Marco Rossi a Kecskemét védőjét is behívta a magyar futballválogatott keretébe

2023. május 23. – 15:50

Másolás

Vágólapra másolva

Szalai Gábor, a Kecskemét 22 éves védője személyében egy újoncot is meghívott a júniusi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő keretébe Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya – írta az MTI.

Rossi kedden a telki edzőközpontban ismertette a keretbe behívott játékosok névsorát. A kecskeméti védőről azt mondta, hogy kisebb hullámvölgyekkel ugyan, de nagyszerű szezont futott, remek fizikai adottságai vannak, ráadásul ballábas, amire szükség van a keretben. A szezon meglepetéscsapata, a KTE egy fordulóval a bajnokság vége előtt a második helyen áll az OTP Bank Ligában.

A kecskeméti Szalai Gábor, miután gólt szerzett a Paks ellen 2023. április 28-án – Fotó: Bús Csaba / MTI
A kecskeméti Szalai Gábor, miután gólt szerzett a Paks ellen 2023. április 28-án – Fotó: Bús Csaba / MTI

A Montenegró és Litvánia elleni Eb-selejtezőkről szólva Rossi kijelentette, hogy a montenegróiak elleni meccs lesz a nehezebb. „Ott idegenben játszunk egy olyan pályán, ami nem igazán szabályszerű véleményem szerint. Ez nem alibi, de ismerni kell a nehézségeket, melyekkel szembe találhatjuk magunkat. A montenegróiak taktikailag és játékosminőségben is erősek, a rangsorban ugyan mögöttünk vannak, de nagyon kemény összecsapásra számítok. Ha onnan el akarjuk hozni a három pontot, akkor szinte tökéletes meccsre van szükség” – mondta.

A kapitány újságírói kérdésre kitért a Ferencváros 18 éves játékosára, Lisztes Krisztiánra, aki szerinte még nem mutatott folyamatosan olyan teljesítményt, ami elegendő lenne a felnőtt válogatott behívóhoz. Rossi szerint Lisztesnek a következő lépés az U21-es válogatottba való bekerülés lesz.

Szoboszlai Dominik esetleges klubváltásával kapcsolatban azt mondta, szívesen látná őtaz olasz bajnokságban, mert szerinte a Serie A taktikai szempontból nagyban segítené a fejlődését. Megjegyezte, amennyiben esetleg az angliai pletykák bizonyulnak igaznak, az is hatalmas előrelépést jelentene Szoboszlai karrierjében, hiszen a világ legjobb edzői és játékosai szerepelnek a Premier League-ben.

A G csoportban szereplő magyar válogatott márciusban a bolgárok elleni 3-0-s győzelemmel kezdte a kvalifikációs sorozatot, június 17-én Montenegró otthonában lép pályára, három nappal később pedig a litvánokat fogadja a Puskás Arénában.

A magyar válogatott kerete:

kapusok:

  • Dibusz Dénes (Ferencváros), Demjén Patrik (ZTE FC), Szappanos Péter (Budapest Honvéd)

védők:

  • Balogh Botond (Parma), Botka Endre (Ferencváros), Lang Ádám (Omonia Nicosia), Willi Orbán (RB Leipzig), Szalai Attila (Fenerbehace), Szalai Gábor (Kecskeméti TE)

középpályások:

  • Baráth Péter (Ferencváros), Bolla Bendegúz (Grasshoppers), Ferenczi János (Debreceni VSC), Kerkez Milos (AZ Alkmaar), Kleinheisler László (Panathinaikosz), Nagy Ádám (AC Pisa), Nego Loic (MOL Fehérvár), Styles Callum (Millwall)

támadók:

  • Ádám Martin (Ulszan Hyundai), Csoboth Kevin (Újpest FC), Gazdag Dániel (Philadelphia Union), Kalmár Zsolt (DAC), Sallai Roland (Freiburg), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig), Varga Barnabás (Paksi FC)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!