6500 vendégmunkás halt meg a 2022-es katari futball-vb építkezésein

2021. február 23. – 09:35

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Korábban úgy becsülték, hogy mire elkezdődik a 2022-es katari futballvilágbajnokság, 4000 vendégmunkás hal meg az építkezéseken. Ez olyan, mintha egy nagyobb falu teljes lakossága tűnne el. Beszámolók szerint a Katarba érkező, jellemzően szegényebb országokból származó vendégmunkások életveszélyes és embertelen körülmények között, jogaiktól megfosztva, állandó fenyegetettségben dolgoztak az építkezéseken.

A Trade Union Confederation nevű szakszervezeti szövetség 2014-ben 1200 halottról tudott, a Guardian friss összesítése még ennél is rosszabb képet mutat: információik szerint 2010 és 2020 között összesen 6500, nagyrészt indiai, bangladesi nepáli, sri lankai és pakisztáni vendégmunkás halt meg a világbajnokság előkészületei során. Ez azt jelenti, hogy 2010 óta, amikor Katar elnyerte a rendezés jogát, hetente átlagosan 12 munkás vesztette életét.

Banglades, India, Nepál és Sri Lanka együtt összesen 5927 halálesetet, míg Pakisztán 824 halálesetet jelentett hivatalosan. A Guardian cikke ugyanakkor megjegyzi, hogy a valós szám még a 6500-nál is magasabb lehet, mivel például Kenya és a Fülöp-szigetek egyetlen halálesetet sem jelentett, pedig ezekből az országból is sokan dolgoztak Katarban, illetve 2020 utolsó hónapjainak adatai nincsenek benne az összesítésben.

Az is beszédes, hogy a hivatalos statisztika szerint a vendégmunkások többsége természetes halált halt, alig történtek munkahelyi balesetek. A szervező bizottság mindössze 37 olyan halálesetet tart nyilván, ami közvetlenül a stadionok építéséhez köthető. Több mint 2700 indiai halt meg Katarban, de hivatalosan csak négyen haltak meg munka közben, hatan öngyilkosok lettek, tízen pedig közlekedési balesetben vesztették életüket. A FIFA azzal kommentálta a Guardian értesüléseit, hogy más nagy szabású építkezésekhez képest kevés haláleset történt a világbajnokság munkálatai során.

Becslések szerint minden idők legdrágább világbajnoksága lehet a katari. Mindent egybe véve körülbelül 220 milliárd dollárt költhettek a négyhetes torna megrendezésére: a stadionok mellett új repülőtér, metró- és vasútvonal, és rengeteg autóút is épült. A katari időjárás miatt a tornát a megszokott nyári időpont helyett november vége-december közepe között rendezik.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!