A magyar bringás körversenyen murcival és sörnyitóval mentek elé a pezsgőbaleseteknek

2022. május 20. – 14:48

A magyar bringás körversenyen murcival és sörnyitóval mentek elé a pezsgőbaleseteknek
Az idei Tour de Hongrie összetett győztese, Eddie Dunbar locsolja a murcit a Kékestetőn – Fotó: Vanik Zoltán / tdh.u

Másolás

Vágólapra másolva

A Giro d'Italián kiderült, hogy egy pezsgő felbontása nagyon kellemetlen sérülést is tud okozni, és azóta már azt is láthattuk, hogy az olasz kerékpárversenyen módosítottak is a ceremónián, hogy elkerüljék a hasonló eseteket. A magyar körversenyen, a Tour de Hongrie-n már Biniam Girmay szemenlövős balesete előtt elémentek az ilyen problémának.

A TdH-n a módosítást részben a tavalyi verseny záróceremóniája miatt vezették be. Az akkori győztes, Damien Howson a budapesti díjátadón nem tudta kibontani a pezsgőjét, egyszerűen nem mozdult meg a parafadugó.

„Ezért is, és a váratlan dugókicsapódás miatt is döntöttünk úgy, hogy keresünk egy biztosabban működő megoldást. Így került idén a dobogósok kezébe a Csetvei Borászat murcija. A palackot koronazáras kupak fedi, ez egyszerű sörnyitóval nyitható. Ez bár nem pezsgő, de a habzóélmény ugyanaz, ráadásul biztosan kinyílik, és nem utolsósorban, biztonságos” – mondta Eisenkrammer Károly.

A Tour de Hongrie főszervezője azt is megjegyezte, hogy miután Girmay szemen lőtte magát a pezsgős dugóval, új értelmezést nyert a magyar megoldás.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!