Tour: duplázott a zöld trikós, a hegyi sprintben simán lenyomta a sárga trikóst

2022. július 9. – 18:14

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A pontversenyben vezető Wout van Aert második szakaszát nyerte az idei Tour de France-on. A hegyi befutóval záruló 8. szakaszon ő sprintelt a leggyorsabban, a sárga trikós Tadej Pogačar is rendíthetetlen, két szakaszgyőzelem után harmadik lett.

A Tour idén már a negyedik országba látogatott, a dániai rajt, egy rövid belgiumi kitérő és a francia őshaza után a nyolcadik szakaszon Svájcban is tekertek 70 kilométert a bringások. A 186,3 kilométeres etapon több hegyet is le kellett küzdeni, de ezek még nem az Alpokra jellemző hosszú emelkedők voltak.

A Tour de France 8. etapjának profilja – Fotó: letour.fr
A Tour de France 8. etapjának profilja – Fotó: letour.fr

A rajt előtt bekövetkezett az, amitől sokan féltek, két kerékpárosnak koronavírus-fertőzése miatt kellett kiszállnia a versenyből. A sárga trikós Tadej Pogačar is elveszítette egyik segítőjét, Vegard Stake Laengent. A rajt után nem sokkal újabb kerékpárosoktól kellett elbúcsúzni, Gianni Moscon még a Covid utóhatásaival küzdve szállt ki, míg Kevin Vermaerke egy nagy mezőnybukásban sérült meg a szakasz elején, és nem tudta folytatni.

Némi meglepetésre az etap elején csak egy kisebb, háromfős csoport lépett meg a bolytól, Fred Wright (Bahrain-Victorious), Mattia Cattaneo (QuickStep-Alphavinyl), és Frederik Frison (Lotto-Soudal) ráadásul túl nagy előnyt nem is tudott összehozni, három percre engedték csak őket előre. A BikeExchange és a Jumbo-Visma csapata vállalt sok vezetést a főmezőny elején, nem titkolták, hogy komoly terveik vannak a szakaszon.

Amikor egy perc körülire csökkent a szökevények előnye, nagyjából 115 kilométernél, akkor Cattaneo intett társainak, hogy kéne egy kis gázt adni. Tempót is váltottak, és újra két perc fölé tornászták a különbséget, de közben Frisont elvesztették, túl nagy volt már neki az iram.

Az utolsó 5 kilométeren egy olyan trükkös emelkedőt kellett leküzdeni, amelyen az összetettben jó helyre pályázók és a meredekebb sprinteket bíró bíró kerékpárosok is győzelemben reménykedhettek. Már a hegy lábától óriási volt a tempó, a szökevények közül utoljára maradó Wrightot 3,5 kilométernél fogták meg, miközben egyre kisebb lett a boly. Először a Bora-hansgrohe vitte az iramot, majd a sárga trikós segítői álltak az élre.

A zöld trikós Wout van Aert idei második szakaszát nyerte a Tour de France-on – Fotó: Christian Hartmann / Reuters
A zöld trikós Wout van Aert idei második szakaszát nyerte a Tour de France-on – Fotó: Christian Hartmann / Reuters

A hajrával az utolsó 250 méterig kivártak, először Guillaume Martin (Cofidis) indult meg, rá egyből ugrott Pogačar, Boh Jungels (AG2R) és Michael Matthews is (BikeExchange). Úgy tűnt, hogy Van Aert rosszul helyezkedik, a céltól 100 méterre csak hatodik volt, de a belga hihetetlenül be tudott gyorsulni, kibújt, és tisztán nyerte idei második szakaszát. Matthews pedig a hatodik etap után egy újabb második helyet könyvelhetett el. Pogačar, bár Van Aert lendületével nem bírt, most is nagyon jól mozgott, harmadik lett, és az ezért járó két bónusz másodperccel még inkább növelte előnyét az összetettben. Az élcsoporttal minden top 10-es versenyző megérkezett, így köztük nem változtak a különbségek.

Van Aert eddig is vezette a pontversenyt, és győzelmével még inkább nőtt az előnye. Zöld trikóját egyelőre senki nem veszélyezteti.

Eredmények:
8. szakasz, Dole-Lausanne 186,3 km – 44,16 km/h
1. Wout van Aert (belga, Jumbo-Visma) 4:13:06
2. Michael Matthews (ausztrál, Jayco-BikeExchange) azonos idő
3. Tadej Pogačar (szlovén, UAE) azonos idő

Összetett:
1. Tadej Pogačar (szlovén, UAE) 28:56:16
2. Jonas Vingegaard (dán, Jumbo-Visma) + 0:39
3. Geraint Thomas (brit, Ineos-Grenadiers) + 1:14

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!