A FIFA szerint csupán három ember halt meg a katari futball-vb stadionjainak építése közben

2022. október 25. – 12:43

Másolás

Vágólapra másolva

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) közlése szerint csupán három ember halt meg a katari futball-világbajnokság stadionjainak építése közben – közölte a szervezet a dpa német hírügynökséggel. A FIFA közleménye szerint 37 további halálesetet dokumentáltak, ezek azonban nem építkezéseken történtek, így nem a munkálatokkal összefüggő esetként regisztrálta őket a szervezőbizottság – írja az MTI.

A rendező Katart évek óta bírálják a külföldi vendégmunkásokkal való bánásmód miatt, brit médiainformációk szerint az elmúlt években több ezer ázsiai vendégmunkás halt meg az országban. Katar azonban közölte, reformokat hajtottak végre, a haláleseteknek különféle okai voltak, „mennyiségük pedig nem volt aránytalan az ott dolgozó vendégmunkások számához viszonyítva”.

Jogvédő csoportok ugyanakkor a német szövetség (DFB) támogatásával kárpótlási jogalap létrehozását követelték. Bernd Neuendorf, a DFB elnöke a hónap végén Nancy Faeser német belügyminiszterrel együtt Katarba utazik, a téma a vb-építkezések körüli vitatott emberi jogi kérdések lesznek.

A vb-re november 20. és december 18. között kerül sor hat új, egy teljesen újjáépített, valamint egy felújított stadionban. A világbajnokság előkészületeivel kapcsolatos aggályokról ebben a cikkben írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!