Szemen lőtte magát pezsgősdugóval a Giro friss szakaszgyőztese, veszélybe került a versenye

2022. május 17. – 21:26

Szemen lőtte magát pezsgősdugóval a Giro friss szakaszgyőztese, veszélybe került a versenye
Biniam Girmay szemen lőtte magát a pezsgősdugóval a Giro d'Italia eredményhirdetésén – Fotó: Tim de Waele / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Az eritreai Biniam Girmay nemcsak látványos győzelmet szerzett a Giro d'Italia 10. szakaszán, de ő lett az első fekete afrikai kerékpáros is, aki etapot nyert valamelyik háromhetes körversenyen. Az ünneplése viszont nem sikerült tökéletesen, balesete miatt a versenyt is feladhatja.

Az Intermarché-Wanty-Goubert Matériaux kerépárosának a pódiumon meggyűlt a baja a győzteseknek járó pezsgősüveggel. A bontása félresikerült, így a bringás konkrétan szemen lőtte magát. Már a dobogón is szenvedett, majd később kiderült, miután a verseny- és csapatorvosok is megvizsgálták, hogy még kórházba bevitték kivizsgálásra.

Egyelőre nincsenek pontos információk a sérüléséről, de a csapat annyit már közölt, hogy csak szerdán, a következő szakasz előtt döntenek arról, folytatja-e a Girót.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!