Leclerc odacsapott a Red Bulloknak a Francia Nagydíj időmérőjén

2022. július 24. – 16:07

Másolás

Vágólapra másolva

A Ferrari és a Red Bull, pontosabban a világbajnoki címért legnagyobb eséllyel harcoló Charles Leclerc és Max Verstappen nagyon leszakította a többieket a 2022-es Forma–1-es Francia Nagydíj időmérőjén, kettejük különversenyét pedig Leclerc nyerte, méghozzá nem is akármilyen körrel. Ezzel a monacói pilóta az idei szezonban már hetedszer indulhat az élről.

A Ferrari tempóját egyébként már előre jelezte, hogy Carlos Sainz úgy ment az időmérő középső szakaszában szélvészgyors, 1:31,081-es kört, hogy közben már biztos volt, ő és Kevin Magnussen motorcsere miatt az utolsó sorból kezdi majd a futamot. Kettejük között emiatt miniverseny is volt, amit Sainz ezzel a tökéletes körrel meg is nyert, megszerezve a 19. rajthelyet.

Ennél is fontosabb volt, hogy picit már előre demoralizálta a két Red Bullt, megmutatva, hogy a Ferrari ilyen tempóra képes. Ezt a tempót próbálták reprodukálni úgy, hogy Sainz szélárnyékot biztosít Leclerc-nek, de ezt a kényes manővert nem tudta jól összehangolni a pályán a Ferrari, így Lecler 8 ezredmásodperces előnnyel nyitott Verstappen előtt az élen. Pérez a harmadik helyen már 4 tizedmásodperces hátrányban jött, a két Mercedes a 4-5. helyeken pedig már 1,2 másodpercen kívül volt az első kettőhöz képest.

Charles Leclerc a Paul Ricard versenypályán – Fotó: Sarah Meyssonnier / Reuters
Charles Leclerc a Paul Ricard versenypályán – Fotó: Sarah Meyssonnier / Reuters

Másodikra talán valamivel jobb volt a szélárnyékozás a Ferrarinál, Leclerc ugyanis nagyot javított, 1:31 alatti köridővel nyerte az időmérőt, viszont a két Red Bull elől kell majd rajtolnia, hiszen Sainz a mezőny végéről kezd majd. Max Verstappen és Sergio Pérez mögül Lewis Hamilton, a két Mercedest kettéválasztó Lando Norris, illetve George Russell rajtolhat majd.

Az időmérő első harmadának végén úgy tűnt, hogy Mick Schumacher továbbjut a legjobb 15-be, a körideje meg is volt hozzá, de végül pályaelhagyás miatt elvették a továbbjutást jelentő körét. Helyette Alex Albon mehetett tovább a 15. helyen. A kanyarlevágás miatt kieső Schumacher mellett Nicholas Latifi, Csou Kuan-jü, Lance Stroll, illetve meglepetésre a hazai pályán versenyző Pierre Gasly búcsúzott még korán. Ezzel öt különböző csapatból jöttek a kiesők, a szezon során először fordult elő ilyen, korábban mindig volt olyan, hogy egy komplett csapat elvérzett a Q1 végén.

A tarka mintázat maradt a második szakasz végén, ahol szintén öt különböző csapat versenyzői búcsúztak, sorrendben: Daniel Ricciardo, Esteban Ocon, Valtteri Bottas, Sebastian Vettel és Alex Albon.

A vasárnapi futam 15 órakor rajtol majd.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!