Kettős vereséggel esett ki a Ferencváros az Európa-ligából

2023. március 16. – 22:58

Kettős vereséggel esett ki a Ferencváros az Európa-ligából
A ferencvárosi Ryan Mmaee (j) és Exequiel Palacios – Fotó: Illyés Tibor / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A Ferencváros kettős vereséggel, 0-4-es összesítéssel kiesett az Európa-ligából. A nyolcaddöntő visszavágóján is a német Bayer Leverkusen győzött 2-0-ra, és gyakorlatilag három perc alatt megsemmisítette a Fradi reményeit.

A Ferencváros a múlt héten 2-0-ra kapott ki Németországban, így nagy bravúrra volt szüksége ahhoz, hogy megnyerje a párharcot. Ez már csak azért is tűnt komoly feladatnak, mert Vlagyimir Csercseszov edzőnek rövid volt a kispadja. A kezdőbe ugyan nem kellett sok helyen belenyúlnia, de sérülések és eltiltások miatt csak 13 felnőtt játékosa volt bevethető.

Aki lendületes játékot és Fradi-nyomást várt a meccs elején, annak gyorsan csalódnia kellett, mert a Leverkusen állva hagyta a magyar bajnokot. A 3. percben egy kontra után máris a németek vezettek. A félpályától Diaby lódult meg, Knoester pedig képtelen volt tartani vele a sebességet, a francia játékos szinte a kapuig gyalogolt, és elgurított Dibusz Dénes mellett. Összesítésben már 3-0-ra ment így a Leverkusen. A meccs fontosabb mozzanatait közvetítésünk segítségével is visszaidézheti.

A magyar csapat szurkolótábora is elhallgatott, és egy darabig nem is volt miért oka, hogy hangos legyen. A Fradi a gól mellett még egy másik csapást is elszenvedett, Wingo húzódott meg, amikor követett egy támadót, és le is kellett cserélni. Marquinhos állt be a helyére, ami jó húzásnak is bizonyult, mivel némi életet lehelt a Fradi játékába. A 22. percben az ő lövése akadt el a Gojakban, aki aztán szintén próbálkozott. Hradecky kapus lábbal védte a kísérletét. A Ferencváros talán a meccsnek ebben a tíz percében volt leginkább elemében, és ugyan később is volt még egy kapufája, a Leverkusen tempóváltásai mindig veszélyt jelentettek. A védelmen rendre átrobogtak, Dibusznak kellett gyakran mentenie. Jó formában is védett, a félidő végén is nagy bravúrra volt szükség tőle, hogy maradjon az egygólos különbség.

A második félidő elején is leginkább az ő nevét lehetett emlegetni, a Leverkusen nem ült rá az eredményre, intenzíven támadott. Kapuba is talált az 53. percben, de a videóbíró megmutatta, hogy Bakker lesen volt Frimpong találata előtt. Diaby is aktív maradt, de Dibuszt nem tudta átverni, a Fradi kapusa egymás után mutatta be a bravúrokat, közeli fejest védett, majd ujjheggyel kapufára is tolt egy lapos lövést.

Negyedóra múlva kicsit engedett a szorításból a Leverkusen, így a Fradi is levegőhöz jutott, igaz, nagy helyzetet így sem jegyezhetett. Az utolsó tíz perc újra a Leverkusené volt. Egy eladott labda után kontrázott megint a német klub, Diaby megint a jobb oldalon indult, de a kapu előtt átpasszolt a másik oldalra, és a csereként beállt Adli kapufás gólt lőtt. Ezzel 2-0-ra ment a Bayer, és már nem is változott az eredmény, bár Dibuszt még egyszer megtornáztatták.

A Fradinak nem voltak ilyen jó cseréi, de legalább két 17 éves játékosa, Manner Balázs és Lisztes Krisztián debütálhatott az Európa-ligában.

Európa-liga, nyolcaddöntő, visszavágó:
Ferencváros–Bayer Leverkusen (német) 0-2 (0-1)
Puskás Aréna, 50 675 néző, v.: Artur Dias (portugál)
Gólszerzők: Diaby (3.), Adli (81.)
Továbbjutott: a Bayer Leverkusen kettős győzelemmel, 4-0-s összesítéssel.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!