Valter Attila 5. lett az egyik legkeményebb olasz kerékpárversenyen

2023. március 4. – 16:40

frissítve

Valter Attila 5. lett az egyik legkeményebb olasz kerékpárversenyen
A Strade Bianche kerékpárverseny Olaszországban 2023. március 4-én – Fotó: DIRK WAEM / BELGA MAG / BELGA VIA AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Valter Attila ötödik lett az olaszországi Strade Bianche országúti kerékpárversenyen, ami a szezon első igazán fontos erőpróbája volt. A Jumbo-Visma magyar bringása végig az élmezőnyben tekert, és csak pár centin múlt, hogy megismételje a tavalyi negyedik helyezését. A versenyt a brit Thomas Pidcock nyerte közel ötven kilométeres szökés után.

Szombaton rendezték a Strade Bianchét, amin két magyar bringás is indult: Valter Attila, a holland Jumbo-Vismától és Fetter Erik, az olasz EOLO-Kometa színeiben. A Sienából induló verseny azért számít különlegesnek, mert a 184 kilométeres táv során több szakaszon is murvás utakon tekernek a versenyzők, ezért is tartják az egyik legnehezebb egynaposnak.

Valter tavaly remekül ment ezen a versenyen: úgy lett negyedik, hogy nem sokkal maradt le a dobogóról. A magyar bajnoki trikóban versenyző Valternek a Strade Bianche volt az első igazán volt komoly versenye új csapatával, a Jumbo-Vismával. Ebben a csapatban teker a Tour de France tavalyi győztese, Jonas Vingegaard is. A múlt heti Gran Camiñón Valternek a dán bringást kellett segítenie, szakaszgyőzelmet is köszönhetett is neki a Tour-címvédő, a Strade Bianchén viszont saját magáért mehetett.

A verseny elején Fetter Erik is próbálkozott szökéssel, de nem tudott felérni a nap szökésére, amiben Alessandro De Marchi, Sven Erik Bystrøm és Iván Romeo volt benne. Az EOLO-Kometa magyar bringása nagyjából féltávnál állt vissza a főmezőnybe. Valter majdnem belekeveredett egy bukásba, de az utolsó pillanatban ki tudta kerülni az előtte földre kerülő versenyzőt, kicsit lement a fűbe, de nem bukott.

A céltól 50 kilométerre, a legnehezebb murvás szektorban Thomas Pidcock (Ineos-Grenadiers) támadott először az esélyek közül, és hamar be is érte a nap eleji szökevényeket. Valter Attila végig a főmezőny elejében tudott maradni, sőt, bekerült abba a csoportba is, ami Pidcockot üldözte a verseny döntő részén. Az Ineos brit versenyzője remek formában volt, a lejtmenetekben nagyon bevállalós volt, egy percig sem pihent az utolért szökevények mögött. Legtovább De Marchi bírta vele a tempót, de a céltól 23 kilométerre Pickock őt is leszakította magáról, onnantól szólóban tekert a győzelemért.

Pidcockot a végén egy tízfős csoport üldözte, amiben Valter mellett a Jumbo-Visma másik kapitánya, Tiesj Benoot is benne volt. Az üldözők között nem volt igazi az egység, senki sem akart túl sokat vezetni, így Pidcock fél perc körüli előnye csak lassan csökkent.

Az üldözők közül Valter volt az egyik legaktívabb, többször is tempót váltott, aminek köszönhetően Pidcock előnye 10-20 másodperc körülire olvadt. 7 kilométerre a céltól Benoot húzta meg az időközben ötfősre fogyatkozott üldözősort, ami Valternek is sok volt, de a magyar bringás egy kis leszakadás után felzárkózott, majd visszatámadott. Ez az adok-kapok Pidcocknak volt a legjobb, egyenletes tempóban haladva növelni tudta az előnyét, és nagy fölénnyel megnyerte a versenyt.

A második helyet Valentin Madouas (Groupama-FDJ) szerezte meg, Benoot lett a harmadik. Valter Rui Costával küzdött a negyedik helyért, a rutinos portugál bringás a végén pár centivel jobban tolta be a kerékpárját, így Valter az ötödik helyen fejezte be pályafutása második Strade Bianchéját. Fetter Erik csapata legjobbja lett, 9:26 perc hátránnyal a 75. helyen ért célba.

Eredmény:
Strade Bianche, Siena-Siena, 184 km

1. Thomas Pidcock (brit, Ineos-Grenadiers) 4:31:41

2. Valentin Madouas (francia, Groupama-FDJ) + 20 másodperc hátrány

3. Tiesj Benoot (belga, Jumbo-Visma) +22 mp. h.

4. Rui Costa (portugál, Intermarché-Circus-Wanty) + 23 mp. h.

5. Valter Attila (Jumbo-Visma) azonos idő

…75. Fetter Erik (EOLO-Kometa) + 9:26 perc hátrány

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!