Hiányos középpálya, Szalai Ádám pótlása – kötelező a győzelem a fociválogatottnak
2023. március 22. – 21:40
A magyar labdarúgó-válogatott március 27-én ismét tétmeccset játszik, a bolgárok elleni összecsapásra négy nappal korábban, csütörtök este az észtek ellen hangolódik rá. Bulgária ellen már a 2024-es németországi Európa-bajnokság a tét, a jó rajt kulcsfontosságú. A bolgárok az előző Nemzetek Ligájában a C divízióban szerepeltek, az észtek még eggyel lejjebb, és mivel a magyarok az A-ban, a győzelmek kötelezőek, de ezek mindig nehezek. Végignéztük, milyen formában vannak a magyar kerettagok.
Kapusok – Demjén Patrik (Zalaegerszeg), Dibusz Dénes (Ferencváros), Hegyi Krisztián (West Ham United)
Gulácsi Péter sérülése után a válogatott két őszi meccsén Dibusz számított a kezdőkapusnak, most is vele kezdődhet az összeállítás. A Leverkusen elleni El-meccseken bravúrok sorát mutatta be, a két meccs négy kapott gólja ellenére a Fradi egyik legjobb embere volt. A védelemmel már korábban megtalálta az összhangot, az angolok elleni kinti 4–0-s sikernél is ő állt a kapuban. Demjén Patrik és Hegyi Krisztián újoncok, meglepetés lenne, ha bármelyikük is beállna, de azt nem tudjuk, Marco Rossi távlati gondolataiban mik szerepelnek. A 20 éves Hegyi a WHU kispadjára odakerült a februári–márciusi fordulókban, de még nem kapott lehetőséget az angol élvonalban, ahogy a Konferencia-ligában sem állhatott be.
Stabil a védelem
Védők – Balogh Botond (Parma), Botka Endre (Ferencváros), Lang Ádám (Omonia Nicosia), Mocsi Attila (Zalaegerszeg), Willi Orbán (RB Leipzig), Szalai Attila (Fenerbahçe)
Rossi háromvédős felállása bevált, az alapemberek itt vannak, a Botka–Orbán–Szalai-trió játszott a görögök ellen tavaly novemberben, most sem látszik semmilyen ok, hogy megbontsa ezt a formációt a kapitány. Botka a Leverkusen elleni visszavágót sárga lapjai miatt kihagyta, de a Fradi egyik legstabilabb embere az utóbbi időben. Willi Orbán ott volt Lipcsében, amikor hetet kaptak a Manchester Citytől, és a Bochum elleni vereséget is testközelből élte át a hétvégén. Nem a legjobb hangulatban érkezik, de a válogatottban önbizalmat szerezhet, és a kisugárzása sokat jelenthet a társainak.
Éveken át nem volt olyan erős csapatban olyan meghatározó ballábas védője a magyar focinak, mint Szalai Attila a Fenerbahçénak. A Sevilla ellen kiestek ugyan az Európa-liga nyolcaddöntőjében, de a magyar védőre nem lehetett panasz. Luxemburgban tavaly novemberben megszerezte első válogatottbeli gólját, a szögleteknél, pontrúgásoknál nagy értéke a csapatnak, ahogy Orbán is. A hétvégi bajnokit eltiltása miatt hagyta ki Törökországban, február 25-én a Konyaspor ellen eredményes volt, ő állította be a 4–0-s végeredményt.
Balogh Botond az olasz másodosztályú Parmában az előző öt fordulóban nem került be a csapatba, februárban viszont háromszor is kezdő volt, két meccset végig is játszott. A klubja a kilencedik helyen áll, az osztályozótól egy pozíció választja el. Lang Ádám három kihagyott meccs után tért vissza a ciprusi Ominia védelmébe. A 22 éves Mocsi fontos láncszeme a ZTE-nek, még ha a Fradi elleni győzelemből kimaradt is.
Schäfer helyére kell valaki a középpályára
Középpályások – Bolla Bendegúz (Grasshoppers), Ferenczi János (Debrecen), Fiola Attila (Fehérvár), Kalmár Zsolt (Dunaszerdahely), Kerkez Milos (Alkmaar), Kleinheisler László (Panathinaikosz), Nagy Ádám (Pisa), Loïc Négo (Fehérvár), Vécsei Bálint (Ferencváros)
Mivel Schäfer András és Callum Styles sérülés miatt hiányoznak, a középpályán Rossinak biztosan változtatnia kell. Kerkez a Lazio ellen a Konferencia-ligában győztes gólt szerzett, egyébként is jól megy neki, a holland bajnokság egyik legértékesebb játékosa a bal oldalon, és a válogatottban is biztosnak látszik a helye. Az Alkmaar a negyedik a holland ligában, a 19 éves játékos fejlődése szempontjából a legjobb helyen van. A védekezése elfogadható és a támadásokat is képes segíteni.
Bolla hagyományosan jó teljesítményt nyújt a svájci Grasshoppersben, két legutóbbi meccsüket 2–1-re nyerték meg. Ősszel gólokat lőtt, a múlt héten két gólpasszával tűnt ki. Fiola sérülése kinyithatja neki az ajtót a kezdőcsapat felé, Rossi meg is beszélte vele, miben kell fejlődnie, hogy állandósítsa a helyét. Nagy Ádám stabil kezdő a Pisában, amelyik az ötödik helyre lépett fel az olasz második ligában. A ferencvárosi Vécsei Bálint a védekező munkája mellett a Leverkusen ellen egy remek passzával is felhívta a figyelmet magára a németországi meccsen, kapufával zárult az akció.
Kleinheisler a télen váltott, már nem az Eszék, hanem a Panathinaikosz játékosa. A patinás görög klub vezeti a bajnokságot, első helyét a hétvégén az AEK elleni rangadón erősítette meg, miután idegenben nem láttak gólt a szurkolók. A magyar középpályás 26 percet kapott csereként beállva, összesen egyébként hat meccsen dobták eddig be, egyszer volt eredményes. Négo fegyelmi okok miatt kikerült a legutóbbi fordulóban a Fehérvár keretéből egy meccsre, de a válogatottban ő is jobban szokott teljesíteni, mint a klubjában. Kalmár Zsolt a görögök ellen meglehetősen hatékonyan töltötte a pályán azt az egy percet, amit kapott, mert bevágta a 93. percben a szabadrúgást. A DAC vezeti a szlovák bajnokságot a Slovan előtt, most hétvégén Dunaszerdahelyen is csak egy percet kapott, de egyébként általában nagyobb szerepben számítanak rá.
Németh góllal mutatkozott be, most is fontos szerepe lehet
Támadók – Ádám Martin (Ulszan Hyundai), Csoboth Kevin (Újpest), Gazdag Dániel (Philadelphia Union), Németh András (Hamburg), Sallai Roland (Freiburg), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig), Varga Barnabás (Paks)
Az egész válogatott kulcskérdése, ki lesz képes megfelelően pótolni a centerposztról visszavonuló Szalai Ádámot. A játékos éppúgy hiányozni fog az öltözőből, mint a pályáról.
A pótlására három klasszikus center van a keretben. Ádám Martin a koreai bajnokságban még nem lőtt gólt az eddigi 4 fordulóban, egyszer volt kezdő. A 20 éves Németh András Luxemburgban mindjárt az első válogatott meccsen kihasznált egy helyzetet. A télen váltott, és a belga Genktől a német másodosztály harmadik, osztályozót jelentő helyén álló Hamburghoz szerződött. Mintaszerűen mutatkozott be, két forduló alatt két gólt lőtt, mindkétszer csereként beszállva, az elmúlt 4 fordulóban viszont nem iratkozott fel a gólszerzők közé. Varga Barnabás 17 találattal vezeti a magyar góllövőlistát, ez úgy tűnik, paksi sajátosság, mert Hahn János és Ádám Martin is így került be a válogatott keretébe előtte. Varga ausztriai kitérő után került a magyar bajnokságba, előbb Gyirmóton játszott, most pedig Pakson.
A jelenlegi csapatkapitány, Szoboszlai Dominik megkérdőjelezhetetlen tagja a Lipcse kezdőcsapatának. A Manchester City ellen lecserélték 0–6-os állásnál, akkor az egész csapat gyenge teljesítményt nyújtott. A Bochum ellen volt egy szép cselsorozata, amikor már lövőhelyzetbe került, Silva elrúgta a labdát előle. A vereség ellenére csapata egyik legjobb játékosának értékelte a Kicker nevű szaklap. Noha még csak 22 éves, a válogatottban is vezérszerepet kellene nyújtania, mozgatnia a társait, bátran lőnie, mert a betömörülő védelmek ellen a távoli lövések jelenthetnek megoldást. A Lipcsében inkább a jobb oldalon játszik, a válogatottban várhatóan középen kap lehetőséget.
Sallai Roland a januárt sérülés miatt kihagyta, február óta csapata 10 meccséből 8-szor ott volt a pályán, négyszer kezdőként. A Juventus elleni idegenbeli meccsen (0–1) is beállította Christian Streich edző, a visszavágón csereként dobta be. Sallai sebessége mindig a válogatott hasznára vált, ezúttal is nagy szükség lesz, hogy feltalálja magát a kapu előtt, de ugyanolyan fontos a társai helyzetbe hozása is. Nagy kérdés, hogy marad-e a Freiburgban, vagy a menedzserváltással együtt Olaszország felé veszi az irányt, a Lazio érdeklődéséről lehetett hallani. A Freiburg az ötödik, még a BL-ért is harcban áll.
Gazdag Dániel kivételes szezont zárt az Egyesült Államokban, 24 gólt lőtt tavaly, a február végén kezdődő bajnokságot duplával nyitotta. A legutóbbi fordulóban két gólpassz került a neve mellé, csapata 3–2-re kikapott. Váratlan megoldásokra képes, Rossi bátran hozzá szokott nyúlni a szerepeltetéséhez.
Az újpesti Csoboth Kevinről szólva a kapitány a sebességét emelte ki. Csoboth a tinikorát a Benficában töltötte, annak a 2000-es korosztálynak a tagja, amelyiknek Szoboszlai is. Lehet, hogy a válogatottban most jön el az ideje.