Eljárást indít lánya, Szilágyi Liliána ellen az édesapja, 30 millióra perelné

2022. április 21. – 08:18

Eljárást indít lánya, Szilágyi Liliána ellen az édesapja, 30 millióra perelné
Szilágyi Liliána egy 2020-as versenyen – Fotó: Andrea Staccioli/Getty

Másolás

Vágólapra másolva

Az Eb-ezüstérmes úszónő, Szilágyi Liliána először tavaly december végén beszélt arról, hogy testi, lelki és szexuális bántalmazás érte, édesapját vádolta. Április 17-én mondott újabb részleteket az esetéről, a Szavakon túl című műsorban feltárta, hogy édesapja oldaláról csak a nagymamát ismerte, aki állítása szerint nem volt egészséges, mentálisan zavart volt, egy rossz természetű asszony, félt is tőle, egy fürdetés után a nemi szervénél nyúlkált.

A négy olimpián járt édesapa, később edzősködő, de elsősorban ügyvédként dolgozó Szilágyi Zoltán a Borsnak reagált lánya szavaira. Azzal kezdte, hogy hónapok óta minden vágya az volt, hogy megbocsáthasson a Liliánának. A médiában csepegtetett hazugságok és rágalmak ellen csak úgy tud védekezni, hogy eljárást indít.

A múlt héten elhangzott, az öt évvel ezelőtt elhunyt nagymamáját lejárató, aljas módon kegyeletsértő nyilatkozata után végképp nem maradt más lehetőségem. A harmincmillió forint követelés ügyvédem javaslata volt, azonban ez perben még nincs nevesítve.

Pénzzel azt a mérhetetlen bánatot, szégyent, amit hazugságaival okozott, helyrehozni úgysem lehet. Azt az összeget, amit a bíróság majdan megítél számomra, egy olyan alapítvány létrehozására fogom fordítani, amely alapítvány azokat fogja segíteni, akiknek egy válóper során hasonló hazug vádakkal kell szembenézniük” – írta Szilágyi Zoltán a lapnak.

A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) bizottságot hozott létre, kivizsgálta az ügyet, és azt állapította meg, hogy Szilágyi Zoltán nemkívánatos személy a szövetség rendezvényein. A most is zajló országos bajnokságon azt nem tilthatják meg, hogy a lelátóra üljön, de azt igen, hogy a medencetérben tartózkodjon, ahol a versenyzők készülnek a futamokra. Szilágyi kisebbik lánya, Gerda benevezett a bajnokságra, Liliána nem indul.

A rendőrség nem indított eljárást az ügyben, mert az úszónő nem tett vallomást. Szilágyi Liliána erre úgy reagált, hogy hivatalosan nem keresték, nem kapott idézést.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!