Melegítésnél egy ősrégi kempingbiciklit is kipróbáltak a profik, újra szédítő sprint döntött a magyar körön

2022. május 13. – 19:46

Melegítésnél egy ősrégi kempingbiciklit is kipróbáltak a profik, újra szédítő sprint döntött a magyar körön
Fabio Jakobsen (a kép bal szélén) nyerte a Tour de Hongrie harmadik szakaszát, mellette zöldben Rudy Barbier, aki a pontversenyben állt az élre – Fotó: Vanik Zoltán / tdh.hu

Másolás

Vágólapra másolva

Második szakaszát nyerte a Tour de Hongrie-n a hollandok sztársprintere, Fabio Jakobsen. A nyíregyházi befutón megint neki volt a legjobb a végsebessége. Egy francia bringás bővebb mezre vágyott, és meg is kaphatja a megfelelő méretet, ha már vezet a pontversenyben. Sárospatakon pedig egy Camping bicikli is előkerült.

A csütörtöki alföldi, sőt pusztai szakasz után a TdH bringásainak pénteken már néhány kisebb dombot is meg kellett mászniuk a Tokaj-Zempléni hegyvidéken, de a Sárospatak és Nyíregyháza közötti 154 kilométer az ő szintjükön még síknak számít, így megint a sprinterek bízhattak a szakaszgyőzelemben.

A mezőny Boldogkőváralja előtt is elhaladt – Fotó: Tour de Hongrie / Facebook
A mezőny Boldogkőváralja előtt is elhaladt – Fotó: Tour de Hongrie / Facebook

Az Israel Premier-Tech francia versenyzője, Rudy Barbier a gyorsasági pontversenyben a második helyen áll, de a szakaszon az elsőnek járó zöld trikót viselte, hiszen a pontverseny elsője, Jens Reynders a sárga trikós is, két mezt pedig senkire nem húznak rá. Barbier a csapatbuszuk előtt állt, befeszített a zöld mezében, amelyet kicsit szűknek érzett, amit annak a számlájára írt, hogy izomember.

Barbier azt mondta, hogy reméli, hogy szombaton már pont ráillő meze lesz, és az sem lenne baj, ha annak már sárga lenne a színe. A hajdúszoboszlói befutón második sprinter a rajt előtt az első kettőnél nyugalmasabb szakaszt várt. „Most azért kisebb a szél, újra megpróbálunk egy dobogós helyet szerezni, de persze a győzelem az igazi célom. A részhajrákra nem fogok rámenni, ez most csak másodlagos, fontosabb a végső dobogó.”

Barbier csapatánál oldott volt a hangulat. Páran közülük a szervezők által használt Camping bicikliket mustrálták. Az egyik stábtag ki is próbálta az egyik 38 éves darabot, és pár trükköt bemutatott rajta. Ezután versenyzőjük, Carl Fredrik Hagen is tett vele egy két kört. „Egész jól gurul, de a sprintben a 60-70-es tempót nem biztos, hogy bírná. A csengő azért jól jönne, hogy helyet csináljak vele a hajrára.” A hegyimenőnek az is megfordult a fejében, hogy a rajtlista aláírásához a Campinggel gurul ki, de erről végül letett.

Carl Fredrik Hagen egy kempingbiciklit is kipróbált a rajt előtt Sárospatakon – Fotó: Fehér János / Telex
Carl Fredrik Hagen egy kempingbiciklit is kipróbált a rajt előtt Sárospatakon – Fotó: Fehér János / Telex

A két meleg nap után most esőt kaptak a nyakukba a bringások, már a rajtnál esett. Mozgalmasan indult a szakasz, több szökési kísérlet volt, végül egy ötfős csoport tudott meglépni, benne Aaron van Pouckéval, aki a hegyi pontversenyben vezetett. A belga versenyzőt most is csak az Erdőbényénél kijelölt hegyi részhajrá érdekelte, miután azt megnyerte, visszaállt a mezőnybe. A bolyból ma négyen hiányoztak, az első nap sárga trikósa, Olav Kooij is feladta a Tourt. A Jumbo-Visma kerékpárosa is benne volt a tegnapi bukásban, és közben valami szétvágta a vádliját.

A hegyi hajrá után körülbelül kétperces előnyt tudott felépíteni a négy szökevény, Alessandro Fancellu (Eolo-Kometa), Emil Dima (Giotti Victoria), Ricarod Zurita (Androni-Giocattoli) és Keegan Swirbul (Human Powered Health). A mezőny nem akart hosszú üldözést, ezért tartotta rövid pórázon őket.

Az utolérést jól időzítette a Quick-Step, az Ineos-Grenadiers és Sport Vlaanderen által vezetett mezőny 16 kilométerre fogta be a négyest, így megkezdődhetett a helyezkedés a sprintre.

A Quick-Step ezúttal is tökéletes felvezetést adott, innentől kezdve pedig bízhattak Fabio Jakobsen végsebességében, aki második szakaszgyőzelmét húzta be a Touron, miután az utolsó száz méteren kibújt a jobb oldalon. Nyíregyházán lemásolták a hajdúszoboszlói dobogót, hiszen Barbier újra második lett, míg Sasha Weemas harmadikként zúgott át a célvonalon. Jakobsen a győzelemért járó 10 bónusz másodpercnek is köszönhetően összetettben is átvette a vezetést és a sárga trikót.

Rudy Barbier remélhetőleg már kényelmesnek érzi a mezét – Fotó: Tour de Hongrie / Facebook
Rudy Barbier remélhetőleg már kényelmesnek érzi a mezét – Fotó: Tour de Hongrie / Facebook

A legjobb magyar a szakaszon Karl Ádám lett, aki egy helyet javítva tegnapi eredményén most 12. lett. Összetettben továbbra is Dina Márton áll a legjobban a hazaiak közül, a 8. helyről várja a következő etapot.

Barbier-nak a második hely is értékesnek bizonyult, hiszen a pontversenyben az élre ugrott, így szombaton már saját jogán viseli a zöld mezt, ami remélhetőleg most a számára kívánt méretben is rendelkezésre áll majd.

Eredmények:
3. szakasz, Sárospatak-Nyíregyháza 154 km
1. Fabio Jakobsen (holland, Quick-Step Alpha Vinyl) 3:25:55
2. Rudy Barbier (francia, Israel Premier-Tech) azonos idő
3. Sasha Weemaes (belga, Sport Vlaanderen-Baloise) azonos idő
…12. Karl Ádám (magyar válogatott) azonos idő

Összetett:
1. Fabio Jakobsen (holland, Quick-Step Alpha Vinyl) 11:59:41
2. Jens Reynders (belga, Sport Vlaanderen-Baloise) + 6 másodperc
3. Olav Kooij (holland, Jumbo-Visma) + 8 másodperc

8. Dina Márton (magyar, EOLO-Kometa) + 16 másodperc

A gyorsasági pontversenyben (zöld mezben):
1. Rudy Barbier (francia, Israel-Premier Tech)
A hegyi pontversenyben (piros mezben)
1. Aaron Van Poucke (belga, Sport Vlaanderen-Baloise)
A legjobb magyar versenyző (fehér mezben)
1. Dina Márton (magyar, EOLO-Kometa)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!