Tom Brady meggondolta magát, mégsem vonul vissza az NFL történetének legnagyobb játékosa

2022. március 14. – 00:48

Másolás

Vágólapra másolva

A jelek szerint mégsem vonul vissza a 44 éves Tom Brady, a minden idők legjobbjának tartott amerikaifutballista még egy szezont vállalhat az NFL-ben.

A hétszeres Super Bowl-győztes Brady visszavonulását január végén jelentette be az NFL, majd később maga a játékos is megerősítette, hogy a 22. szezonja után befejezi a karrierjét.

Ehhez képest, most egy friss Twitter-posztja a folytatásról árulkodik.

„Az elmúlt két hónapban rájöttem, hogy a helyem még mindig a pályán van, és nem a lelátón. Eljön majd az az idő. De nem most. Szeretem a csapattársaimat, és szeretem a támogató családomat. Ők teszik lehetővé mindezt. Visszatérek a 23. szezonomra Tampába.”

Tom Brady a Tampa Bay játékosaként – Fotó: Michael Reaves / 2022 Getty Images
Tom Brady a Tampa Bay játékosaként – Fotó: Michael Reaves / 2022 Getty Images

Brady 2000-ben került az NFL-be, a hatodik körben draftolta a New England Patriots, ahol Bill Belichick edzővel összesen hatszor lett bajnok. A csapatot a 2019-es szezon után, közel húsz év elteltével hagyta el, majd a Tampa Bay Buccaneerst is bajnoki címig vezette. A rájátszást idén is elérte klubjával, de a Super Bowl már nem jött össze.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!