Úszó-vb: eredményhirdetésre csak gyalog, nem lifttel, mert az ördög nem alszik

2022. június 10. – 15:47

frissítve

Úszó-vb: eredményhirdetésre csak gyalog, nem lifttel, mert az ördög nem alszik
Fotó: Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Jövő szombaton már érmekért küzdenek a Duna Arénában a világ legjobb úszói, most pénteken bemutatták a terepet a sajtónak a bemelegítő medencétől egészen az eredményhirdetés pódiumáig. A Duna Arénát a 2017-es vb-re építették, az idei világbajnokságra február elején ugrott be Budapest, amikor Fukuoka jelezte, hogy nem kíván élni a rendezés jogával, csak jövőre. Végül az a megoldás született, hogy a japánok jövőre rendeznek, míg a 2023 novemberére kiírt dohai vb-t 2024 januárjára halasztották. (Katarban nyáron kivitelezhetetlen a hőség miatt ilyen esemény.)

Nemcsak az uszoda előtt, hanem bent az uszodában is még sok a munka, de a szervezőbizottság igazgatója, Szántó Dávid azt ígérte, hogy az extrém rövid határidők ellenére mindennel elkészülnek a rajtig. Az uszoda oldalfalait most nem nyitják ki, és nem lesznek ott lelátók, mint 2017-ben, ötezer néző láthatja majd a világ krémjét.

A bemelegítő medence környéke még üres, de ahogy érkeznek a küldöttségek a napokban, úgy telik majd meg masszőrágyakkal, minden nemzet elfoglalhat magának egy kis sarkot. A bemelegítés után a versenyzők útja a call roomba vezet, ott már nem lehetnek mellettük az edzők, de ott még lehet nyújtó, lazító, ugráló gyakorlatokat végezni. Öt éve Hosszú Katinkától azt kérdeztem, hány verseny dől el ott. Azt válaszolta: 70 százalék. Ott ugyanis már nagyon egyedül tud lenni egy-egy versenyző a gondolataival, és aki magabiztosan érkezik, legyőzhetetlen kisugárzással, tizedeket szerezhet, noha még csak be sem ugrottak a vízbe.

Fotó: Bődey János / Telex Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

A last call room az utolsó hely a medencéig, ez már egy szűk helyiség, ott már csak az adott döntő résztvevői vannak. Oda már behallatszik a közönség moraja, ott még lehet fejben rendezni az egész távot, a fordulókat, milyen erős tempóban kell kezdeni. Onnan vonulnak ki a medencéhez a versenyzők.

A közvetítésekben majd gyakorta láthatjuk azt a LED-folyosót, amin most mi is átmehettünk, engem elkapott egy másodpercre a gladiátorfíling, amikor a zegzugos öltözők után kitárul a tér, ott az aréna, tele őrjöngő emberekkel. Voltunk jó néhányan, akik jobban örültünk annak, hogy most nem kell úszni, inkább csak felmérni, mekkora a tér. A legjobb magyar sprinterrel, Németh Nándorral lehetett versenyezni a vállalkozó kedvűeknek, Németh rajtja és vízfogása csak egy kicsit tért el a kollégák csobbanásától.

Németh Nándor a medencében – Fotó: Bődey János / Telex Németh Nándor a medencében – Fotó: Bődey János / Telex
Németh Nándor a medencében – Fotó: Bődey János / Telex

Az utat folytatva feljutottak az első szintre, erre a perspektívára lesz kíváncsi mindegyik úszó, ami onnan elé tárul, mert ott lesz a dobogó, onnan láthatja a szurkolóit, nemzete zászlaját. Az eredményhirdetésre egyébként nem lehet lifttel menni, a szervezők ezt nem vállalták már öt éve sem, mert az ördög és egy technikai hiba nem alszik, és hát kevés kínosabb esemény van, mint mikor egy versenyző csak késve érkezik oda a saját ceremóniájára, mert a liftben ragadt. Az amerikaiak ezt nem értették legutóbb, de elfogadták, mostanra vélhetően már megszokják. 191 ország nevezett egyébként, vagyis egy gigaesemény lesz, az oroszok a nemzetközi szövetség (FINA) döntése értelmében nem jöhetnek.

Wladár Sándor itt megmutatta az érmeket, amelyeket Németországban gyártanak, a már említett rövid határidő miatt Magyarországon nem tudta senki sem vállalni az elkészítésüket. A szervezőbizottság elnöke szerint jó esély van arra, hogy minden jegy elkel, azok a helyek, ahová nem szívesen vesznek a szurkolók, mert a célnál vannak, és onnan úgyse lehet látni semmit, most felértékelődnek, mert az eredményhirdetés után a vb-k történetében először lehet pacsizni, akár szelfizni a legjobbakkal. Az első sor nézői előtt jönnek ugyanis le az emelvényről.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Megmutatták azt a zónát is, ahol a fotósok lesznek, és ahol a versenyzők interjúkat adnak, mi pedig bónuszként, szigorúan cipő nélkül felmehettünk a tízméteres toronyba, ahonnan a toronyugrók a vízbe vetik magukat, két három szaltó után. Tériszonyosnak nem jó élmény, én nem vagyok az, de azért még nekem is megremegett a térdem, látva a teret. A panorámáért megérte. Ugrani most nem szabadott, és talán jobb is, ha ezt a versenyzőkre bízzuk. Hajnal András egykori magyar bajnoktól azt kérdeztem valamelyik olimpia előtt, hogy őt mi vitte fel oda először? Az volt a válasza, hogy a szabadságélmény. 3-4 másodperc teljes szabadság.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

A magyar úszók eközben a felkészülés utolsó szakaszában vannak, a formába hozás időszakában, a Tokióban olimpiai bajnok Milák Kristóf a legnagyobb magyar esélyes, de persze majd szoríthatunk a 2019-es, vagyis a legutóbbi vb-n győztes Kapás Bogiért 200 pillangón, és Hosszú Katinkáért is a vegyes számokban valamint pillangón. Hosszú éttermet nyitott a minap, de élete legnagyobb élményét kapta ebben az uszodában öt éve, amikor nyerni tudott 12 ezer tomboló magyar előtt. Most azért fog küzdeni, hogy ismét a dobogó szemszögéből láthassa, mennyien drukkoltak neki. A vízilabdázók a Margit-szigeten játszanak majd június 20-tól, most lett teljes Märcz Tamás kerete.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!