A FIFA megbírságolta a horvát és a szerb futballszövetséget

2022. december 7. – 18:50

Másolás

Vágólapra másolva

A FIFA pénzbüntetést szabott ki a horvát és a szerb futballszövetségre, amiért a Balkánra vonatkozó politikai állásfoglalások jelentek meg a katari világbajnokságon, írja az AP.

A horvátokat 50 ezer svájci frankra (kb. 21 millió forintra) büntették, amiért a válogatott szurkolói sértő kijelentéseket tettek Milan Borjan kanadai kapusra, aki szerb származású. A FIFA szerint a Szerbia által 4-1-re megnyert meccsen „olyan szavakat és tárgyakat használtak, amelyekkel olyan üzenetet közvetítettek, ami nem megfelelő egy sporteseményen.”

A szerb válogatottat pedig 20 ezer svájci frank (kb. 8,3 millió forint) megfizetésére kötelezték, miután a válogatott első, a brazilok ellen elbukott mérkőzése után készített képen egy fehér zászló látszott az öltözőben, amelyen Koszovó körvonalait a szerb zászló színei és a szerb címer díszítette, rajta „Nem adjuk fel!” felirattal. A koszovói futballszövetség hivatalos panaszt nyújtott be az eset után.

A FIFA emellett 30 ezer svájci frankos (kb. 12,5 millió forintos) bírságot szabott ki Szaúd-Arábiára is a válogatott nem megfelelő viselkedése miatt, miután a csapat tagjai az Argentína és Mexikó elleni mérkőzéseken is hat-hat sárga lapot szedtek össze.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!