Kórusban szidták az iráni drukkerek az iráni nőt, aki a szabadságot hirdette

2022. november 27. – 14:33

Kórusban szidták az iráni drukkerek az iráni nőt, aki a szabadságot hirdette
A szeptemberben meggyilkolt Mahsza Amini neve egy mezen – Fotó: Keita Iijima/AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Az iráni fociválogatott tagjai az első meccsen nem énekelték a himnuszukat, a másodikon, a Wales elleni győzelemkor igen, de a lelátón zokogó drukker képét sok millióan láthatták. Hogy az országban milyen feszültségek vannak, és hogy a játékosok a népmozgalmat támogatják, még a torna előtt írtunk.

Az AP arról tudósított, hogy a második találkozón kisebb nézőtéri atrocitások voltak a rezsim szolgálói és elutasítói között. A biztonságiak vigyáztak arra, hogy ne juthassanak be a stadionba a 22 évesen meggyilkolt Mahsza Aminire emlékeztető mezek, transzparensek (Nő, Élet, Szabadság), de mindet nem tudták elkobozni. A kurd Amini az erkölcsrendészeten halt meg, ahová azért vitték be, mert nem viselt fejkendőt, a tüntetésekben több mint 400-an haltak meg.

A bevitt transzparenseket a jelenlegi rezsimet támogatók próbálták eltüntetni, és már a beléptetésnél összeszólalkoztak. Az amerikai hírügynökségnek a 21 éves Vanya arról beszélt, hogy kórusban szidták és harsányan támadták a metróból kifelé menet, és le is filmezték, ezek után fél hazamenni.

Egy 35 éves, Londonban élő iráni nő arról számolt be, hogy egyenesen terroristának nevezték, pedig ő nem harcolni szeretne a stadionban, igaz, azt is hozzátette, hogy a foci nem számít, ha embereket gyilkolnak az iráni utcákon.

Az előző vb-n jól futballozó Voria Gafuri ezúttal nincs a keretben, őt Iránban azért tartóztatták le, mert bírálta a kormányzatot. A nevére utaló pólókat, sapkákat szintén elvették a drukkerektől.

Irán a harmadik fordulóban kedden az Egyesült Államokkal találkozik, és egy döntetlen is elég a továbbjutáshoz, ha Wales nem győzi le Angliát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!