Június 21-én, rögtön az első csoportmeccsén világbajnoki csoportrangadót játszik Montenegróval a magyar férfi vízilabda-válogatott a Margitszigeten, ahol a keret most kezdte meg minden idők legrövidebb felkészülését. Korábban öt-hat vagy akár nyolc hetet is együtt töltött a társulat, most erre nem lesz idő az előrehozott vb miatt, tíz napra szűkültek a lehetőségeik. Augusztusban még Európa-bajnokságot is rendeznek, de azért mégiscsak július 3-án, a döntő napjára kellene csúcsformába lendülnie a csapatnak.
A múlt héten Zalánki Gergő főszereplésével az olasz Pro Recco megnyerte a Bajnokok Ligáját, a Ferencváros harmadik lett, a BL-döntőben érdekelt magyar pólósok, összesen tizenegyen, most csatlakoztak a 20 fős kerethez.
Az olimpiai bajnok Varga Dénes úgy foglalta össze, hogy könnyű csoport és nehéz negyeddöntő vár rájuk a vb-n. Fejben akkor kell nagyon ott lenni, addigra összeszokni, mert ha már megvan az elődöntő, akkor garantált egy éremmeccs. A csoportban Montenegró a legnagyobb rivális, Brazíliát és Grúziát akkor is könnyedén kell verni, ha mindkét országban fejlődik a sportágban. A nyolc között az olaszok vagy a spanyolok jönnek, előbbivel az olimpián 5-5 lett, utóbbival szintén Tokióban 9-5 a mieinknek a bronzéremért.
„Addig is fókuszálni kell, de fejben a negyeddöntőre kell készíteni magunkat. Kulcskérdés lesz, hogy a sok fradista mellé hány játékost jelöl ki a kapitány, és milyen gyorsan tudunk összeszokni. Azt hiszem, nem lesz gond az összehangolódással.
"Három döntőt játszottam már hazai pályán, egyet nyertem meg, a 2020-as Eb-győzelem a legkedvesebb emlékem”
– mondta a játékos. 2017-ben, a legutóbbi vb-n a horvátok elleni döntőből van ezüstje, amikor a rivális sokkolóan jól kezdett, és az első negyed után 4-0-ra vezetett.
A kapitány, Märcz Tamás egyetértett abban Vargával, hogy a negyeddöntőre már mindennek össze kell állnia, akkor kell magasabbra fokozatra kapcsolni, pláne, mert egy végletekig kiélezett meccs vár rájuk, akárki is az ellenfél. Azt emelte ki, hogy akkor lesz elégedett, ha a saját tudását kijátssza mindenki, és eközben csapatként is jól funkcionálnak.
„Olyat még nem láttam, hogy a semmiből a negyeddöntőre lesz egy csapat, hogy egy addig kuszán játszó csapat hirtelen, varázsütésre összeáll. Vigyáznunk kell, hogy taktikailag ne érjen meglepetés addig, a negyeddöntőben pedig valóban az számít, hogy ki tudja jobban megélni a helyzetet, ki tud jobban koncentrálni, az aktuális gyengeségein uralkodni, illetve az ellenfél erősségeit elnyomni. Aki jobban rá tudja kényszeríteni az akaratát a másikra, az fog nyerni, és mi számíthatunk majd ehhez a közönségünkre, érzelmileg nagy segítséget kapunk, én személy szerint is élvezem, hogy ilyen közel vannak a lelátók, felemelő ez az atmoszféra. Fontos, hogy bízzanak egymásban, saját magukban a játékosok, hogy egy jó eredményt tudunk elérni.
Szeretem azt, ha mindenki megtalálja a saját, belső motivációját, bár annál nagyobb motiváció nem kell, mint hogy előre lehet lépni, egy hellyel jobb is lehet a 2017-es eredménynél. Ezüstünk van már, másfajta érem kell”
– összegzett a szakember, aki a jövő héten nevezi meg azt a 13 plusz 2 játékost, akivel felveszi a harcot az első helyért.
A jelenlegi keret:
- Kapusok: Lévai Márton (OSC), Szakonyi Dániel (FTC), Vogel Soma (FTC)
- Mezőnyjátékosok: Angyal Dániel (Szolnok), Burián Gergely (OSC), Erdélyi Balázs (Vasas), Fekete Gergő (FTC), Hárai Balázs (OSC), Jansik Szilárd (FTC), Konarik Ákos (Szolnok), Manhercz Krisztián (OSC), Mezei Tamás (Vasas), Molnár Erik (FTC), Nagy Ádám (Szolnok), Német Toni (FTC), Pohl Zoltán (FTC), Varga Dénes (FTC), Vámos Márton (FTC), Vigvári Vendel (FTC), Zalánki Gergő (Pro Recco, olasz)