Szárnyal a kecskeméti focicsapat, pedig náluk még kétmilliós topfizetés sincs

Legfontosabb

2023. március 17. – 16:05

Szárnyal a kecskeméti focicsapat, pedig náluk még kétmilliós topfizetés sincs
A Kecskemét TE csapata bemelegítő edzés közben az egyesület gyakorlópályáján – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Az újonc Kecskemét az idei fociszezon meglepetéscsapata, a címvédő Ferencváros mögött 39 ponttal a második helyen áll az NB I.-ben. A bajnokság kezdete előtt úgy gondolták, hogy 38 pont szükséges a bentmaradáshoz, és ezt a célt 23 forduló alatt teljesítették. A hátralévő 10 fordulóra így már új célokat kell maguk elé helyezniük. Pláne, mert már a nemzetközi kupaszereplés sem elérhetetlen.

„Matematikailag még kieshetünk, igazán örülni csak akkor fogunk, ha már semmiképp sem érhet utol bennünket a 11. helyen lévő csapat. A szerénység továbbra is megvan bennünk, de látva a csapat eddigi stabil teljesítményét, a hétről-hétre mutatott játékát, és hogy fél éve a dobogón vagyunk, álszerények sem szeretnénk lenni. A csapat erejét és karakterét látva joggal bízhatunk abban, hogy
fogunk még pontokat szerezni, lesz még néhány győzelmünk május végéig, még ha a bajnokság ezen szakasza a legélesebb is, és ilyenkor már mindenki rákapcsol. A nemzetközi kupaszereplés nem tölti ki a mindennapjainkat, de most már nem szeretnénk a negyedik helynél hátrébb csúszni. A klub eddigi legjobbja egy ötödik hely volt, ezt szeretnénk megjavítani” – kezdte a Telexnek dr. Filus
Andor ügyvezető.

A szezon nem indult könnyen, mert az MLSZ csak az utolsó pillanatban engedélyezte, hogy Kecskeméten játszhassák a hazai meccseiket, ne kényszerüljenek albérletbe. 2500 ülőhelyet tudtak kialakítani a stadionban. A kispadokat az első, Vasas elleni meccs előtti órákban szerelték össze július végén, a tartozékokat szállító kamion csak délelőtt futott be. Előző este sokat nem aludtak, mert a kispad előtti műfüvet is kevéssel a kezdés előtt terítették le. Végül a helyükre kerültek a képek a klubházban, és akkor még nem lehetett tudni, helyére került-e minden a csapatban is.

Filus azt tapasztalja, hogy a szurkolók csodának, hollywoodi történetnek látják a szereplésüket, hiszen minden más klub is azt szeretné, hogy kis költségvetéssel, magyar játékosokkal emelkedjen ki a hazai mezőnyből. Szerinte nagy titkokat nem kell keresni, sok munkát tettek bele ebbe a szereplésbe, és az elveik, a stratégiájuk már a 2015-ös kizárás után világos volt, még ha a nulláról is kezdtek el építkezni. Az MLSZ akkor a pénzügyi visszásságok miatt nem adott licencet a klubnak a következő szezonra.

A kizárás után a Horváth Építőmester Zrt. vette át a klub finanszírozását, és olyan alkalmazottak kerültek a klubhoz, akik magukénak érezték a munkát. Összetartó közösség alakult ki, mindenkinek megünneplik a név- vagy a születésnapját. Nincsenek sokan, az is előfordult, hogy Filusnak kellett a pályát vonalaznia. A szakmai stábot vezető Szabó Istvánnak van kötődése a városhoz, a KTE-ben nőtt fel, ott volt utánpótlásedző is. Szabó tevékenyen részt vállalt a játékosok kiválasztásában, ő álmodta meg a játékrendszert és a filozófiát is. Arról, hogy a 2015-ben kizárt megyeszékhelyek (Pécs, Győr, Nyíregyháza) csapatai közül miért a Kecskemét
az első, amelyik visszajutott, udvariasan nem beszélt, mert másokkal nem szeretne foglalkozni.

Átigazolás a kormányhivatalból

Azt is kérdeztük Filustól, neki mi volt személy szerint vonzó a megyei első osztályba visszasorolt Kecskemétben, hogy nem a jogi végzettségét kamatoztatva keresett munkahelyet. Azt mondta, a megye egyben még ő is focizott, de egy kicsit belefolyt az adminisztrációba is. Az NB III.-ban már kellett egy ember, aki főállásban intézi a csapat ügyeit. Kormányhivatalban dolgozott, de ez a feladat nagyon érdekelte: hogy lehet felépíteni egy klubot, a külföldi működő modellekből mit lehet a hazai körülményekre integrálni? Az akadémiát is a tulajdonos működteti, a korosztályos válogatottaknak már adnak saját nevelésű játékosokat.

A KTE költségvetése a legkisebb az élvonalban, épp hogy meghaladja az egymilliárdot, a topfizetés nem éri el a 2 millió forintot – vannak csapatok az NB II.-ben, ahol a játékosok jobban keresnek. Mivel elsősorban nevelőklubnak tartják magukat, több pénzt nem is fognak a bérekre fordítani, aki túlnő rajtuk, az eligazolhat.

Filus Andor – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza
Filus Andor – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza

„Nem tudunk, és nem is akarunk versenyezni a nagy klubokkal, nem ez a dolgunk. Minden forintnak megvan a helye, az előre megtervezett költségvetésen nem változtatunk. Kívánjuk a játékosoknak, nőjenek túl rajtunk, mert az két dolgot jelent egyszerre: mi jól dolgoztunk, az illető pedig fejlődött.”

A saját bőrén érezte át, hogyan változott meg a riválisok hozzáállása, mert az elején mindenki úgy könyvelte el, hogy a Kecskemét és még valaki kiesik. Valahogy biztosak voltak abban a riválisaik, hogy egyszer majd elfáradnak, előbb-utóbb kipukkadnak, most viszont jó átélnie a folyamatos gratulációkat.

Azon már a szezon elején is csak mosolygott, amikor azt kérdezték tőlük, hogy izgulnak vagy félnek-e. Ők az elején tudatták a játékosokkal, hogy az élvonal számukra ünnep, éljék meg ezt így. Ne görcsöljenek, ha háromszor kikapnak, akkor is folytatódik az építkezés, ugyanúgy a szeretett csapatuk marad.

„Nem az volt a kérdés, hogy hibázunk-e, mert mindenki hibázik. Az volt a kérdés, hogy a hiba után hogyan folytatjuk, ez a legfontosabb.”

Humorosan úgy zárta, hogy két éve a harmadosztályban voltak másodikok, tavaly a másodosztályban, idén is megfelel nekik ez a pozíció a legjobbak közt, a világért se szakítanák meg a kettesek sorát.

Szabó István vezetőedző nem a legjobb hangulatban érkezett a csapathoz 2021 nyarán: akkor vállalta el az irányítást, amikor az NB III.-ban lettek másodikok. Az a helyezés csalódást jelentett, mert aranyra vágytak. Ha nincs az Iváncsa visszalépése, fel sem kerülhettek volna az NB II.-be. Akkor úgy döntött, kicseréli a keret javát, magas, 190 feletti játékosokat keresett a védelembe, mert a másodosztály fizikális bajnokság. A meglátása kifizetődött, sok gólt szereztek pontrúgások után,
majdnem húszat. A másodosztályban volt egy négymeccses hullámvölgyük, abból Siófokon jöttek ki tavaly márciusban, és utána beindult a csapat, a Diósgyőrt megelőzve feljutottak. Akkor a Vasas mögött voltak, most 20 ponttal szereztek többet a piros-kékeknél.

„Mindenhol dolgoznak, azzal a közhellyel nem szeretnék élni, hogy a munkában van a titok, a siker receptje. Minden jól működő rendszer három tényezőre vezethető vissza. A biztos tulajdonosi háttér, a játékosok megfelelő kiválasztása, és a szakmai stáb. A szakmai stábnak én vagyok a vezetője, a maguk szakterületén a kollégáim jobbak, mint én, ezért nem nevezném személyes sikeremnek a mostanit. Az edzésterveket én írom, a megvalósításba bevonom a kollégákat, a végső döntés és a
felelősség az enyém, de teammunka nélkül semmire sem mennénk” – ezek már az 56 éves Szabó szavai, aki másodedző volt Tomiszlav Szivics és Török László mögött is 10 éve, tehát a kupagyőzelmet is testközelből élte át. Török idején a felkészülést ő csinálta a csapattal, de mivel nem volt akkor még meg a licence, Török szerepelt a médiában.

Szabó mosolyog azon, amikor szóba kerülnek a szerény lehetőségek, mert hoztak ők drága játékost is a klubhoz, de már nincs ott, nem vált be. Bebizonyították ugyanakkor, hogy az NB II.-ben sikeres csapat egy osztállyal feljebb is versenyképes tud lenni. Ezzel válaszolt arra is, miért ragaszkodtak a játékosaikhoz.

Igazságos versenyeztetés

– ezt alapelvként jelölte meg. Nála nem fordulhat elő, hogy valakit dicsér hétről-hétre, aztán hétvégén egyszer sem teszi be a csapatba, amikor meccset kell játszani. Szemtől-szemben elmondja, milyen szegmensben kell még többet nyújtania valakinek, hogy be tudjon kerülni a kezdők közé.

Szabó István – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza
Szabó István – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza

Arról is faggattuk, honnan volt hite, amikor a szezon elején ő is hallotta, hogy a csapata tuti kieső lesz. Hogyan tudta ezt a hitet átadni a játékosainak? Úgy felelt, hite mindig volt, gyerekkorában a fizikumával soha nem érvényesülhetett a grundon, az ügyességével annál inkább. Azt erősítette a játékosaiban, ha eddig esetleg nem is úgy sikerült a karrierjük, ahogy álmodták, az ne vegye el a kedvüket, mert itt a lehetőség, amivel élhetnek, önigazolást szerezhetnek. Rendszeresen megosztott adatokkal is erősítette a hitüket.

„A 90 percből három olyan perc van, amikor egy játékosnál van a labda. Mit csinálsz a másik 87 percben? Hát mozogni kell. Megkérdeztem már viccesen játékosomat, hogy benne van-e a szerződésében, hogy nem kell futni. Nevetett.

Annak a 87 percnek a felépítése, a labda nélküli mozgások a legfontosabbak. Ezeket a mozgásokat a tévé nem adja vissza, ezért szeretem a helyszínen is megnézni az ellenfelet. A játékosok szeretik az adatokat. Érveknek gondolják, nem
csapongásnak. Adatokkal alá lehet támasztani egy megérzést. Katona Bálintnál eltelt egy kis idő, amíg ráérzett a labda nélküli mozgások szükségességére, de ma ő a legeredményesebb játékosunk, mert valahogy csak oda megy a labda, ahová mozog. Szuhodovszki Somát ismertem ifi kora óta, tudtam, hogy Schäfer Andrissal volt egy szinten az MTK-ban. Közbejött egy sérülés, megrekedt a fejlődése, de itt megkapta az esélyt. Tóth Barna Ajkán csere volt. Sokat foglalkoztunk vele, annak a kétméteres srácnak olyan fizikális adatai lettek, amiket mi sem reméltünk. A Vasas ellen ő fejelte az első gólunkat” – vázolta fel Szabó, hogyan épült és izmosodott a csapat.

A klubot munkahelynek gondolja, a játékosok kilenctől ott vannak délután négyig, speciális egyéni fejlesztések vannak, nemcsak beugranak két órára edzeni. Heti rutin szerint élnek, a meccsek másnapján az agynak pihennie kell, akkor a „buta” izmokat sem terheli. Van egy adott nap, a meccseket megelőző harmadik nap, amikor képletesen előveszi a korbácsot, a terhelés akkor csúcsosodik, akkor kifejezetten szigorú, utána már kenyérre lehet kenni. Jön a videózás, az edzéseken
pedig sulykolja azokat a helyzeteket, amiket a meccsen látni szeretne mind védekezésben, mind támadásban.

Nem szereti, ha azt hallja, hogy a Kecskemét egy bajnokin betolja a buszt a kapu elé. Nem szégyen, ha egy csapat jól és összehangoltan védekezik. Míg egy olasz csapatnál kiemelik, hogy milyen szervezetten védekeznek, nálunk inkább pejoratív jelentése van a busznak. Miközben statisztikai tény, hogy az a csapat, amelyik az élvonalban 35 gól alatt marad, mindig meghosszabbította a tagságát az élvonalban. A Kecskemét egyébként a második legkevesebb gólt kapta (22), és az ötödik
legtöbbet (33) rúgta.

Kedvenc gólt nem emelt ki a szezonból, még ha a Fradi ellen be is mutattak egy olyan szögletvariációt, amelyik bármelyik topbajnokságban megállná a helyét.
„Ez az ötös variációnk. Kellett hozzá a jó minőségű Fradi-gyep, ezt akárhol nem tudjuk megcsinálni. Nem pörögték túl a játékosok a helyzetet, szerencse volt, hogy a bíró nem állt be akaratlanul a passzsávba. És kellett Krisztofer, aki berúgta. Tudatos variáció volt, örülök, hogy hibátlanul végigcsináltuk, de egy edző annak is nagyon tud örülni, amikor a játékosa váratlant, ösztönöset húz, és abból születik egy fontos találat, mert az is visszaigazolás, hogy meg mer csinálni valamit, van önbizalma és nincs gúzsba kötve.”

A Torino kölcsönjátékosa is jó helyen van Kecskeméten

Horváth Krisztofer egyébként a Torino játékosa, kölcsönben szerepel Kecskeméten, emellett az U21-es válogatott csatára. Az előző fél évet Debrecenben töltötte, és azt látva, hogy ott kevés lehetőséget kapott, Szabó megkereste. Elmondta neki, hogy jó helyen lesz, a csatársorban több poszton is számítana rá, Horváth pedig örömmel váltott.

Horváth Krisztofer (középen) – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza
Horváth Krisztofer (középen) – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza

„A beilleszkedésem zavartalanul ment, jobb helyen pillanatnyilag nem is lehetnék. Tudják a társak, hogy a Torino kölcsönjátékosa vagyok, de ez nem téma az öltözőben. Folyamatosan figyelem a csapat eredményeit, láttam, hogy nyertek 2-0-ra a múlt héten Leccében, de a kelleténél nem gondolok többet arra, hogy akár ott is lehetnék. A nyáron rúgtam egy szép gólt a Frankfurtnak, de így sem marasztaltak. Azt pedig én nem akartam, hogy a kispadot koptassam, annál fontosabb, hogy játékban
legyek, mert a fejlődésem látná kárát, ha csak edzenék, és nem lennének meccsek a lábamban. Még nem tudhatjuk, mit hoz a következő nyár, bár nagy eséllyel visszarendelnek a felkészülés elejére. Igyekszem annyit fejlődni, hogy az kint is észrevehető legyen.”

Kecskeméten egyébként igazi futball-láz van, a Vasas ellen – miután a pálya mindkét oldalán meg tudták nyitni a lelátókat – már négyezren voltak a stadionban. A stadionban nemzetközi meccset nem játszhatnak, akkor Szeged felé kell venni az irányt, az UEFA azt a létesítményt már elfogadja. Előbb azonban a dobogó harmadik fokára fellépő Debrecenben akarnak jól játszani. Egy döntetlennel megtarthatják az ötpontos előnyüket, és megint tettek egy lépést a történelmi helyezés felé.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!