Visszavonul Tom Brady, az NFL történetének egyik legnagyobb játékosa

Legfontosabb

2022. január 29. – 21:03

Visszavonul Tom Brady, az NFL történetének egyik legnagyobb játékosa
Fotó: Michael Reaves/Getty Images/AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Az ESPN értesülései szerint befejezi pályafutását az egyik legismertebb NFL-játékos, a hétszeres Super Bowl-győztes Tom Brady. A minden idők egyik legjobbjának tartott amerikaifutballista 44 évesen vonulhat vissza. A hírt az NFL honlapja is közölte, a játékos valószínűleg később jelenti majd be hivatalosan.

Brady 2000-ben került az NFL-be, a hatodik körben draftolta a New England Patriots, ahol Bill Belichick edzővel összesen hatszor lett bajnok. A csapatot a 2019-es szezon után, közel húsz év elteltével hagyta el, majd a Tampa Bay Buccaneerst is bajnoki címig vezette. Az idei szezonban is a rájátszásba vitte csapatát, ott azonban a múlt héten kiestek.

Sokáig lehetne sorolni Brady eredményeit, aki huszonkét évnyi profi pályafutása során számtalanszor bizonyította zsenialitását. Akadt bőven emlékezetes győzelme, talán az egyik legnagyobb az Atlanta Falcons elleni Super Bowl volt, amikor 3-28-as, megalázó hátrányból állt fel a csapat a vezetésével, és nyerte meg a döntőt. Pályafutása során háromszor választották az NFL MVP-jének, vagyis legértékesebb játékosának, öt Super Bowlon is kiérdemelte ezt a címet, övé az NFL történetének legtöbb passzolt yardja, touchdownja, ő kezdett legtöbb meccsen irányítóként valaha. Az is óriási szám volt, hogy negyven éves kor fölött top játékos tudott maradni, és további bajnoki címeket nyerni – legendásan ügyelt az egészségére, formájára.

Kevés olyan játékos van, akinek egy sportággal ennyire összeforrott a neve, de ahogy az NFL a kétezres évek elején globálisan egyre népszerűbbé vált, Brady lett az egyik legismertebb arca a sportágnak, nyilván a sikereinek is köszönhetően. Ha nagyon hasonlatokat akarunk keresni, akkor Brady az volt az amerikaifutballnak, mint Michael Jordan a kosárlabdának vagy Lionel Messi a futballnak. Visszavonulásának hírére persze az egész NFL nagy búcsúzkodásba kezdett, csapattársak, volt csapattársak is megköszönték neki a közös munkát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!