Idén is lesz magyar bringás a Giro d'Italián

2023. május 2. – 09:51

Másolás

Vágólapra másolva

Idén is lesz magyar induló a Giro d'Italia országúti kerékpáros körversenyen: Fetter Erik bekerült az EOLO-Kometa keretébe – írja az MTI.

Az olasz prokontinentális csapat kedden a Facebook-oldalán jelentette be nyolcfős keretét, amelyben hat olasz és egy spanyol kerékpáros mellett kapott helyet a 23 éves magyar bringás.

A magyar időfutambajnok Fetter a korábbi tervekkel ellentétben nem utazott külföldre az elmúlt hetekben, az edzőjével egyeztetve a frissítő edzések mellett főleg az időfutamokra készült, amelyekből három is vár rá az olasz körversenyen – összesen 73,2 kilométernyi távval –, közülük az első rögtön a szombati nyitóetap lesz Fossacesia Marina és Ortona között.

„Úgy döntöttünk, hogy ne a nagy hegyekre fókuszáljunk, hanem töltsek minél több időt az időfutam-kerékpáron” – árulta el az MTI megkeresésére Fetter, aki hozzátette: ezen a bringáján több fejlesztést is végrehajtottak, más beállításokkal fog versenyezni, illetve javítottak az üléspozícióján is. „Úgy érzem, hogy minden tőlünk telhetőt megtettünk, kíváncsi leszek, hogy fognak menni az időfutamok” – mondta.

Fetter Erik a 105. Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny második szakaszán, az egyéni időfutam befutóján a budai Várban 2022. május 7-én – Varga György / MTI
Fetter Erik a 105. Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny második szakaszán, az egyéni időfutam befutóján a budai Várban 2022. május 7-én – Varga György / MTI

Fetter tavaly szerepelt először háromhetes körversenyen: a Magyarországról rajtolt Girón összetettben a 83. helyen végzett, legjobb szakaszeredményeként 15. lett Nápolyban. Visszatekintve elmondta: tavaly még nem voltak benne biztosak, mi lesz számára a legideálisabb felkészülés egy háromhetes versenyre, amivel a lehető legfrissebb lesz a második és harmadik hétre, ezzel együtt végig jól érezte magát. Akkor rajta kívül még két magyar bringás volt ott a mezőnyben: Valter Attila és Peák Barnabás.

Fetter az időfutamokon kívül most még nem nézett ki magának ideális szakaszokat, ezt majd a sportigazgatóval együtt a helyszínen fogják megtervezni. „Rengeteg múlik azon is, hogy hogyan sikerül az első szakasz, az időfutam. Ha iszonyatosan jó napot fogok ki és megyek egy nagyon jó időfutamot, akkor akár el is lehet gondolkozni azon, hogy megpróbáljunk rámenni a fehér trikóra az utána következő két-három napban, mondjuk egy szökéssel” – mondta Fetter.

Kiemelte, hogy ha úgy fejezné be az idei Girót is, hogy minden nap el tudta látni a feladatát és végrehajtani az EOLO-Kometa utasításait, már elégedett lenne. „Ha pedig bekerülnék komoly szökésekbe és összejönne egy top tízes helyezés, annak nagyon örülnék, ez egy Grand Touron nagyon kiemelkedő eredmény lenne” – tette hozzá.

„Erik fejlődött, volt magaslaton is, így biztosan felkészült a Giróra, még jobban is, mint tavaly, hiszen immár tudja, mire számítson, másként fog reagálni a szervezete” – vélekedett Dér Zsolt, a magyar országúti válogatott szövetségi kapitánya.

A 106. Giro d'Italián a 21 szakasz alatt 3489 kilométert és mintegy 51 400 méter szintkülönbséget kell teljesíteniük a bringásoknak. A verseny Rómában ér véget május 28-án. A mezőnyt 22 csapat alkotja majd, egyaránt nyolc-nyolc kerékpárossal.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!