Folytatódott a Ferrari pechszériája a Francia Nagydíjon, a gumifalban végezte az élen álló Leclerc

2022. július 24. – 16:55

frissítve

Folytatódott a Ferrari pechszériája a Francia Nagydíjon, a gumifalban végezte az élen álló Leclerc
Charles Leclerc autója a Francia Nagydíjon – Fotó: Eric Gaillard / Pool / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Egészen a 19. körig tökéletesen alakult Charles Leclerc számára a Francia Nagydíj. A pole pozíció megszerzése után sokáig vezette a versenyt, de az egyik kanyarban hibázott és kicsúszott. A monacói kiesésével Max Verstappen könnyedén húzta be idei hetedik győzelmét, a címvédő holland pilóta már 63 ponttal vezet a világbajnoki pontversenyben. Jó versenyt zárt a Mercedes is, Lewis Hamilton lett a második, George Russell pedig a harmadik. Egy hét múlva jön a Magyar Nagydíj a Hungaroringen.

A Francia Nagydíjon is folytatódott a Ferrari és Charles Leclerc pechszériája: az idei szezonban már harmadszorra esett ki az élről a monacói pilóta. Spanyolországban és Azerbajdzsánban motorhiba miatt, most viszont saját hibájából bukta a győzelmi esélyeit.

De szaladjunk ennyire előre, lássuk, hogyan alakult az 53 körös Francia Nagydíj! Egészen a verseny 18. köréig tökéletesen alakult a versenyhétvére Leclerc számára, a szombati időmérőn ő volt a leggyorsabb, idei hetedik pole pozícióját szerezte. Mellőle Max Verstappen (Red Bull) rajtolhatott, a harmadik rajtkockát Sergio Pérez szerezte meg. A másik Ferrarival Carlos Sainz csak a mezőny végéről indulhatott, mivel erőforrást cseréltek az autójában, ami 10 rajthelyes büntetést ért.

A rajtnál is meg tudta tartani az első helyet Leclerc, és sikeresen verte vissza Verstappen támadásait a hosszú egyenesekben. Sőt, a 12-13. körtől kezdve el tudott lépni kicsit a Red Bulltól. Úgy tűnt, hogy a Ferrari kíméletesebben bánik a gumikkal, ami a hőségben döntő jelentésű lehetett volna. Erre reagálva a 16. körben kerékcserére szánta el magát Verstappen, Leclerc viszont kint maradt a pályán.

Ekkor jött az újabb Leclerc-dráma: a 19. körben az egyik tempós kanyarban megcsúszott a Ferrari hátulja, az irányíthatatlanná vált autó a gumifalba csapódott. A rádióbeszélgetésből azt lehetett kivenni, hogy Leclerc a beragadó gázpedálra panaszkodik, ami két hete, az Osztrák Nagydíjon is problémát okozott, de akkor be tudta hozni az autót Leclerc, és megnyerte a futamot. Később elismerte, hogy ő hibázott, nem volt szó technikai problémáról.

Leclerc balesete miatt beküldték a biztonsági autót, és ezt kihasználva a teljes mezőny kiállt kereket cserélni. A kiállások után Verstappen vette át a vezetést, Hamilton feljött a második helyre, Pérez volt a harmadik, akit George Russell követett a másik Mercedesszel. A 19. helyről rajtoltó Carlos Sainz ekkor már ötödik volt, pár körrel később pedig Russellt is megelőzte, amivel feljött a 4. helyre. Nyomnia kellett a spanyolnak, mert veszélyes kiengedés miatt 5 másodperces időbüntetést kapott, illetve egyszer még ki kellett állnia.

A harmadik helyért Pérez és Russell vívott nagy csatát, egy alkalommal a mexikói vitatható módon maradt a Mercedes előtt. Russell az egyik kanyarban bevetődött Pérez mellé, erre a red bullos inkább levágta a kanyart, és egyenesen tovább hajtott. A négy körrel a vége előtt Russell használta ki jobban az újraindítást a virtuális biztonsági autós fázis után, és megelőzte a kissé elbambuló Pérezt.

Hamilton nem jelentett veszélyt Verstappenre, a holland senkitől nem zavartatva nyerte meg a Francia Nagydíjat. Idei hetedik győzelmét szerezte a holland, amivel tovább növelte előnyét a világbajnoki pontversenyben, már 63 ponttal vezet Leclerc előtt. Tavaly is Verstappen nyert a Paul Ricardon, az utolsó előtti körben előzte meg Lewis Hamiltont, aki ezúttal második lett csapattársa előtt. A nagy felzárkózást bemutató Carlos Sainz ötödik lett.

A Francia Nagydíj végeredménye, top 10: Verstappen-Hamilton-Russell-Pérez-Sainz-Alonso-Norris-Ocon-Ricciardo-Stroll

A világbajnokság állása 12 futam után, pilóták:

1. Max Verstappen (holland, Red Bull): 233 pont
2. Charles Leclerc (monacói, Ferrari): 170 pont
3. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull): 163 pont

A világbajnokság állása 12 futam után, konstuktőrök:

1. Red Bull. 396 pont
2. Ferrari: 313 pont
3. Mercedes: 270 pont

A világbajnokság egy hét múlva a Hungaroringen, a Magyar Nagydíjjal folytatódik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!