Neymar már lázas is, nem csak bokasérülése van

2022. november 29. – 10:08

Neymar már lázas is, nem csak bokasérülése van
Neymar a brazil–szerb meccsen – Fotó: Giuseppe Cacace / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Bokasérülése mellett most már enyhe lázzal is küzd Neymar, a katari világbajnokságon szereplő brazil válogatott

„Szomorú volt, hogy nem jöhetett ki a stadionba szurkolni nekünk, mert nincs jól. Nemcsak a lába miatt, hanem egy kicsit lázas is. Remélem, minél hamarabb felépül” – mondta csapattársa, Vinicius Júnior hétfőn, a svájciak elleni 1-0-s győzelem után.

A sikerrel a brazilok már a csoportkör harmadik fordulója előtt biztosították a helyüket a nyolcaddöntőben. A meccset a szerbek elleni csütörtöki meccsen megsérült Neymar a válogatott hotelében nézte. Egyelőre bizonytalan, hogy a 30 éves támadó mikor térhet vissza, de a Kamerun elleni pénteki mérkőzése még biztosan nem szerepelhet.

Neymarnak nemcsak ez a mostani, hanem a korábbi világbajnokságai is problémásak voltak. A 2014-es brazíliai tornán a Kolumbia ellen játszott meccsen Juan Zuninga térdelt bele a hátába, és okozott súlyos sérülést. Neymart a negyeddöntő végén le kellett hozni a pályáról, és a vb további meccsein már nem is tudott játszani. Azt mondta, egyáltalán nem érezte a lábait a sérülés után. A diagnózis szerint eltört az egyik csigolyája.

A 2018-as vb-nek sem tudott egészségesen nekivágni, mert még az év elején kificamította a jobb bokáját, és az egyik lábközépcsontja is megsérült. A PSG-ben emiatt 16 meccset hagyott ki, és az oroszországi tornán is csak szenvedett, nem lett igazán fitt. Neymar aztán céltáblává tette önmagát, miután teátrálisan, a gyepen pörögve szenvedett egy-egy komolyabb belépő után.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!