafelületeknek, mint a Billboard, a Rolling Stone, a Hollywood Reporter vagy a Variety.

A Chelsea hivatalosan 2022 májusában került Boehlyhoz, abban a szezonban a harmadik helyen végeztek a bajnokságban, a Bajnokok Ligájában pedig egészen a negyeddöntőig jutottak, ahol csak a később győztes Real Madrid tudta őket megállítani. Papíron Boehly az egyik legjobb angol csapatot vette át, amivel nem titkolt célja volt, hogy bajnokságot és BL-t nyerjen. Boehly nem is tétlenkedett tavaly nyáron, és mélyen a zsebébe nyúlt: közel 200 millió eurót költött igazolásokra. Ezek közül kiemelkedett Wesley Fofana (80 millió euró), Marc Cucurella (65,3 millió), Raheem Sterling (56,2 millió) és Kalidou Koulibaly (38 millió) megvásárlása.

A 2022/23-as szezon azonban közel sem alakul eddig olyan jól, ha csak a bajnokságot vesszük figyelembe. A BL-ben egy nem túl acélos csoportban (Milan, Dinamo Zagreb, Salzburg) lettek elsők 4 győzelemmel, illetve egy-egy döntetlennel és vereséggel, az egyenes kiesési szakaszban pedig a verhető Dortmundot kapták. Ezzel szemben a bajnokságban féltávnál (a cikk írásának idején, a Chelsea pénteki meccse után) mindössze a 9. helyen állnak, 9 pontra a BL-indulást jelentő negyedik helytől. Ráadásul a Chelsea-nek annyival nehezebb még idén, hogy amíg az elmúlt években a tradicionális nagy hatos (rajtuk kívül a két manchesteri csapat, a Liverpool, az Arsenal és a Tottenham) harcolt a négy fix BL-helyért, az idei szezontól komolyan kellett számolni a szaúdi olajpénzben úszkáló Newcastle-lel is, ami jelenleg a harmadik helyen áll a tabellán.

Thomas Tuchel a gyenge eredmények miatt hamar elvesztette a munkáját, helyére pedig a Brightonnal remek munkát végző Graham Potter került valószínűleg azzal a céllal, hogy ne ússzon el a BL-indulás reménye már télen. Ehhez pedig Boehly minden támogatást megadott az új edzőnek: közel 300 millió fontot költöttek a téli átigazolási szezonban játékosokra, közte a Premier League-rekordnak számító 120 millió fontot a friss argentin világbajnok Enzo Fernándezre. Hogy ez mennyire brutális szám, az mutatja igazán jól, hogy

a Chelsea többet költött játékosokra most télen, mint a másik négy topliga (spanyol, német, olasz, francia) összesen.

Nem véletlen, hogy a spanyol La Liga elnöke egyenesen csalásnak nevezte azt, hogy a Premier League csapatai eurószázmilliókat költenek félévente játékosokra, amivel egyszerűen a többi bajnokság nem tudja tartani a tempót. A Juventus nemrég leköszönő elnöke, Andrea Agnelli pedig arról beszélt, hogy ha ez így folytatódik, az angol bajnokság elszipkázza az összes elit játékost a többi bajnokságból. Joggal merül fel a kérdés, hogy hol van ilyenkor az UEFA, és az úgynevezett Financial Fair Play (FFP), amit direkt azért hoztak létre, hogy kizárólag rengeteg pénzzel ne tudjanak csapatok előnyt szerezni a többiekkel szemben. Boehlyéknak azonban sikerült kijátszani a rendszert, de valószínűleg utoljára.

Ahogy az Athletic is összefoglalta az ezzel foglalkozó cikkében, a Chelsea nem véletlenül kötött az új játékosaival szokatlanul hosszú szerződéseket. Nem ritka, hogy hét-nyolc évre szerződtek le az új igazolásaik a klubhoz, ami döbbenetesen hosszú idő, hiszen még a topjátékosoknál is az öt év szokott az átlag lenni. Az Ukrajnából igazolt Mihajlo Mudrik például egészen 2031-ig lehet a csapat játékosa, ami még úgyis bátor elhatározásnak tűnik, hogy alapvetően főleg 23 év alatti focistákat vásárolt a Chelsea. Ilyen hosszú időtartamú szerződéseket adni még az amerikai sportokban is viszonylag ritkaság, de nagyon jó oka volt a Chelsea vezetőségének erre:

a hosszú időtartamú szerződésekkel ugyanis megtalált egy kiskaput a klub, amelynek köszönhetően nem tud velük mit kezdeni az FFP.

Az egésznek a lényege, hogy a hosszú időtartamú szerződésekkel elnyújtják a könyvelni való pénzeket hosszú évekre. Ugyanis amíg egy megvásárolt játékosért kifizetett pénzösszeget annyi év alatt kell lekönyvelni, mint amennyi időre szerződött (tehát ha 20 millióért vettek valakit 4 évre, akkor az a könyvelésben 5 millióként jelenik meg az adott évben), addig az eladott játékosokért kapott teljes összeg megjelenhet az éves elszámolásban. Vagyis Mudrik 88,5 millió fontos átigazolási díja a nyolcéves szerződése miatt évente 11 millió fontként jelenik meg a könyvelésben. Ráadásul ha olyan játékost ad el a Chelsea, aki a saját akadémiájáról került ki, az tiszta profitként jelenik meg a könyvelésben.

Az Athletic példának Romelu Lukaku 2021-es átigazolását hozza fel. A belga támadót 97,5 millió fontért vette meg a Chelsea, mégis nagyjából 160 millió fontos profitot mutatott a végén a könyvelés, mert közben megváltak egy sor saját nevelésű játékosuktól, mint Fikayo Tomori, Tammy Abraham, Marc Guehi vagy Kurt Zouma, akik 25-35 millió font körüli összegekért váltottak klubot. Ezért is jön kifejezetten jól a Chelsea-nek az, hogy közismerten nagy „farmcsapatnak” számítanak, vagyis akár 50-60 igazolt játékosuk is lehet egyszerre, akiknek a felét folyamatosan kölcsönadják más csapatoknak. Ha beválnak, akkor bekerülhetnek később a nagy csapatba, vagy nem rossz pénzekért megveszik őket mások.

A FFP szabályozás szerint egy klub hároméves periódusban maximum 30 millió fontos veszteséget könyvelhet el, azonban a pandémia miatt kicsit enyhítettek a szabályozáson, és megemelték ezt 60 millióra, majd a jól gazdálkodó klubok számára 90 millióra. Magyarul a 2022-es, 2023-as és 2024-es idényekre a Chelsea akár 90 millió fontos mínuszt is csinálhat, és még úgyis belefér az FFP szabályozásába. Fernández rekordigazolásával pedig a számítások szerint mínusz 96 millió fontnál járnak, vagyis akár egy jobb ifista eladásával be tudnak majd férni a sapka alá. Ezért is igazoltak ennyire hosszú távra játékosokat, hogy az évi elszámolásokkal pont belecsússzanak ebbe az időszakba.

Vagyis papíron a Chelsea bravúros ügyeskedéssel játszotta ki a financiális fair play szabályait, ez azonban korántsem jelenti azt, hogy nem lehet ebből csúnya blama. Egyrészről ennyire hosszú szerződéseket adni kifejezetten rizikós, hiszen ha az adott játékos nem válik be, akkor is még évekig köteles neki a klub utalni a magas fizetését, ameddig nem adja el máshová. Persze ez jól is elsülhet, mert ha meg beválik az adott játékos, akkor évekre magához láncolta a klub, és csak nagyon jó pénzért vehetik meg a riválisok.

A másik, jóval problémásabb helyzetet a fizetések jelentik. Ahogy a Sky is írja, a csapatok 25 játékost nevezhetnek a bajnokságba és az európai kupákba, és sokan közülük akár 7-8-9 millió fontot is zsebre rakhatnak évente fizetésként, és ehhez jönnek az új igazolások, akiknek köszönhetően akár 50-60 millió fonttal is megnőhet az éves kiadás fizetésekre. Ez azért lehet komoly gond, mert jövő nyártól lép életbe az UEFA új financiális és fenntarthatósági szabályozása, amelynek értelmében a csapatok a bevételük 90 százalékát fordíthatják fizetésekre, igazolásokra és ügynöki díjakra. Rá egy évre ez a szám 80, három év múlva pedig már csak 70 százalék lesz.

És ha a Chelsea nem jut be a Bajnokok ligájába a szezon végén, akkor bizony csúnya bajba kerülhet.

Még sok van hátra a szezonból, és a 9 pontos hátrány sem tűnik ledolgozhatatlannak, illetve versenyben vannak még a BL-ben is, amit ha megnyernek, automatikusan BL-főtáblára kerülnek. De ha ez mégsem jön össze, és lemaradnak, akkor rengeteg pénztől esnek el. A 2021-es BL-címmel végződő szezonjukban 106 millió fontot kaptak díjazásként (igen, pont annyit, mint amennyibe Fernández került most), egy-egy hazai BL-meccsel 3-4 millió fontot is megkerestek, amire rájönnek még a bónuszok és a szponzorációs pénzek. Ezzel szemben az Európa-liga közel sem éri meg ennyire, így elképzelhető, hogy a Chelsea jövőre százmillióktól esik el BL nélkül, miközben egyre többet költ fizetésekre, és akkor garantáltan ott fognak állni az UEFA ügynökei a könyvelők ajtajában.

Ehhez hasonló helyzet viszont biztos nem következhet be, mert az UEFA rögtön reagált a Boehlyék által kihasznált kiskapura. Már idén nyártól öt évben maximalizálják azt az időt, ameddig ki lehet nyújtani az átigazolási pénzek lekönyvelését, vagyis nem kell attól félni, hogy hamarosan mindenki 6-8 évekre igazol játékosokat. Mindenesetre tanulságos helyzet a Chelsea-é, hiszen Roman Abramovics hasonlóan nagy pénztárcával érkezett még bőven az FFP bevezetése előtt a Chelsea-hez, hogy aztán elit csapatot csináljon belőlük. Mindezt úgy, hogy a hírek szerint a Chelsea sosem volt igazán nyereséges, és Abramovics 19 éven át (!) hetente (!!) 900 ezer fontot (!!!) vesztett a beruházásával. Todd Boehly viszont nem egy orosz oligarcha és nem is keleti olajsejk, szóval a jövő legnagyobb kérdése az lesz, hogy ilyen méretű kiköltekezés után mihez kezd majd, ha esetleg nem úgy alakulnak a Chelsea eredményei, ahogy ő azt várta.