Visszatér a Ford az F1-be, 2026-tól a Red Bull partnerei lesznek

2023. február 3. – 16:11

Másolás

Vágólapra másolva

Elsőként a Haas mutatta be a Forma–1-es csapatok közül, hogy mivel készülnek 2023-ra, az amerikai istálló viszont csak a közösségi médiában megosztott, lényegében csak az új festést felfedő látványterveket villantott, konkrétumokat nem kaptunk tőlük.

Mit kaptunk?

Az autót tekintve sokkal messzebb a második bemutatót tartó Red Bull sem merészkedett, ők a 2022-es világbajnoki címet elhódító RB18-ra húzták rá a 2023-as festést, így tehát csak friss mintákat kaptunk, arról viszont semmi információhoz nem jutottunk, milyen változtatásokat terveznek Max Verstappenék.

Mi az új az autón?

Pár szponzorfelirat válotzásán kívül nem sok minden, a Red Bull – pár korábbi pletykára kategorikusan rácáfolva – maradt a már hosszú évek óta bevett eddigi alapdizájn mellett. A bemutató előtti napokban felmerült, hogy esetleg egy radikális változtatással a fehér kerülhet túlsúlyba a világbajnok csapat festésében, ebből azonban semmi nem igazolódott be.

Később viszont még lehet válrozás, a csapat ugyanis közölte, hogy a három amerikai versenyre (Miami Nagydíj, Amerikai Nagydíj, Las Vegas-i Nagydíj) pályázatot hirdetnek a szurkolóknak, hogy ők tervezzék meg az autók festését ezekre a futamokra.

Mi az új a csapatnál?

Önmagában már az is elég érdekes, hogy a Red Bull komolyabban belenyúlt az évek óta használt, összességében azért nem sokat változó alapdizájnhoz, ám ennél is fontosabb volt maga a hír, ami miatt New Yorkba vitték a bemutatót. A Red Bull-bemutató előtt 45 perccel bejelentették ugyanis, hogy 2026-ban visszatér az F1-be a korábbi motorgyártó Ford. Akkor még nem közölték, mely csapat oldalán, de nem volt nehéz összerakni, hogy minek ágyaztak meg a közleménnyel.

A 2026-tól induló kapcsolat nem csak egy névleges házasság lesz, bár a Red Bullok motorjait továbbra is házon belül fejlesztik és építik majd. Az együttműködés során a Ford mind anyagi, mind technikai hozzájárulással segíti majd a Red Bull munkáját, elsősorban a hibrid hajtás területén. Korábban felmerült, hogy a 2026-ban érkező új, a mostaniaknál némileg egyszerűbb, olcsóbb, és 100%-ban fenntartható üzemanyagra építő motorok érkeztével a Red Bull mellé beszállhat a Porsche, vagy visszatérhet hozzájuk a Honda, ám egyik házasságból sem lett semmi. A Red Bullnál viszont addig kerestek, amíg meglett az új partner. Ezzel egyébként már biztosan van 6 olyan motorgyártó, amely érdeklődik a 2026-os motorok iránt: az Alpine, az Audi, a Ferrari, a Honda, a Mercedes és a Red Bull Ford.

A Ford ezzel 2004 után térhet majd vissza az F1-be: a korábbi motorgyártó komoly sikereket ért el a múltban, az általuk gyártott Cosworth DFV például az F1 történetének legsikeresebb erőforrása volt.

Érdekesség, hogy a Red Bull és a Ford korábban is keresztezte már egymás útját az F1-ben, 1995-ben például a Red Bull többségi tulajdonnal rendelkezett abban a Sauberben, ami a Ford gyári istállója lett 1995-ben. 2004-ben pedig a Ford alá tartozó Jaguar csapatot épp a Red Bull vetette meg.

Érdemes azt is felidézni, hogy a Red Bull a szabályok ellen való 2021-es túlköltekezése miatt viszonylag komoly büntetést kapott, 10%-kal csökkentették 2023-ra a szélcsatornahasználatra fordítható időkeretüket, ami súlyos tizedmásodperceket jelenthet hátrányban a fejlesztés során.

Mi jön most?

  • február 6. – Williams (szezonindító bemutató)
  • február 7. – Alfa Romeo
  • február 11. – AlphaTauri
  • február 13. – Aston Martin
  • február 13. – McLaren
  • február 14. – Ferrari
  • február 15. – Mercedes
  • február 15. – Alpine
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!