Messinek pár másodperc is elég ahhoz, hogy megvillanjon

2022. december 13. – 21:25

Másolás

Vágólapra másolva

A második félidőben is változatlan a helyzet, főleg a horvátok birtokolják a labdát, és valamivel talán jobban is tudnak belőle előrefelé haladni, mint az első játékrészben, de az argentinok ránézésre továbbra is teljesen elégedettek ezzel, békésen kontrázgatva használják ki a horvátok hibáit, Messi pedig minden érintésével bizonyítja, hogy mennyire jó még ebben a mezőnyben is. Az argentin sztár a mai góljával egyébként a legjobb 16 bevezetése óta csak a hatodik játékos, aki a nyolcaddöntőben, a negyeddöntőben és az elődöntőben is betalált, utoljára a holland Wesley Sneijdernek sikerült ez 2010-ben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!