Úgy jelentette be visszavonulását a hétszeres Super Bowl-győztes Brady, hogy meg sem említette a csapatot, amivel 6 címet nyert

2022. február 1. – 16:27

Úgy jelentette be visszavonulását a hétszeres Super Bowl-győztes Brady, hogy meg sem említette a csapatot, amivel 6 címet nyert
Fotó: Adam Glanzman / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Kedden, 44 évesen hivatalosan is bejelentette visszavonulását Tom Brady, a Tampa Bay Buccaneers NFL-csapat hétszeres Super Bowl-győztes irányítója azok után, hogy szombaton az ESPN és az NFL Network forrásokra hivatkozva kész tényként közölte a visszavonulást.

Akkor még Brady ügynöke, majd maga Brady is cáfolta, hogy meghozta volna a döntést, sőt, Brady még a magyar idő szerint kedd hajnalban megjelent legújabb podcastepizódjában is azt mondta, hogy nagyon messze van attól, hogy végleges döntést hozzon a jövőjével kapcsolatban. Majd órákkal később a közösségi médiás felületein bejelentette, hogy visszavonul.

A bejelentés Instagramon a posztolt képpel együtt kilenc oldalt tesz ki, ebbe a nyolcoldalas szövegben viszont egyetlen egyszer sem tesz említést első NFL-csapatáról, arról a New England Patriotsról, amelynél 20 szezon alatt összesen 9 Super Bowlba jutott be, és 6 Super Bowl-gyűrűt nyert, sem pedig annak vezetőedzőjéről, Bill Belichickről, akivel sikerei jó részét közösen hozták össze. Az egyetlen dolog, ami a Patriotsra utal, az a bejegyzéshez használt fotó, mely a New England és a Tampa Bay idei mérkőzésén készült – bár ez nincs feltüntetve.

„Nehéz ezt leírnom, de itt van: többé nem vállalom ezt a sportolói elkötelezettséget” – írta Brady. „Imádtam az NFL-karrieremet, és most itt az ideje, hogy az időmet és az energiámat más dolgokra összpontosítsam, amelyek igénylik a figyelmemet”. Brady a továbbiakban a csapattársaknak, az edzőknek, a szurkolóknak és a családjának mondott köszönetet a hosszú üzenetben, kivéve a Patriotsnak. Később Instagramon, egy 24 óra után eltűnő sztoriban, a Patriots búcsúposztjára reagálva megköszönte korábbi csapatának is a sikeres éveket.

„Játékospályafutásom olyan izgalmas volt, és messze meghaladta az elképzeléseimet, tele volt hullámhegyekkel és hullámvölgyekkel. Amikor minden nap benne vagy, tényleg nem gondolsz semmiféle befejezésre. Most azonban, ahogy itt ülök, azokra a nagyszerű játékosokra és edzőkre gondolok, akikkel és akik ellen kiváltságos volt játszani – a küzdelem heves és mély volt, éppen úgy, ahogy szeretjük. De a barátságok és a kapcsolatok is ugyanolyan hevesek és mélyek. Emlékezni fogok ezekre az emlékekre, és gyakran felidézem őket. Úgy érzem magam, mint a világ legszerencsésebb embere.”

Brady a 2019-es idény után, 42 évesen döntött úgy, hogy elhagyja a Patriotsot és máshol próbál szerencsét – ez be is jött, ugyanis a Tampa Bay Buccaneers csapatával már az első szezonjában újabb bajnoki címet ünnepelhetett. Ez volt Brady hetedik Super Bowl-győzelme, amivel messze a legsikeresebb NFL-játékos lett, mindezt ráadásul 43 évesen érte el, lényegében minden szakértőre és talán a természet rendjére is rácáfolva.

A Buccaneers Brady vezetésével idén is bejutott a rájátszásba, ott viszont a második fordulóban kiestek.

Éveken át megmosolyogták az NFL-ben és annak környékén, amikor Brady arról beszélt, hogy 45 éves koráig szeretne a ligában maradni, ám ahogy haladt az idő, Brady teljesítménye pedig nem romlott, az egykor teljesen hihetetlen állítás egyre hihetőbbnek tűnt. Később Brady annyit finomított, hogy addig marad az NFL-ben, amíg nem érzi, hogy nagyon rossz lenne – végül ezt sem bírta kivárni, és 44 évesen úgy vonult vissza, hogy az alapszakaszban összehozott 485 sikeres passzával NFL-rekordot döntött, emellett az egész ligában övé volt a legtöbb passzkísérlet (719), passzolt yard (5 316) és passzolt touchdown (43).

Huszonkét szezonig tartó NFL-pályafutása alatt Brady a hét Super Bowl-győzelme mellett háromszor volt az NFL, ötször a Super Bowl legértékesebb játékosa, vagyis MVP-je, kétszer választották az év támadójátékosának, egyszer az év visszatérőjének, a 22 idényéből pedig 15-ön választották be a Pro Bowlba. Helyet kapott a 2000-es és a 2010-es évek legjobb csapatában, ahogy az NFL százéves fennállásának évfordulójára összeállított, a 100 év legjobbjait felvonultató álomcsapatában is.

Ezek mellett szinte megszámolhatatlan rekordot állított fel a profik között, ezek közül a legfontosabbak:

  • hétszeres Super Bowl-győztes;
  • az alapszakaszban elért 243, a rájátszásban szerzett 35 és az összesen gyűjtött 278 győzelme külön-külön is rekord;
  • övé a legtöbb NFL-meccs irányítóként 363-mal;
  • az alapszakaszban és rájátszásban együtt övé a legtöbb passzkísérlet 13 172-vel, a legtöbb sikeres passz 8 428-cal, a legtöbb passzolt touchdown 710-zel és a legtöbb passzolt yard 97 569-cel;
  • összesen 92 különböző játékosnak adott touchdownpasszt;
  • az egyetlen irányító, aki egy szezonban 16 győzelmet szerzett, egyben övé az egyetlen tökéletes alapszakasz-teljesítmény 16-0-s mutatóval (a 2021-es szezonnal kezdve az alapszakasz 17 meccsre nőtt).
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!