Részleges stadionbezárással és pénzbírsággal büntette az Eintracht Frankfurtot az UEFA a szurkolói miatt

2023. március 30. – 21:04

Másolás

Vágólapra másolva

Az UEFA 70 ezer eurós pénzbüntetéssel és részleges stadionbezárással sújtotta az Eintracht Frankfurtot, mert a szurkolói pirotechnikai eszközöket használtak és blokkolták a stadion átjáróit a Napolival szemben 2-0-ra elveszített Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő hazai mérkőzésén – írja az MTI.

Az UEFA csütörtökön számolt be a szankcióról, melynek értelmében a Frankfurtnak a pirózó szurkolói miatt 50 ezer eurós büntetést kell fizetnie, a következő európai kupameccsén pedig le kell zárnia a Deutsche Bank Park lelátóinak egy részét, összesen hét szektort. Emellett további 20 ezer eurót kell fizetniük az átjárók szurkolók általi blokkolása miatt, Kolo Muani pedig durva játékért egymeccses eltiltást kapott a szervezettől.

A német együttes a hazai 2-0-s vereség után Nápolyban 3-0-ra kapott ki, így simán, 5-0-s összesítéssel esett ki a Bajnokok Ligájából. A német szurkolók egyébként nemcsak a stadionban nem bírtak magukkal, a hazai meccsen a stadionhoz érkező olasz rendszámú autókat kövekkel és üvegekkel dobálták, majd össze is csaptak az olasz szimpatizánsok egy részével. A visszavágóra emiatt nem is vehettek jegyet, de több mint hatszáz szurkoló így is elutazott Nápolyba, és csatatérré is változtatták a belvárost, de végül sikerült lecsillapítani őket.

A PSV-nek szintén le kell majd zárnia egy szektort az ellenfél kapusára támadó szurkolója miatt, és pénzbüntetéssel is sújtották a klubot, a török Sivasspornak pedig a következő európai kupameccse hasonló okból teljesen zárt kapus lesz.

A francia Nantes is pénzbüntetést kapott, miután drukkerei pirotechnikai eszközöket használtak, tárgyakat dobáltak a pályára, valamint másokat sértő üzeneteket feszítettek ki a Juventus elleni visszavágón. A Nantes-ot szintén részleges stadionbezárással is sújtották, de ezt egyelőre felfüggesztették. A szerb Partizan, a svájci Basel, a ciprusi AEK Larnaca és a török Fenerbahçe is ebben a cipőben jár. A szintén török Trabzonspor a következő idegenbeli európai kupameccsére nem adhat majd el jegyeket a szurkolóinak, de ezt is felfüggesztették.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!