Argentin szövetségi kapitány: Őrület, hogy alig több mint két nap múlva ismét játszunk a vb-n

2022. december 1. – 15:50

Másolás

Vágólapra másolva

Az argentin és az ausztrál futballválogatott tagjai is élesen kritizálták a Nemzetközi Labdarúgó-szövetséget (FIFA) a katari világbajnokság túl sűrű menetrendje miatt. A két válogatott szerdán játszotta az utolsó csoportmérkőzését, szombaton pedig már nyolcaddöntőt játszanak egymással, vagyis kevesebb mint 72 órájuk van a regenerálódásra – írja a Guardian.

„Hogyan képes a FIFA ezt megtenni egy ilyen magas presztízsű tornán? – tette fel a kérdést az ausztrál válogatott segédedzője, René Meulensteen. – A csoportkörben négynaponta játszottunk, a csoportkör után pedig még kevesebb idő lesz a meccsek között. Ha azt akarják, hogy magas színvonalú mérkőzések legyenek egy világbajnokságon, akkor ezt egy kicsit másképp is megoldhatták volna.”

„A FIFA-nak figyelembe kell vennie, hogy nem vagyunk robotok, emberek vagyunk, és szükségünk van a regenerálódásra. Nem játszhatunk csak úgy, mindennap” – nyilatkozta az ausztrál válogatott védője, Milos Degenek, hozzátéve, hogy vannak csapattársai, akik mindhárom csoportmeccset végigjátszották, számukra különösen fontos lenne a megfelelő pihenés.

Az argentinok szövetségi kapitánya, Lionel Scaloni is kritikusan nyilatkozott a szerdai késő esti, Lengyelország elleni győzelem után. „Ma boldogok vagyunk, de nem euforikusak, mert őrület, hogy alig több mint két nap múlva ismét játszunk. Nem igazán értem ezt. Már majdnem hajnali egy óra van, és holnap már csütörtök lesz. Többet is pihenhetnénk. Szeretném világossá tenni, nem tartom helyesnek, hogy csak két és fél napot pihenhetünk, miután csoportelsők vagyunk. Ezek a körülmények nem túl jók” – mondta Scaloni.

Lionel Scaloni, az argentin futballválogatott szövetségi kapitánya – Fotó: Gareth Bumstead / Reuters
Lionel Scaloni, az argentin futballválogatott szövetségi kapitánya – Fotó: Gareth Bumstead / Reuters

A világbajnokságok szokásos, 32 napos, öt hétvégét tartalmazó menetrendje azért nem volt most megvalósítható, mert a FIFA kompromisszumot kötött az európai ligákkal és klubokkal, hogy a katari vb minél kevesebb időt vegyen el a szezonból, ezért a tornát most mindössze 29 nap alatt zavarják le.

A szokatlan, novemberi-decemberi időpont azt is jelenti, hogy a klubok csak egy héttel az első mérkőzés előtt engedték el a válogatottakhoz a játékosaikat. A különleges körülmények miatt a Futballjátékosok Nemzetközi Szövetsége (FIFPro) előre figyelmeztetett: az extra terhelés – a forró körülményekkel együtt – példátlan sérülésveszélyt jelent.

Ennek jeleit már a csoportkörben is láthattuk: a francia Lucas Hernández az első meccsén elülső keresztszalag-szakadást szenvedett, a brazilok legnagyobb sztárjának, Neymarnak pedig a bokája sérült meg, és egyelőre bizonytalan, hogy tud-e még játszani a tornán.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!