Liu Shaoang: Furcsa volt egyedül állni a dobogón, de büszkén viselem ezt az érmet

2022. február 8. – 15:10

Liu Shaoang: Furcsa volt egyedül állni a dobogón, de büszkén viselem ezt az érmet
Liu Shaoang a férfi rövidpályás gyorskorcsolyázók 1000 méteres versenyének eredményhirdetésén a Fővárosi Fedett Stadionban a pekingi téli olimpián – Fotó: Molnár Ádám/MOB/MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A rövidpályás gyorskorcsolyázók 1000 méteres távján bronzérmes Liu Shaoang elmondása szerint ő és a döntőben első helyről kizárt bátyja, Liu Shaolin Sándor is túltette magát a hétfői finálé történésein, és büszkén viseli az érmet, amit kedden vehetett át a pekingi téli olimpián.

A fiatalabbik Liu testvér a döntőben negyedikként korcsolyázott át a célvonalon, bátyja viszont az első helyen, a bírók azonban később testvérét kizárták, ami az ő harmadik helyét jelentette. Egyúttal azt is, hogy Liu Shaoang a téli játékok történetének első magyar egyéni érmese.

„Jó érzés volt itt lenni, persze kicsit furcsa volt egyedül állni a dobogón, de megtisztelő és örülök, hogy én lehet Magyarország első egyéni érmese. Úgyhogy büszkén viselem a nyakamban ezt az érmet” – nyilatkozott az éremátadó ceremónia után az M4 Sportnak.

A vegyes váltó szombati bronza után második pekingi érmét begyűjtő versenyző arról is beszélt, hogy bátyjával lezárták a történteket, már csak az előttük álló feladatokra koncentrálnak mindketten.

„Mindenki túltette magát rajta. Már megvolt a jó regenerálódás, és készülünk a holnapi 1500 méterre. Tegnap nem beszéltünk egy tíz percnél tovább, de szerintem mindenki le tudta zárni a dolgot, ahogy kellett. Ma úgy keltünk, hogy történt, ami történt, túlléptünk rajta” – mondta.

Liu Shaoang, aki testvérével, illetve a női 500-on hétfőn hetedik Jászapáti Petrával együtt kihagyta a csapat kedd délelőtti edzését, kiemelte, már az 1500-ra fókuszál, melynek küzdelmeit szerdán rendezik.

„Aki figyelte az elmúlt években az eredményeinket, tudhatja, hogy nem az 1500 a kedvenc távunk. Azt hiszem, kicsit taktikusabban fogjuk felépíteni a versenyt, és ugyan nem biztos, hogy mi leszünk a legesélyesebbek a távon, de minden megteszünk majd” – mondta.

Szerdán a férfi 1500 negyed- és elődöntőin, illetve fináléján kívül a nők 1000 méteres előfutamait, illetve a női váltó elődöntőit rendezik a Fővárosi Fedett Stadionban. Utóbbi számban nem lesz magyar érdekeltség. Férfi 1500 méteren a Liu testvérek mellett az 1000 méteren a negyeddöntőben kizárt és végül 14. Krueger John-Henry szerepel, a nőknél pedig Jászapáti, illetve Kónya Zsófia lép jégre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!