Magyarország visszalépett a 2024-es műkorcsolya-Eb megrendezésétől

2023. május 10. – 14:05

Másolás

Vágólapra másolva

Sportági berkekben már nyílt titok volt, hogy a hazai szövetség nem kap milliárdos forrást a kormánytól a jövő januári műkorcsolya Európa-bajnokság megrendezésére. Szerdán jött a megerősítés.

„A hazánk szomszédságában elhúzódó háború, annak a gazdaságra gyakorolt hatása és a korcsolyasportot jelentősen érintő energiaárak miatt, hosszas mérlegelés után a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség visszalép a 2024-es ISU Műkorcsolya és Jégtánc Európa-bajnokság megrendezésétől.

A MOKSZ a magas színvonalú versenyrendezéshez szükséges megfelelő anyagi forrás hiányában visszamondta a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetségnél (ISU) a rendezés jogát”

írta a MOKSZ hivatalos közleményében.

Kaptunk olyan információt, hogy négymilliárd forintot szeretett volna a szövetség a rendezésre fordítani, de ezt elutasították. A MOKSZ arról nem tájékoztatott, hogy kell-e kötbért fizetnie az ISU-nak.

Az idei világbajnokságon a magyar küldöttségben egyedül Láng Júlia született Magyarországon, mindenki más orosz vagy ukrán felmenőkkel rendelkezett. Előfordulhat, hogy ez a tény is befolyásolta a visszalépést.

„Nagyszerű lehetőség, és készülünk arra, hogy a 2004-es Európa-bajnokságéhoz hasonló sikereket érjünk el” – fogalmazott Kósa Lajos, a magyar szövetség elnöke 2021-ben, amikor az ország megkapta a rendezést. A helyszín egyébként a 20 ezer nézőt befogadó MVM Dome lett volna. Hogy a sportágban milyen botrányok vannak, arról itt és itt írtunk.

Magyarország a 2024-es női kézilabda Európa-bajnokságból már kihátrált, nem vállal akkora szerepet, mint eredetileg akart, és a torna döntőjét nem Budapesten, hanem Bécsben rendezik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!